2010.03.14. 18:00

Szöveg: Szántó Péter

6 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

F1: Liuzzi örül a pontnak, Sutil bosszús

Kulcsszavak: Vitantonio Liuzzi, Force India, Bahreini Nagydíj, Adrian Sutil


Idén már tíz pilóta szerez pontot minden versenyen, így Vitantonio Liuzzi kilencedik helyével máris feliratkozott az egyéni listára. Az olasz 2007 után szerzett ismét pontot a Forma-1-ben. "Nagyon elégedett vagyok" - mondta Liuzzi. "Elértük a célunkat és szereztünk néhány pontot, ez nagyszerű eredmény a csapat számára."

"Nehéz verseny volt a rengeteg üzemanyaggal és a gumikkal, hőség is volt, de azt hiszem, jól kezeltük a helyzetet. Csak az élcsapatok végeztek előttünk, nem volt műszaki hibánk és megbízhatósági problémánk, ez volt a maximum, amit elérhettünk. Ausztráliára néhány új fejlesztéssel készülünk, akár még előrébb végezhetünk majd."

Csapattársa, Adrian Sutil nem volt szerencsés, hiába indulhatott az első tízből, az első kanyarban megpördült, így a mezőny végéről kellett felzárkóznia. "Legalább befejeztük" - nyilatkozta a végül 12. Sutil. "Az első kanyar után ennél többet nem tehettem, azért jó verseny volt, sokat tanultunk a gumikról és hogy miként viselkedik az autó kevesebb benzinnel."

"Nem tudom, mi történt a rajt után, hirtelen füstfelhő borult rám, valakihez hozzáértem és már forogtam is. Kár érte, készülünk a következő versenyre."
0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Hozzászólások (legfrissebb 5, összesen: 6)

niemandfgy - 2010.03.15   13:42

Ja adam555! Köcsög Webber! Biztos miatta kezdett el füstölni az autó. Sőt tavaly meg Barrichello szándékosan b..szta fejbe Massát a rugóval nem? Csak tudnám az ilyen miért néz forma-1-et.S De ha nézi is legalább maradna csendben

adam555 - 2010.03.15   11:01

Köcsög Webber 2 versenyző futamát is elrontotta köztük Sutilét is pedig simán pontszerző lett volna Webber örüljön a 4 pontjának :S

RedBaron - 2010.03.15   10:50

Nincs okuk szégyenkezni szerintem,csak küzdjenek továbbra is így.

talor - 2010.03.14   19:42

Sajnálom Sutilt. Ha nem pördül meg, szerintem Liuzzi előtt végez. Akár az 5. helyet is elérhette volna, de Liuzzi is szépen ment, szó se róla.

daneel19 - 2010.03.14   18:33

Hozták az erre a szezonra elvárt formájukat !

További 1 hozzászólás »

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés



Nyereményjáték

Regisztrálj most a vezess.hu-ra és nyerj iGO8 alapú CNS Globe navigációt!

Regisztrálj most a vezess.hu-ra és nyerj iGO8 alapú CNS Globe navigációt!

WEBÁRUHÁZHirdetés

ELŐZŐ FUTAM

Brazil Nagydíj

Futam: 2011.11.27

Pilóták

Vitantonio Liuzzi

Vitantonio Liuzzi

Hispania Racing

Szárnyal a jeges Hummer-humor

Fürdünk a minden irányból ránk zúduló vicces képekben, és bár meddő vállalkozás, kísérletet tettünk rá, hogy mindet egy galériába gyűjtsük össze.

Fürdünk a minden irányból ránk zúduló vicces képekben, és bár medd? vállalkozás, kísérletet tettünk rá, hogy mindet egy galériába gy?jtsük össze.

Szavazás

Ki hiányzik majd legjobban a tavalyról ejtett pilóták közül?

Ki hiányzik majd legjobban a tavalyról ejtett pilóták közül?

Spórolni tudni kell!

Laptopok
Már 52 900 Ft-tól
Tábla PC-k
Már 19 900 Ft-tól
Legújabb okostelefonok
Már 16 890 Ft-tól
LCD TV-k
már 16 900 Ft-tól
Autós CD/MP3 lejátszók
Már 5400 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Szárnyal a jeges Hummer-humor Szárnyal a jeges Hummer-humor Hóban-fagyban a ralisztárok Hóban-fagyban a ralisztárok Autók a jég alatt, avagy a hülyeség örök
Harc a hó ellen GT-R 2012 start Még több 911 Azúj Porsche 911 menet közben PV11_0023.mp4
Nissan Juke-R Dubai Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül 2012-01-04 12:10:00

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó