2010.02.27. 19:00

Szöveg: Baka Gábor

15 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

F1: A Mercedesnek jól jött az eső

Kulcsszavak: Barcelona, teszt, Mercedes AMG, Nico Rosberg, Felipe Massa, Ferrari, Jarno Trulli, Lotus F1, eső
hirdetés


Mivel a mercedeses Nico Rosberg rögtön a nap elején gyors körökkel kezdett, így a Barcelonába bő egy óra után megérkező esőnek köszönhetően ő is marad a leggyorsabb a zárásig az utolsó előtti téli tesztnapon. A német csapat eddig nem járt a csúcson, Rosberg mai ideje tegnap is elég lett volna a harmadik helyre.

Rosberg és szinte az egész mezőny hosszú etapokkal, versenyszimulációkkal foglalkozott nagyrészt, ez és a kétszer eleredő eső nem is engedett kimagasló időket, bár az utolsó percekben többen is próbálkoztak ilyesmivel.

Rosberg mögött 3 "B" sorakozik: a Toro Rossó-s Sebastien Buemi és a mclarenes világbajnok, Jenson Button ugyanannyi körből gyakorlatilag ugyanazt hozta ki, míg a tegnap leggyorsabb Williamst Rubens Barrichello ma a negyedik helyig hozta fel. Délután egyébként a mercedeses német és Buemi miatt is le kellett állítani egyszer-egyszer a gyakorlást, amikor az autóik leálltak a pályán - ugyanígy járt két perccel a vége előtt Barrichello is, aki ezzel gyakorlatilag le is zárta a napot.

Másokhoz hasonlóan a Ferrari is versenyszimulációt végzett, Felipe Massa elégedetten nyilatkozott a nap végén: "Minden probléma nélkül végeztünk a programmal, sikerült jobban kiismernünk a gumik viselkedését különböző üzemanyag-mennyiségeknél és pályaviszonyoknál. Elégedett vagyok a mai nappal. A jó irányba haladunk. Az új aerodinamikai csomag is tetszett, jobb a tapadás és a leszorítóerő, előrébb léptünk Jerezhez képest. Reméljük, holnap jobb lesz az idő, fontos lenne szárazban menni az utolsó nap, hogy adatokat gyűjthessünk" - mondta a brazil.

Massa elégedett

Viszonylag keveset ment ma Sebastian Vettel a Red Bull-lal, de a csapat nem közölte, hogy mi volt ennek az oka. A Virgin szintén megint csak egy fél versenytávot tudott le, pedig ma még a főszponzor, Richards Branson is a helyszínre látogatott. A két új csapat közül a Lotus volt a gyorsabb, de Jarno Trulli elismerte, hogy messze vannak a régiektől.

"Nem vagyunk elégedettek a tempóval, de pillanatnyilag itt tartunk, el kell fogadni. Sok munka vár még ránk. Az idő kevés, az autót kapkodva kellett készenlétbe hozni a tesztelésre és Bahreinre, ennél többet nem lehetne várni a csapattól. Készen állunk a versenyzésre, de a küzdelemre nem igazán. Talán a Virginnel elbírhatunk, de mással nem" - mondta az olasz veterán az Autosportnak.

"Az autó megbízhatóságával nincs gond, elégedett vagyok az elmúlt két nappal, jó távot bírt. Azért vagyunk itt, hogy kiderüljenek a problémák. Tudjuk, hogy hátrányban vagyunk bizonyos területeken, de most nem tudunk mit tenni. Majd később" - tette hozzá.

Az idény utolsó tesztje holnap zárul.

Teszt, Barcelona, 2010.02.27.

 # Pilóta Csapat (autó)
 Idő Kör
 1. Rosberg Mercedes GP (W01)
 1:20.686  128
 2. Buemi
 Toro Rosso-Ferrari (STR5) 1:21.413  106
 3. Button
 McLaren-Mercedes (MP4-25) 1:21.450  105
 4. Barrichello
 Williams-Cosworth (FW32) 1:21.975  101
 5. Massa
 Ferrari (F10)
 1:22.344  115 
 6. Petrov Renault (R30)
 1:22.523    68
 7. Sutil Force India-Mercedes (VJM-03) 1:22.606    61
 8. Vettel Red Bull-Renault (RB6) 1:23.123    51
 9. Trulli Lotus-Cosworth (T127) 1:25.059  102
 10. Kobayashi
 BMW Sauber-Ferrari (C29) 1:26.216  105
 11. Glock
 Virgin-Cosworth (VR-01) 1:26.305     31

VEZESS.HU TOP CIKKEK

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

15 hozzászólás

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK


Red Bull MOBILE a Te Forma 1 Belépõd! Hirdetés

Minden új elõfizetõnk belépõt kap a Magyar Nagydíjra.

WEBÁRUHÁZHirdetés

KÖVETKEZŐ FUTAM

Monacoi Nagydíj

Futam: 2012. 05 27. 14:00

Péntek / 2012.05.24
1. szabadedzés10:00
2. szabadedzés14:00
Szombat / 2012.05.26
3. szabadedzés11:00
időmérő edzés14:00
Vasárnap / 2012.05.27
Futam14:00

ELŐZŐ FUTAM

Pilóták

Narain Karthikeyan

Narain Karthikeyan

HRT F1 Team

Befutott a harmadik generációs A3-as

Kollégám az A3-as bemutatója előtt azt jósolta, hogy az utóbbi időkben próbált Audikhoz hasonlóan ebből is úgy szállunk majd ki, hogy ennyi, nincs tovább, az Audi ebben a kategóriában is megcsinálta az etalont. És valóban valami hasonló történt a menetpróbán.

Kollégám az A3-as bemutatója el?tt azt jósolta, hogy az utóbbi id?kben próbált Audikhoz hasonlóan az A3-asból is úgy szállunk majd ki, hogy ennyi, nincs ...

Szavazás

F1 2012 - öt futam, öt különböző győztes. Ki lesz a következő új klubtag?

F1 2012 - öt futam, öt különböző győztes. Ki lesz a következő új klubtag?

Spórolni tudni kell!

CD és MP3 lejátszók
Már 4690 Ft-tól
Tetőcsomagtartók
Már 5590 Ft-tól
DVD lejátszók
Már 18 990 Ft-tól
Gyerekülések
Már 15 230 Ft-tól
Akkumlátorok
Már 16 154 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Hiányzó kerék helyett kézikocsi Hiányzó kerék helyett kézikocsi 2,7 liter: így könnyű autózni Az ukrán rendőr érti az angolt Az ukrán rendőr érti az angolt

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó