2010.02.01. 15:30

Szöveg: Baka Gábor

3 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Még két új autó a héten

Kulcsszavak: Lotus F1, Virgin, autóbemutató


Míg a "nagyok" már ma megkezdték az új autóik tesztelését a spanyolországi Valenciában, a Forma-1-ben idén bemutatkozó új csapatok egyelőre kihagyják az első közös gyakorlást. Az amerikai USF1 és főképp a spanyol Campos Meta felkészültsége kérdéses, de a Virgin Racing és a Lotus jól halad.

A Virgin az újak közül elsőként már beszerelte a Cosworth-motort is a VR01-es kasztnijába, megtörtént az autó első beindítása. A bemutatót szerdán tartja a csapat, és a tervek szerint csütörtökön és pénteken már pályára is viszik az úttörő módon szélcsatorna nélkül, kizárólag számítógépes áramlástani szimulációval tervezett autót Silverstone-ban.

"Nagyon elégedett vagyok, hogy túl vagyunk a motorpróbán, az ütemtervnek megfelelően eljutottunk eddig az újabb mérföldkőig! Azt kell mondjam, a VR-01-es nagyon jó kis csomagnak tűnik, alig várjuk, hogy a pályán lássuk csütörtökön" - mondta a csapat technikai főnöke, Nick Wirth.

A Virgin után az új Lotus sem késik sokat, a malajziai tulajdonú brit csapat pénteken mutatja be autóját Londonban, amelyet még aznap pályára is küldenek Silverstone-ban. Az állítólag a Lotus klasszikus "british racing green" zöldjét sárga csíkkal kiegészítő festését kapó autót a maláj tesztpilóta, Fairuz Fauzy vezeti majd, írja a finn Turun Sanomat. A lap úgy tudja, hogy a tartalékos további egy-egy napot kap majd a hivatalos teszteken is, így a versenyzőknek, Heikki Kovalainennek és Jarno Trullinak három-három nap jut az ismerkedésre.
0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Hozzászólások (legfrissebb 3, összesen: 3)

Vettelfun - 2010.02.01   17:01

jó lesz tényleg csak brawn vagy wolf féle csodot várok (én)

danee19 - 2010.02.01   16:48

Az nem "csak" Jaguar szín,hanem minden szigetországbeli gyártmányé is Bentley,Jaguar,Aston Martin,Lotus,Mini stb,stb....
De jó lesz látni wgy újabb hagyományos színű autót a mezőnyben!

Mefysto - 2010.02.01   16:32

Ismér méreg színű autó a mezőnybe :D
kis jaguar feeling :D vajon teljesítménye is olyan lesz? majd kiderül :D
végre zöld a mezőnyben:D

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés



Nyereményjáték

Regisztrálj most a vezess.hu-ra és nyerj iGO8 alapú CNS Globe navigációt!

Regisztrálj most a vezess.hu-ra és nyerj iGO8 alapú CNS Globe navigációt!

WEBÁRUHÁZHirdetés

ELŐZŐ FUTAM

Brazil Nagydíj

Futam: 2011.11.27

Pilóták

Sebastian Vettel

Sebastian Vettel

Red Bull-Renault

Szmogriadó: mi lesz 700 ezer autóval?

Mintegy 700 ezer, a rendszámján piros matricát viselő jármű közlekedik az országban. Megelőzendő a szmogriadós tiltást, ezek egy részét simán át lehetne soroltatni egy másik kategóriába.

Mintegy 700 ezer, a rendszámján piros matricát viselő jármű közlekedik az országban. Megelőzendő a szmogriadós tiltást, ezek egy részét simán át lehetne ...

Szavazás

Melyik az eddigi legcsúnyább új F1-es?

Melyik az eddigi legcsúnyább új F1-es?

Spórolni tudni kell!

Laptopok
Már 52 900 Ft-tól
Tábla PC-k
Már 19 900 Ft-tól
Legújabb okostelefonok
Már 16 890 Ft-tól
LCD TV-k
már 16 900 Ft-tól
Autós CD/MP3 lejátszók
Már 5400 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Szárnyal a jeges Hummer-humor Szárnyal a jeges Hummer-humor Hóban-fagyban a ralisztárok Hóban-fagyban a ralisztárok Autók a jég alatt, avagy a hülyeség örök
Harc a hó ellen GT-R 2012 start Még több 911 Azúj Porsche 911 menet közben PV11_0023.mp4
Nissan Juke-R Dubai Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül 2012-01-04 12:10:00

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó