2010.07.28. 10:00

Szöveg: Baka Gábor

31 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

F1: Massa hálálkodva tér vissza

Kulcsszavak: Felipe Massa, Hungaroring, Magyar Nagydíj, baleset, Ferrari


Talán nem is kell részletezni Felipe Massa a tavalyi Magyar Nagydíj időmérőjén elszenvedett balesetét, amelyben a brazil súlyos fejsérülést szenvedett és egy hétig a budapesti ÁEK kórházban ápolták. A ferraris az eset után kihagyta a 2009-es idény fennmaradó részét, idén azonban visszatért, az egy évvel ezelőtti bukás színhelyére pedig hálával telten érkezik.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

KAPCSOLÓDÓ LAP.HU OLDALAK

"Amint megérkezem a pályára, első dolgom lesz megkeresni a marshalokat és az egészségügyi személyzetet, akik nagyszerűen tették a dolgukat, amikor kiszabadítottak az autóból. Szeretnék köszönetet mondani ezeknek az embereknek, akikhez úgy érzem, különleges kapcsolat fűz."

"A baleset után egy hétig kórházban voltam, ahol összeismerkedtem a dolgozókkal, akik szintén nagyon jól bántak velem, jól kezeltek. A szerencsétlen eset egyik érdekes eredménye lett, hogy tudom, ma már sokkal több szurkolóm van Magyarországon" - írta a pilóta a Ferrari oldalán.

Massa arra is kitért, hogy a hungaroringi történtek az egész látásmódját megváltoztatták.
 
"Azóta sokkal többre értékelem az életet. A hétköznapi dolgokat is tízszer többre tartom, az eset az egészségemet, az életemet is új perspektívába helyezte, semmit veszek magától értetődőnek. Nem is csak magamról beszélek, hanem általában az élet értékéről. Ma már tudom, mit is jelent, emberileg sokkal érettebbnek érzem magam."

"Szakmailag azonban semmi sem változott. Amikor lecsukom a sisakrostélyt, és kimegyek a pályára, mindent ugyanúgy teszek, mint előtte, nem gondolok a balesetre."

VEZESS.HU TOP CIKKEK

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Hozzászólások (legfrissebb 5, összesen: 31)

mrobi - 2010.07.29   12:17

Nightwind Boti
Raikönen egy hihetetlen nagy tehetség, de ő is hibázott bőven pályafutása során.
2008 Szingapúr
2008 Monaco
2006 Hungaroring
2005 Nünburgring- a kerék azért szakadt le, mert szétfékezte a gumit, ezáltal elveztette eredeti göbölyű alakját, berezonált és nem bírta a rezonanciát a felfüggesztés
2007 Monaco időmérő
most hirtelen csak ezek jutottak eszembe, de nem azért írtam le hogy szidjam, hisz melyik élsportoló nem hibázott még soha életében?!

Nightwind Boti - 2010.07.28   22:20

makkmarci! Legszives nekem irjal ossze Kimi Raikkonenes benazasokat mert en neki szurkolok s valahogy meg nem nagyon lattam annyit benazni...
genius6 van egy nagyon pici igazad, de a tobbseg marhasag...szomoru!

Fernando1992 - 2010.07.28   21:56

Én azt nem értem hogy miért mindig Alonsot hibáiról tud mindenki kommentelni...akármelyik cikknél olvasom a hozzászólásokat valaki mindig őt szidja. Jó lehet hogy ebben az évben nem jön neki minden össze de ez van nem sikerülhet mindig minden. És az biztos hogy nem véletlenül lett kétszer is vb. Előtte még tuti nem volt ennyi támogatója úgyhogy elég nagy hülyeség hogy csak megvette. Meg az sem véletlen hogy a többi pilóta szerint ő a legtehetségesebb. Ők közelről ismerik meg minden szóval biztos jobban tudják mint az aki csak a tv-n keresztül nézni. Az meg hogy nem tud saját erejéből futamot nyerni megint csak hülyeség...elég sok pilóta nyert már úgy hogy kiestek előle és őket senki sem szidta. Na mindegy de én sem szidom mondjuk Webbert vagy Hamiltont pedig ők is csináltak hülyeségeket....

marec1122 - 2010.07.28   21:21

sztem nem világbajnok szinu versenyzo de ezt már régen mondtam. de emberileg ha nem is a "leg" de o legalább nem valami mudumás oszinte és ez fontos :D

mrobi - 2010.07.28   18:08

Ez egy nagyon szimpatikus nyilatkozat volt Massától:)

További 26 hozzászólás »

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés



ELŐZŐ FUTAM

Brazil Nagydíj

Futam: 2011.11.27

Pilóták

Sergio Perez

Sergio Perez

Sauber

Feltámasztható az elsüllyedt Hummer

Az autó nem a jégre született, de ősi emberi tulajdonság dacolni a fizika törvényszerűségeivel. Mégsem jó ötlet négy papírlapra elosztani egy üresen 2,9 tonnás autó tömegét

Az autó nem a jégre született, de ősi emberi tulajdonság dacolni a fizika törvényszerűségeivel. Mégsem jó ötlet négy papírlapra elosztani egy üresen 2,9 ...

Szavazás

Melyik az eddigi legcsúnyább új F1-es?

Melyik az eddigi legcsúnyább új F1-es?

Spórolni tudni kell!

GPS készülékek
Már 12 140 Ft-tól
Digitális fényképezők
Már 10 900 Ft-tól
Legújabb okostelefonok
Már 16 890 Ft-tól
Elektromos borotvák
már 1780 Ft-tól
Autós CD/MP3 lejátszók
Már 5400 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Ha a motor szó szerint robban Feltámasztható az elsüllyedt Hummer Svéd téli közlekedés kétsávos főúton Ford-előny a Svéd-rali nyitányán Ford-előny a Svéd-rali nyitányán
Szárnyal a jeges Hummer-humor Harc a hó ellen GT-R 2012 start Még több 911 Azúj Porsche 911 menet közben
PV11_0023.mp4 Nissan Juke-R Dubai Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó