2012.09.07. 19:00

Szöveg: Baka Gábor

1 hozzászólás

Cikk nyomtatása

F1: Monzában még minden nyitott

hirdetés


Pénteken Monzában lezajlott a 2012-es idény utolsó európai versenyhétvégéje, az Olasz Nagydíj első két szabadedzése. A leggyorsabbak a McLarenek voltak, de a Ferrari és a Mercedes is ütőképes. A Red Bull egyelőre keresi az utat.

"Nagyszerű autónk van. A srácok fantasztikus munkát végeztek a gyárban az erre a hétvégére való aerodinamikai csomag behangolásával. Persze nagyon-nagyon szoros a verseny köztünk, a Ferrarik, a Lotusok és a Mercedesek között, de nem rossz a helyzetünk.  De van még dolgunk, javítani kell a köridőn, főként a hosszabb etapokon" - mondta a délután elsőként záró Lewis Hamilton, akit láthatóan nem zavart a vezetésben, hogy az egész paddock gyakorlatilag csak az ő 2013-as szerződését boncolgatja.

A Red Bull-osok épp ellenkezőleg beszéltek, ők az egykörös tempót hiányolták.

"Azt hiszem, összességében nem vagyunk olyan gyorsak, mint szeretnénk, azt hiszem, lesz még munka. Mark programját nem ismerem, azt sem tudom, hogy mások mit csináltak, de úgy gondolom, hogy versenytempóban azért jobbak vagyunk. De tény, hogy ma nem volt túl jó a tempó, ez látható volt. Sok munka vár ránk, de azt hiszem, a gumikkal tudunk egykiállásos versenyt vinni. Az élen elég szoros, mi egy kicsit le vagyunk maradva, holnap még előrébb kell lépnünk, majd meglátjuk" - nyilatkozta a tavaly a pole-t és a győzelmet is megszerző Sebastian Vettel, aki ezúttal a sisakfestésével magát a sisakfestést ünnepli, hiszen immár az 50. különböző mintát viseli az F1-ben.

"Keményen dolgozunk, de még nem találtuk el. Hosszabb etapon, megtankolva egy kicsit versenyképesebbek vagyunk, de könnyű autóval még bőven lesz munkánk. Általában nem mi vagyunk a pénteki bajnokok, még dolgozunk. Pénteken csak jó beállításokat keresünk. Megtankolva nem volt rossz, de a rövid etapoknak utána kell néznünk" - értett egyet Vettellel Mark Webber, majd hozzátette, hogy nem tekinti a favoritnak a McLarent.

"Igen, gyorsak, de nem ők az egyetlen ellenfelek. Vannak más srácok, más színű autókban, sőt, ugyanolyan színűben is. Még nem néztem meg, ki volt gyors, ki nem, én csak magamra koncentrálok."

Michael Schumacher az első edzésen a leggyorsabb volt, az ezüst nyilak tempója pedig délután sem volt rossz, még úgy sem, hogy a hétszeres bajnok járgányán nem működött a DRS. Schumacher nem is volt elkeseredve:


"Sok munkát sikerült elvégeznünk a hosszú etapokat illetően, ma erre koncentráltunk elsősorban. Monzára egyedi aerodinamikai csomagot hoztunk, úgy tűnik jól működik, jobb, mint az előző futamokon. Jól haladtunk az edzéseken, kíváncsian várom, hogy mit tudunk meg az adatokból. Mindig öröm Monzába jönni, a tifósók nagyon melegen fogadnak. Hadd mondjak ezért most is köszönetet, és remélem, hogy holnap és vasárnap jó műsorral hálálhatom meg ezt!"

A Ferrarinak nem volt rossz a tempója, de Fernando Alonsónál délelőtt a motor, délután a sebességváltó adta meg magát. A bajnoki éllovas ezzel együtt pozitívan értékelt.

"Kicsit fura péntek volt ez a meghibásodások miatt. Néha a határig viszünk bizonyos elemeket, kísérletezgetünk is, szóval nem nagy gond. Holnap már a teljesítményre kell koncentrálnunk. A McLaren megint nagyon erősnek látszik, szóval kell még valami pluszt találnunk, aztán majd meglátjuk! Izgalmas hétvége lesz. Az időjárás nyugodt, ez lehetőséget a pontos munkára és az autó potenciáljának maximalizálására."


"De jó edzések voltak. Nagyon fontos, hogy ha olyan edzés adódik, mint ma, akkor lehessen támaszkodni a másik autó adataira, a csapattársra, szóval Felipének köszönhetően nem jelentenek hátrányt a ma elvesztett köreim. Ahogy már mondtam, még javítani kell az autón, de nagyjából elégedettek vagyunk a teljesítménnyel. Nem kell megváltanunk a világot máról holnapra, mint némelyik más péntek után, csak kisebb finomhangolásra lesz szükség holnap."

Kimi Räikkönen a 6. volt, a maga szűkszavú módján elégedetten beszélt: "Rendben volt a nap. Kipróbáltunk pár dolgot, semmivel sem volt gond, elégedett vagyok az autóval. A hosszú etapos tempónk nem rossz és a leggyorsabb körtől sem maradtunk le sokkal. Bár nincs túl sok kanyar, de az alacsony leszorítóerő miatt nem túl jó a tapadás a féktávokon és a sikánokon keresztül. Nem könnyű összerakni egy tökéletes kört, de holnap még javulhatunk. Majd meglátjuk!"

Räikkönen mellett ezen a hétvégén Jerome D'Ambrosio szerepel az eltiltott Romain Grosjean helyett. A Lotus technikai főnöke, James Allison szerint a belga "nagyszerű munkát végzett" pénteken. D'Ambrosio a második edzésen hattizedet kapott a finntől, a két Red Bull szendvicsében a 12. lett.


"Elég jól ment a nap, jó érzés újra autóban ülni. Nem könnyű az utolsó pillanatban beugrani, sok dolgot kell fejben tartani, az ilyen alacsony leszorítóerős pályán, mint Monza, nem könnyű megtalálni a határokat, de sikerült végigvinni a sűrű programot és sok kört menni. A holnapi célom a további előrelépés. Eddig nem rossz" - nyilatkozta az alkalomra és félig olasz származására is utalva a hétvégén olasz zászlós festést viselő tartalékos. 

Cikk nyomtatása

1 hozzászólás

Hirdetés




KÖVETKEZŐ FUTAM

Brit Nagydíj

Futam: 2013. 06 30. 14:00

Péntek / 2013.06.28
1. szabadedzés10:00
2. szabadedzés14:00
Szombat / 2013.06.29
3. szabadedzés11:00
időmérő edzés14:00
Vasárnap / 2013.06.30
Futam14:00

ELŐZŐ FUTAM

Kanadai Nagydíj

Futam: 2013.06.09

A futam végeredménye:

1.Sebastian Vettel1:37:09,143
2. Fernando Alonso+ 14,4
3.Lewis Hamilton+ 15,9
További eredmények
Leggyorsabb körPole pozíció
Mark Webber
1:16,182
Sebastian Vettel
1:25,425

Pilóták

F1: Lejár Hamilton szavatossága?

25

Lewis Hamilton attól tart, hogy lassan elszállnak az évek felette, és kénytelen lesz "csak" egyszeres világbajnokként visszavonulni ...

F1: Button kiáll a főnök mellett

Bár a McLaren továbbra is versenyképtelen, Jenson Button azt állítja, nem ingott meg a csapatfőnök Martin Whitmarsh iránti bizalom. ...

F1: Új tulajdonos Räikkönenéknél

Új résztulajdonost szerzett a Lotus, az Infinity Racing a csapat 35 százalékát kaparintotta meg.

F1: Jön az új Red Bull-botrány?

26 | 5

Egy olasz szaklap felvetette, hogy a Red Bull a már évek óta betiltott kipörgésgátló valamilyen változatát használhatja az autóin. ...

F1: A gyors pályákon magára talál a Ferrari!

4

Felipe Massa szerint a soron következő gyors pályákon visszatér a Ferrari régi formája. Saját magától is javulást vár.

Még többet innen: forma-1 ›

Szavazás

20-án tárgyalják a Mercedes és a Pirelli titkos tesztjét. Milyen büntetést érdemelne a csapat?

20-án tárgyalják a Mercedes és a Pirelli titkos tesztjét. Milyen büntetést érdemelne a csapat?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Mankós öreget  lökött fel a villamosvezető Luxuskabrió az Aston Martintól Vigyázz ha jön a Kamaz! Svéd sportkocsi 900 millióért Életnagyságú F1-es Ferrari LEGO-ból
Ford Tourneo Custom

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

autó karbantartás szakértő

Tanácstalan vagy? Segítségre van szükséged? Szakértő bevonásával orvosoljuk az autóddal kapcsolatban felmerülő javítási és karbantartási kérdéseidet. www.alkatresz.vezess.hu

Autóalkatrész kedvezménnyel

Kérdezek tőle!

közlekedési jogi szakértő

Közlekedési joggal kapcsolatos kérdésed van? Kérdezd a Dr. Székely Ügyvédi Irodát! Szívesen válaszolunk bármely közlekedési büntetőjogi, szabálysértési, kártérítési, mediáció, KRESZ értelmezésével kapcsolatban!

Dr. Székely Ügyvédi Iroda

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó