2010.03.19. 13:30

Szöveg: Baka Gábor

3 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

F1: A Mercedes a McLarenre mutogat

Kulcsszavak: Mercedes, Red Bull, motor


A Red Bull tavaly sokáig fontolgatta a Renault-motorok Mercedesekre való lecserélését, de végül nem került sor az üzletre, a csapat kénytelen volt a francia erőforrás mellett maradni. Az köztudott volt már ősszel is, hogy a Mercedes fő partnere, a McLaren megvétózta a Red Bull kívánságát, de a cég motorsportfőnöke, Helmut Marko a napokban azzal állt elő, hogy valójában a német gyártó maga sem akart üzletet, nem szerettek volna ugyanis még egy erős riválist az új gyári csapatnak, a Mercedes GP-nek.  

A Mercedes szóvivője cáfolta, hogy erről lett volna szó: "A McLaren volt az exkluzív partnerünk, és ők ellenezték. A Mercedes a Red Bullnak is adott volna motort, ezt ők is jól tudják" - mondta a cég képviselője a német Expressnek.

Bár tavaly óta a Mercedes erőforrásai számítanak a mezőny legjobbjainak, a riválisok szerint brixworth-ben ügyeskedtek a legjobban a fejlesztési tiltás kikerülésével, a Mercedes szerint ez is csak rágalom: "A mérnökeink mindent a szabályoknak megfelelően és az FIA tudtával tesznek, és ezt az FIA is megerősítheti" - hangsúlyozta a szóvivő.
0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Hozzászólások (legfrissebb 3, összesen: 3)

senga2 - 2010.03.21   18:33

sziszferenc! Igazad lehet. nem szabad elfelejteni, hogy míg a visszabutítás nem kezdődött el, a Renault igencsak szépen muzsikált. Lehet nem szeretni, de ez az igazság. Én csak remélni tudom, hogy újra fellángol a régi múlt, mert nem szeretném, ha távoznának. Azt sem szeretném, ha az egyen-autós megoldásban csak Mercerdes motor lenne, bármily jó is.

sziszferenc - 2010.03.21   09:20

Igen, bizonyára tudnak az FIA-nál minden Merci motorfejlesztésről, de ők jó politikusok, és nem támadják hangosan a szervezetet úgy mint pl. a RB.
Midnenesetre csak akkor van értelme nem adni Merci motort a RB-nak, ha a Merci motorja tényleg nagyobb teljesítményű, és/vagy üzemanyagtakarékosabb a Renaulténál. Azért, mert ha egyformák a motorok, ugyan miért esnének el az üzlettől, úgysem lenne jobb a RB. De nem ez történt, történik. Egyszerűen megtagadták (minden üzleti logika ellenére) és mutogatnak a McLarenre, illetve vissza. Tehát csak jobbnak kell lennie annak a motornak - ami viszont az FIA szabályzat szándékával kerülne ellentmondásba... De az FIA azt mondja minden rendben van, tehát a kör bezárult. Ilyen tekintetben igaza van Hornernek, hogy inkább tűnik mutyiklubnak az egész. De mivel tereget, megmutatják neki, hogy ki az úr a házban. Jusse kap merci motort - majd kap, ha a Renault is elég erős agy megbízható lesz - mert akkor tényleg mindegy lesz már.

senga2 - 2010.03.19   15:27

Lehet, hogy valami kimaradt tavalyról. Már évadzárón kiderült, hogy Brawn eladta a csapatot a Mrecerdesnek. Tehát lett saját csapat, a McLarenben, csak résztulajdon. Nos ezek után miért is nem adtak a RedBullnak motort? Már nem kötötte őket a McLaren "keze". Tehát mellébeszél a szóvivő!

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés



Nyereményjáték

Regisztrálj most a vezess.hu-ra és nyerj iGO8 alapú CNS Globe navigációt!

Regisztrálj most a vezess.hu-ra és nyerj iGO8 alapú CNS Globe navigációt!

ELŐZŐ FUTAM

Brazil Nagydíj

Futam: 2011.11.27

Pilóták

Karun Chandhok

Karun Chandhok

Team Lotus

Szárnyal a jeges Hummer-humor

Fürdünk a minden irányból ránk zúduló vicces képekben, és bár meddő vállalkozás, kísérletet tettünk rá, hogy mindet egy galériába gyűjtsük össze.

Fürdünk a minden irányból ránk zúduló vicces képekben, és bár medd? vállalkozás, kísérletet tettünk rá, hogy mindet egy galériába gy?jtsük össze.

Szavazás

Ki hiányzik majd legjobban a tavalyról ejtett pilóták közül?

Ki hiányzik majd legjobban a tavalyról ejtett pilóták közül?

Spórolni tudni kell!

Laptopok
Már 52 900 Ft-tól
GPS készülékek
Már 12 140 Ft-tól
Legújabb okostelefonok
Már 16 890 Ft-tól
Elektromos borotvák
már 1780 Ft-tól
Autós CD/MP3 lejátszók
Már 5400 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Szárnyal a jeges Hummer-humor Szárnyal a jeges Hummer-humor Hóban-fagyban a ralisztárok Hóban-fagyban a ralisztárok Autók a jég alatt, avagy a hülyeség örök
Harc a hó ellen GT-R 2012 start Még több 911 Azúj Porsche 911 menet közben PV11_0023.mp4
Nissan Juke-R Dubai Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül 2012-01-04 12:10:00

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó