2013.03.05. 18:00

Szöveg: Deák Dániel

Hozzászólok

Cikk nyomtatása

Együtt az F1 legnépszerűtlenebb autói

Mercis Safety Car-történelem

hirdetés


Régebben a Forma-1 kínos pillanatai közé tartozott, amikor a Safety Car a pályára kényszerült, gondoljunk csak az 1973-as debütálásra, ahol annyira megkavarta a mezőnyt, hogy órákig kellett számolgatni, ki nyert. 

Az F1-es gépekhez képest csigalassúságú utcai Opel Vectrák, Fiat Temprák korszakát a Mercedes 1996-os színre lépése zárta le - azóta az ezüst színű csillagos autók büszkén köröznék vész esetén a mezőny élén, igaz, a versenyzők nagy része ma sem örül ennek.

2000 óta ráadásul a sofőr is ugyanaz, Bernd Mayländer, bár az egyes modellek változnak az aktuális Mercedes-kínálat függvényében. Az alábbi videóban a német pilóta az elmúlt 13 év biztonsági autóiról beszél. 


Az első Mercedes Safety Car 1996-ban egy C 36 AMG modell volt, de azt még nem Mayländer, hanem Oliver Pavin kormányozta. 2000-ben Mayländer egy CL 55 AMG volánja mögött mutatkozott be (miután a Forma-3000-ben bizonyította rátermettségét a feladatra.) Rögtön a szezonnyitón Melbourne-ben bevetették, ahol saját bevallása szerint majd' kiugrott a szíve az izgalomtól a 360 lóerős V8-as vezetőülésében. 

A következő autó Mayländer elmondása szerint a még sokkal sportosabb CLK 55 AMG volt, itt már az aerodinamikával is foglalkoztak, elsősorban a lökhárítók és fényhíd környékén. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Még drasztikusabb váltást hozott az SLK 55 AMG megjelenése. Gyökeresen új konstrukció, a Forma-1-es autóra emlékeztető orrkiképzés, rövid tengelytáv, ami igen agilis kezelhetőséget jelentett Mayländernek. "Fantasztikus volt vezetni" - lelkendezett a pilóta.

Ám még ennél is volt feljebb, legalábbis Mayländer egyik személyes kedvence a 2006-ban pályára küldött CLK 63 AMG. "Egy valóságos szörnyeteg" - emlékszik vissza a német a 6,3 literes V8-asra, amely az előző Mercik 360 lóerejéhez képest már 500 lóerő körül teljesített. 

A 2008-as SL 63 AMG-t világpremierje a 2008-as Ausztrál Nagydíjon volt. Mayländer szerette a hétfokozatú félautomata váltót, ami agresszíven segített különösen a lefele váltásoknál. "Különösen a 2009-es szezonban használtuk sokat" - emlékezett Mayländer.

2010-ben érkezett a hosszúkás orrú SLS AMG modell, amely visszahozta az 50-es, 60-as években divatos szárnyas ajtókat. A legerősebb és leggyorsabb Safety Car volt, 571 lóerővel. A 2011-es Kanadai Nagydíjon, amely a valaha volt leghosszabb ideig tartó futam, a verseny 48 százalékán vezette a mezőnyt. 

Idén pedig bemutatkozik a Mercedes SLS AMG GT, amely a műszaki alapokat tekintve hasonló lesz elődjéhez, inkább csak a dizájnját frissítették. Mayländer pedig továbbra is minden gond nélkül szívesen segít, amikor szükség lesz rá, habár ennek az ezüst Mercinek senki nem örül a pályán. Kivéve persze azok, akik szerencsésen felzárkóznak a segítségével. 

Cikk nyomtatása

Hozzászólok

Hirdetés




KÖVETKEZŐ FUTAM

Monacoi Nagydíj

Futam: 2013. 05 26. 14:00

Péntek / 2013.05.23
1. szabadedzés10:00 Nico Rosberg
2. szabadedzés14:00 Nico Rosberg
Szombat / 2013.05.25
3. szabadedzés11:00 Nico Rosberg
időmérő edzés14:00 Nico Rosberg
Vasárnap / 2013.05.26
Futam14:00

ELŐZŐ FUTAM

Spanyol Nagydíj

Futam: 2013.05.12

A futam végeredménye:

1.Fernando Alonso1:39:16,596
2. Kimi Räikkönen+ 9,3
3.Felipe Massa+ 26,0
További eredmények
Leggyorsabb körPole pozíció
Esteban Gutierrez
1:26,217
Nico Rosberg
1:20,718

F1: Egyszerre profi és béna a Force India

11

Adrian Sutil szerint az egész Force India profi módon dolgozott a monacói időmérőn. Paul di Resta kiesett a Q1-ben, mindent a ...

F1: Räikkönennek nem tiszta a kép

3

Kimi Räikkönen szerint az ötödik hely jó kiindulási pozíciót jelent a Monacói Nagydíjra. Még nem tudja, hogy mi lesz a stratégiával. ...

F1: Alonsót nem érdeklik a Mercik

6

Fernando Alonso az előzetes várakozásokat alulmúlva csak a 6. helyről indul majd Monacóban - vasárnap csak a fő ellenfelekre, ...

F1: Elment az erő Button autójából

5

Nagyszerű eredményt érhetett volna el Jenson Button a Monacói Nagydíj időmérőjén, de McLarenje megmakacsolta magát.

F1: A versenyen meglepetést okozhat a Mercedes

2

Nico Rosberg örül a monacói első rajthelynek, szerinte van esély arra, hogy holnap meglepetést okoz a Mercedes. Az időmérő első ...

Még többet innen: forma-1 ›

Szavazás

Ki nyeri a Monacói Nagydíjat?

Ki nyeri a Monacói Nagydíjat?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
F1: Roncsderbi az edzésen - videó F1: Roncsderbi az edzésen - videó F1: Roncsderbi az edzésen - videó 320 lóer?s Renault-törpe ?ber-Golf a Nürburgringen

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása el?tt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböz? tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetít?i eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Kérdezek tőle!

autó karbantartás szakértő

Tanácstalan vagy? Segítségre van szükséged? Szakért? bevonásával orvosoljuk az autóddal kapcsolatban felmerül? javítási és karbantartási kérdéseidet. www.alkatresz.vezess.hu

Autóalkatrész kedvezménnyel

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gy?jtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszer?ségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó