2010.03.13. 16:30

Szöveg: Baka Gábor

4 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

F1: Kubica verte volna Schumachert?

Kulcsszavak: Vitalij Petrov, Renault, Bahreini Nagydíj, Robert Kubica, időmérő edzés


A "négy nagy", a Red Bull, a Ferrari, a McLaren és a Mercedes nyolc pilótája mellett mindössze két szabad hely maradt a bahreini időmérő utolsó szakaszára. Az egyiket a Force Indiá-s Adrian Sutil, a másikat pedig a renault-s Robert Kubica csípte meg, de a lengyel nem egészen elégedett a kilencedik hellyel.

"Az elődleges cél az volt, hogy bejussunk a Q3-ba, szóval ezzel elégedettek lehetünk, de valójában egy kicsit csalódott vagyok, hogy csak a kilencedik rajtkocka az enyém. Volt egy-egy jó köröm a Q1-ben és a Q2-ben, de az utolsó szakaszban a 16. kanyarban a hajtűben hirtelen túlkormányzott volt az autó, ez legalább négytizedbe került" - utalt Kubica arra, hogy a hetedik hely is meglehetett volna akár.

"Pozitívum viszont, hogy most már világosabb, hol tartunk, és kimondottan biztató,hogy kiknek a közelében vagyunk, az R30-asban egyértelműen van potenciál! Hosszú, nehéz verseny lesz a holnapi, de mindenképpen az a célom,hogy előrébb lépjek" - tette hozzá.

A Renault-csapat orosz újonca, Vitalij Petrov csak a 17. lett, de az időmérő után azt mondta, nem is számított többre így az első alkalommal.

"Az első időmérőmön normális eredmény, és így is igazán élveztem a mai napot. Az első cél az volt, hogy bejussak a Q2-be, ami sikerült is, de ott már nem volt szerencsém, így nem léptem tovább. Holnap jön a verseny, nagyon kíváncsi vagyok, hogy megy majd, az biztos, hogy mindent beleadok!" - ígérte az orosz.
0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Hozzászólások (legfrissebb 4, összesen: 4)

pisti307 - 2010.03.13   20:49

LADA special turbo i.e!!! :-)

sziszferenc - 2010.03.13   17:16

Valahogy úgy láttam az időmérőn, hogy nagyon küzdött mindkét renault-os az autóval. De bizonyára Kubicának lehet igaza, hogy több volt benne - ő egy kicsit közelebb volt :) Én szeretném, ha jó eredményeket (dobogó közeli, esetleg 1-1 érmes helyezést) érne el a gárda, de őszintén szólva erre még nem sok esélyt látok.

senga2 - 2010.03.13   16:51

Mégis jó lesz ez a kis Reanult, Kubica meg kihajtja a lelkét. Jó lesz ez.

wing car - 2010.03.13   16:43

Igen több lesz holnap... ha teletankolják!

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés



Nyereményjáték

Regisztrálj most a vezess.hu-ra és nyerj iGO8 alapú CNS Globe navigációt!

Regisztrálj most a vezess.hu-ra és nyerj iGO8 alapú CNS Globe navigációt!

WEBÁRUHÁZHirdetés

ELŐZŐ FUTAM

Brazil Nagydíj

Futam: 2011.11.27

Pilóták

Vitantonio Liuzzi

Vitantonio Liuzzi

Hispania Racing

Szárnyal a jeges Hummer-humor

Fürdünk a minden irányból ránk zúduló vicces képekben, és bár meddő vállalkozás, kísérletet tettünk rá, hogy mindet egy galériába gyűjtsük össze.

Fürdünk a minden irányból ránk zúduló vicces képekben, és bár medd? vállalkozás, kísérletet tettünk rá, hogy mindet egy galériába gy?jtsük össze.

Szavazás

Ki hiányzik majd legjobban a tavalyról ejtett pilóták közül?

Ki hiányzik majd legjobban a tavalyról ejtett pilóták közül?

Spórolni tudni kell!

Laptopok
Már 52 900 Ft-tól
Tábla PC-k
Már 19 900 Ft-tól
Legújabb okostelefonok
Már 16 890 Ft-tól
LCD TV-k
már 16 900 Ft-tól
Elektromos borotvák
már 1780 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Szárnyal a jeges Hummer-humor Szárnyal a jeges Hummer-humor Hóban-fagyban a ralisztárok Hóban-fagyban a ralisztárok Autók a jég alatt, avagy a hülyeség örök
Harc a hó ellen GT-R 2012 start Még több 911 Azúj Porsche 911 menet közben PV11_0023.mp4
Nissan Juke-R Dubai Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül 2012-01-04 12:10:00

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó