2012.03.24. 14:00

Szöveg: Baka Gábor

Hozzászólok

Cikk nyomtatása

F1: Nagy az öröm a sereghajtónál

hirdetés


KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

A HRT Ausztráliában ugyanúgy kezdte a 2012-es idényt, mint az előzőt, azaz az utolsó utáni pillanatban összebarkácsolt autóval egyik pilótájuk sem kvalifikált a szezonnyitóra. Tavaly a második hétvégére, a Maláj Nagydíjra már felszívták magukat, és most is megcsinálták ugyanezt.

Heikki Kovalainen Melbourne-ben begyűjtött, erre a hétvégére vonatkozó rajtbüntetése miatt Pedro de la Rosa a 22., Narain Karthikeyan a 23. helyről kezdi majd a Maláj Nagydíjat.

"Jó nap volt. Az első délelőtti körtől éreztem, hogy az autó jelentősen jobb, sokat javult a tempónk. Tegnaphoz képest majdnem egy másodpercet gyorsultunk, és minden egyes alkalommal, amikor állítunk valamit, csak gyorsabbak leszünk" - mondta de la Rosa, aki büszke volt a javulásra, de figyelmeztetett, hogy a sepangi forróságban nagy falat lehet egy teljes versenytáv.

"Az időmérőn talán még tovább javíthattunk volna, de csak egy köröm volt, igaz, az is elég lett. A fő, hogy sikerült kvalifikálnunk. A csapat bizonyított, alig pár nap alatt összehozta a DRS-t, javított a kormányszervón és egyéb dolgokon is. Nagyot léptünk előre, igazán elégedett vagyok. Azt csak holnap látjuk, mit tudunk hosszabb távon, hiszen most először megyünk majd ennyi kört folyamatosan - nem lesz könnyű ilyen időjárási körülmények mellett"

A spanyol veterán mellett Karthikeyan is kiemelte, hogy az autónak hűtési gondjai vannak, ezért reménykednek benne, hogy vasárnap esik majd, hiszen az jelentősen megkönnyítené a dolgukat.

Cikk nyomtatása

Hozzászólok

Hirdetés




KÖVETKEZŐ FUTAM

Monacoi Nagydíj

Futam: 2013. 05 26. 14:00

Péntek / 2013.05.23
1. szabadedzés10:00
2. szabadedzés14:00
Szombat / 2013.05.25
3. szabadedzés11:00
időmérő edzés14:00
Vasárnap / 2013.05.26
Futam14:00

ELŐZŐ FUTAM

Spanyol Nagydíj

Futam: 2013.05.12

A futam végeredménye:

1.Fernando Alonso1:39:16,596
2. Kimi Räikkönen+ 9,3
3.Felipe Massa+ 26,0
További eredmények
Leggyorsabb körPole pozíció
Esteban Gutierrez
1:26,217
Nico Rosberg
1:20,718

F1: Vettelék építési területen csapatnak - videóVideó

3

Sebastian Vettel és David Coulthard már körbementek az épülő szocsi pályán. Szokatlan verseny volt.

F1: Ecclestone-nak júniusig nem kell izgulnia

Csak júniusban lesz új hír Bernie Ecclestone vesztegetési ügyéről.

McLaren: Button akármeddig maradhat

34

A Hondával 2015-ben új partnerséget kezdő McLarennél addig alkalmazzák Jenson Buttont, ameddig csak maradni szeretne.

F1: Felháborította a Lotust a gumimódosítás

29 | 4

A Lotus csapatfőnök szerint nonszensz, hogy a Pirelli a szezon közben módosít drasztikusan a gumikon, Eric Boullier úgy gondolja, ...

F1: A McLarennél nem lesz kémkedés!

14

Ugyan 2015-től Honda-motorokra vált a McLaren, a csapat szerint ennek semmilyen hatása nem lesz a következő szezonra. A Mercedesszel ...

Még többet innen: forma-1 ›

Szavazás

Ki nyeri a Spanyol Nagydíjat?

Ki nyeri a Spanyol Nagydíjat?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Fiatalokhoz szól a Volvo F1: Vettelék építési területen csapatnak - videó Kacsák vetettek véget az üldözésnek A Renault beszáll a villany-F1-be A Renault beszáll a villany-F1-be
5 km/h-s sebess korlatozas Patyon

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Kérdezek tőle!

autó karbantartás szakértő

Tanácstalan vagy? Segítségre van szükséged? Szakértő bevonásával orvosoljuk az autóddal kapcsolatban felmerülő javítási és karbantartási kérdéseidet. www.alkatresz.vezess.hu

Autóalkatrész kedvezménnyel

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó