2012.09.17. 10:00

Szöveg: Baka Gábor

Hozzászólok

Cikk nyomtatása

F1: A McLaren kinézte Perezt

hirdetés


Lewis Hamilton szerződése az év végén lejár, a 2008-as bajnok pedig nem siet a hosszabbítással, állítólag a Mercedes hároméves, 60 millió fontos és a korábbiaknál nagyobb személyes szponzori szabadságot nyújtó ajánlata és az eddig otthonának számító McLaren kötöttebb és "csak" 45 milliós 2+1 éves szerződése között választhat.

Lehetséges, hogy Hamilton, pontosabban menedzsmentje, a XIX Entertainment csak a McLarennel folytatott tárgyalásokban kívánja javítani a helyzetét a kivárással és a mercedeses lehetőség lebegtetésével, de ezen akár rajta is veszthet. A brit Daily Mail vasárnapi száma arról írt, hogy bár a McLarennél hivatalosan, kifelé nincs "B terv" Hamilton pótlására, valójában már nagyon is készülnek erre.

A wokingi csapat a lap szerint már felvette a kapcsolatot az idén a Sauberrel három dobogós helyezést is szerző, a Ferrarinál még komolytalannak tartott Sergio Perezzel, azaz igyekeznek bebiztosítani magukat, sőt, akár Hamilton elé is vághatnak a mexikói leigazolásával, ha az angol túl sokáig kéreti magát.

Maga Hamilton a hétvégén Indiában bemutatózott, ő a rendezvényen arról beszélt, hogy a Mercedes-ügyet felfújták, a találgatásokra nem érdemes figyelni:

"Nincs igazság ezekben a sztorikban. Nem írtam alá senkivel, nincs is határidő erre. Persze le kell szerződnöm, de ezzel foglalkoznak az emberek a háttérben. Sokat írnak erről, sok-sok találgatás, de ne dőljenek be a hülyeségeknek! Sok a spekuláció, de a többségükben semmi igazság.

"Pillanatnyilag kizárólag a bajnoki címek megnyerésére összpontosítok. 13 éves korom óta a McLarennél vagyok. Nem is hagyom, hogy megzavarjanak a hülyeségek, hogy befolyásolják a bajnoki kampányomat."

Cikk nyomtatása

Hozzászólok

Hirdetés




KÖVETKEZŐ FUTAM

Brit Nagydíj

Futam: 2013. 06 30. 14:00

Péntek / 2013.06.28
1. szabadedzés10:00
2. szabadedzés14:00
Szombat / 2013.06.29
3. szabadedzés11:00
időmérő edzés14:00
Vasárnap / 2013.06.30
Futam14:00

ELŐZŐ FUTAM

Kanadai Nagydíj

Futam: 2013.06.09

A futam végeredménye:

1.Sebastian Vettel1:37:09,143
2. Fernando Alonso+ 14,4
3.Lewis Hamilton+ 15,9
További eredmények
Leggyorsabb körPole pozíció
Mark Webber
1:16,182
Sebastian Vettel
1:25,425

Pilóták

F1: A gyors pályákon magára talál a Ferrari!

3

Felipe Massa szerint a soron következő gyors pályákon visszatér a Ferrari régi formája. Saját magától is javulást vár.

Életnagyságú F1-es Ferrari LEGO-ból Videó

71

A tizennégy éves Ferrari-pilóta, Tóth Norbert leplezte le azt az 1:1 méretarányú Ferrari 150 Italiát, amelyet közel negyedmillió LEGO kockából építettek. Az autó a következő három hétben bejárja az országot.

A tizennégy éves Ferrari-pilóta, Tóth Norbert leplezte le azt az 1:1 méretarányú Ferrari 150 Italiát, amelyet közel negyedmillió ...

F1: Ecclestone tudja, mivel lehetne spórolni

1

Az F1 ura szerint a csapatok túl sokat költenek a versenyzéshez nem szorosan kapcsolódó dolgokra, meg kellene húzniuk a nadrágszíjat ...

Webber: Öngyilkosság a kerék-kerék elleni csata

8 | 2

Csapattársához, Sebastian Vettelhez hasonlóan Mark Webber is úgy érzi, a gumibűvészkedés miatt mára kiveszett az élvezet az F1-es ...

F1: Button nem félti Hamiltont

1

Jenson Button szerint volt csapattársa, Lewis Hamilton nincs elveszve a Mercedesnél, természetes, hogy az első időkben még jobb ...

Még többet innen: forma-1 ›

Szavazás

20-án tárgyalják a Mercedes és a Pirelli titkos tesztjét. Milyen büntetést érdemelne a csapat?

20-án tárgyalják a Mercedes és a Pirelli titkos tesztjét. Milyen büntetést érdemelne a csapat?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Svéd sportkocsi 900 millióért Életnagyságú F1-es Ferrari LEGO-ból Élőhalott zenész egy vörös Ferrariban Élőhalott zenész egy vörös Ferrariban Élőhalott zenész egy vörös Ferrariban
Ford Tourneo Custom

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

autó karbantartás szakértő

Tanácstalan vagy? Segítségre van szükséged? Szakértő bevonásával orvosoljuk az autóddal kapcsolatban felmerülő javítási és karbantartási kérdéseidet. www.alkatresz.vezess.hu

Autóalkatrész kedvezménnyel

Kérdezek tőle!

közlekedési jogi szakértő

Közlekedési joggal kapcsolatos kérdésed van? Kérdezd a Dr. Székely Ügyvédi Irodát! Szívesen válaszolunk bármely közlekedési büntetőjogi, szabálysértési, kártérítési, mediáció, KRESZ értelmezésével kapcsolatban!

Dr. Székely Ügyvédi Iroda

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó