2010.03.12. 13:30

Szöveg: Baka Gábor

Oszd meg ezt a cikket:

F1: Kubica időt kér

Kulcsszavak: Renault, Robert Kubica, szponzor


A Renault 2007-nek még címvédőként vágott neki, de a 2010-es idényt már úgy kezdi, hogy az előző évben a tízből csak nyolcadik lett. A Fernando Alonso helyére szerződött volt BMW-s, Robert Kubica a szezonnyitó előtt figyelmeztetett is, hogy nem érdemes gyors javulást várni tőlük.

"Időre lesz szükségünk, a tavalyi év vége alapján nagy hátrányból indulunk, a legtöbb csapat pedig  a tavalyi autó alapjaira építette az ideit, úgyhogy komoly fejlesztési programra lesz szükségünk, ha fel akarunk zárkózni. A Renault-nál mindenki tisztában van vele, hogy a bajnoki győzelmek ideje már elmúlt. Őszintének kell lennünk, azt gondolom, a tavalyi Renault kiábrándító volt. Idén jobb munkát kell végeznünk."

"Nehéz megítélni, hol állhatunk most, igazán fogalmam sincs róla. Persze gondolhatunk valamit, a teszteken láttunk ezt-azt, de Jerezben például elég jók voltunk, Barcelonában már nem annyira, szóval nehéz tisztán látni. Azt sem tudhatjuk, a többi csapat hol tart a fejlesztéssel."

Szaporodnak a támogatók

"Azt hiszem, kell néhány futam, hogy kiderüljön a helyzet, de az erős kezdés biztosan jól jönne. A téli teszteken elvégeztük, amit akartunk, felkészültünk" - magyarázta a lengyel Bahreinben.

A Renault-hoz kapcsolódó hír, hogy a csapat tegnap új szponzort jelentett be: a Hewlett Packard 2010-től az alakulat számítástechnikai partnere lesz, az óriáscég logója az autón már ott is van Bahreinben. 

SZPONZORÁLT HIRDETÉSEK

Hozzászólások (legfrissebb 5, összesen: 5)

daneel19 - 2010.03.12   21:09

Bankja!!!!
Nem biztosítója!

strom77 - 2010.03.12   18:26

jobb lett volna ?t vinni Nyalóka helyére a ferrárihoz,csak neki nincsen biztosítója:(

senga2 - 2010.03.12   17:34

GO! Tehetséges pilóta, és akár a Renault is összeszedi magát.

adam555 - 2010.03.12   14:43

nem tom mér gondolja ezt hisz 3. lett az 1. szabadedzésen :S

PAB - 2010.03.12   14:30

Kár érte, mert nagyon jó pilóta Kubica!

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció
 

KÖVETKEZŐ FUTAM

Olasz Nagydíj

Futam: 2010. 09 12. 14:00

Péntek / 2010.09.10
1. szabadedzés10:00
2. szabadedzés14:00
Szombat / 2010.09.11
3. szabadedzés11:00
időmérő edzés14:00
Vasárnap / 2010.09.12
Futam14:00

ELŐZŐ FUTAM

Belga Nagydíj

Futam: 2010.08.29

F1: Hamilton győzött Belgiumban

F1: Hamilton győzött Belgiumban

A futam végeredménye:

1.Lewis Hamilton1:29:04.268
2. Mark Webber1.571
3.Robert Kubica3.493
További eredmények
Leggyorsabb körPole pozíció
Lewis Hamilton
1:49.069
Mark Webber
1:45.778

Megbüntettek, de csak tízezerre

Helyszíni bírsággal a közlekedés szabályainak kisebb fokú megsértése tízezer forintba került, feljelentéssel harmincezer lenne. Vagy inkább ötven?

Jobbra kanyarodó sávból szabálytalanul elkanyarodtam balra. Tízezer forint lett a vége, meg egy olyan beszélgetés a rendőrrel, aminek nyilvánosan vonom ...

Szavazás

Alonso, Button és Vettel is nullázott Belgiumban - hány esélyes van még a címre?

Alonso, Button és Vettel is nullázott Belgiumban - hány esélyes van még a címre?

Vásárolj olcsóbban

Házimozi rendszerek
akár 18 000 Ft-ért
Laptopok
akár 70 000 Ft-ért
GPS készülékek
akár 19 000 Ft-ért
Autós erősítők
akár 10 000 Ft-ért
Autós CD/MP3 lejátszók
akár 11 000 Ft-ért
 

VIDEÓAJÁNLÓ

Autósok, akik vajon miben ülnek Rendőrautók közlekedése Trabant vs. Lamborghini Öngyilkos eszköz biztonsági öv helyett Demonstráció a fal ellen
Csatornafedél HYUNDAI SONATA Michelisz Norbi a rajtrácson A Volvo nemöl gyalogost

Videók & képek keresése:

Topik címeUtolsó hozzászólásTopikindító

VW-pártiság

11370 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 03 (11:00) v_music 2004. 01. 11

Admin, közérdekű dolgok

1749 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 03 (10:42) v_BERKA 2004. 10. 06

Tarjáni Privát Topic

2783 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 03 (10:14) v_BERKA 2005. 11. 08

Fiesta ST vs Swift Sport

4113 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 03 (10:09) tarjáni 2007. 09. 07

Vezess.hu-Tesztek

11804 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 03 (10:07) v_daci 2005. 03. 08

Fórumtársak,rendezzünk autós összejövetelt!

11863 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 03 (00:08) Xtrem 2003. 05. 03

Chat

7761 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 03 (00:07) v_gabe 2005. 04. 07

Vezetés

19927 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 02 (22:15) tarjáni 2003. 10. 28

Trabant 1.1

1364 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 02 (16:31) vezess-admin 2003. 10. 06

SUVok értelmetlen autók?

9375 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 02 (11:08) v_daci 2005. 01. 18
     
Megannyi topik van még a fórumban, nézd meg
   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.
e-mail.: orgovanyi@ugyved.hu

dr. Orgoványi Krisztián ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó

Az első harmincezer. Mármint kilométer.

Bár csak 18 éves vagyok, elég régóta az autó, mint fogalom a mindenem.

Városba szánva - Suzuki Splash 1.0 Glx AC

Aki az autózást szereti, feltétlenül keressen alkalmat egyszer az életben, hogy egy ilyen páncélhintóban suhanjon.

Olvasói teszt: Mercedes-Benz W124