2010.03.02. 11:30

Szöveg: Baka Gábor

4 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

F1: Kiegyenlített évet vár a Ferrari

Kulcsszavak: Ferrari


Stefano Domenicali a téli tesztek után jónak értékelte a Ferrari munkáját, nincs panasza az elmúlt négy hét eredményeire, az F10-es a mezőnyből legnagyobb távot megtéve 7353 km-t teljesített, műszaki hiba pedig alig akadt.

"Elégedettek vagyunk a munkánkkal, főleg, hogy teljesítettük a kitűzött programot. A legfontosabb az volt, hogy megbízható legyen az autó, és ezt el is értük" - mondta a Ferrari hivatalos oldalának Domenicali.

"Az ismeretlen tényezőket figyelembe véve is kiderült a teszten, hogy versenyképesek lehetünk, az élmezőnyhöz tartozunk mind a tiszta sebességet, mind a hosszabb etapokat tekintve. Nagy dolog ez, tekintve, hogy hol fejeztük be a tavalyi idényt Abu-Dzabiban alig négy hónapja. Nagyon sokat dolgoztunk azóta. Az F10-es fejlesztése persze nem áll meg, hiszen az idei évnek ez lesz a kulcsa" - tette hozzá.

Más F1-es szereplőkhöz hasonlóan az olasz is sok esélyessel számol, és arra figyelmeztet, hogy a szoros mezőnyben nem szabad majd hibázni.

"Még azoknak is nehéz tippelni, akik ott voltak a teszteken. Nem szoktam jósolgatni, de az világos, hogy nagyon kiegyenlített szezon jön, nem úgy, mint tavaly. A tesztek előtt úgy számoltunk, hogy négy csapat küzdhet majd a címért, de mostanra úgy néz ki, hogy akár ennél többen is lehetnek!"

A legkisebb hiba is sokba kerülhet

"Vannak még megválaszolandó kérdések, például a gumik viselkedése magasabb hőmérsékleten vagy épp a versenystratégiák alakítása, csak hogy néhányat említsek. Ilyen szoros mezőnyben a legkisebb hiba is azt jelentheti, hogy kimaradunk a Q3-ból, szóval mindig mindennek a helyén kell lennie! Tudjuk, hogy nagyon erős csapatokkal kell majd küzdenünk, akik végigdolgozták a telet, és győzni akarnak, de mi is készen állunk a feladatra!"

VEZESS.HU TOP CIKKEK

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Hozzászólások (legfrissebb 4, összesen: 4)

playboy girl - 2010.03.09   19:22

yeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeees

putzcross - 2010.03.03   11:33

Hajrá Alonsoooooooooooooo!!!!!

playboy girl - 2010.03.02   20:37

HAJRÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ FERRARI :):)))))))))))))))MINDENT BELE:P
GO MASSA ÉS ALONSÓ:))))))))))))))))))))
FORZA FERRARI FOREVER:)))))))))))

dika-15 - 2010.03.02   12:18

Hajrá Srácok:)
FORZA FERRARI:)
ALONSO:D

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés



ELŐZŐ FUTAM

Brazil Nagydíj

Futam: 2011.11.27

Pilóták

Timo Glock

Timo Glock

Marussia Virgin Racing

Szmogriadó: mi lesz 700 ezer autóval?

Mintegy 700 ezer, a rendszámján piros matricát viselő jármű közlekedik az országban. Megelőzendő a szmogriadós tiltást, ezek egy részét simán át lehetne soroltatni egy másik kategóriába.

Mintegy 700 ezer, a rendszámján piros matricát visel? járm? közlekedik az országban. Megel?zend? a szmogriadós tiltást, ezek egy részét simán át lehetne ...

Szavazás

Melyik az eddigi legcsúnyább új F1-es?

Melyik az eddigi legcsúnyább új F1-es?

Spórolni tudni kell!

Tábla PC-k
Már 19 900 Ft-tól
GPS készülékek
Már 12 140 Ft-tól
Digitális fényképezők
Már 10 900 Ft-tól
LCD TV-k
már 16 900 Ft-tól
Autós CD/MP3 lejátszók
Már 5400 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Svéd téli közlekedés kétsávos főúton Ford-előny a Svéd-rali nyitányán Ford-előny a Svéd-rali nyitányán Szárnyal a jeges Hummer-humor Szárnyal a jeges Hummer-humor
Hóban-fagyban a ralisztárok Harc a hó ellen GT-R 2012 start Még több 911 Azúj Porsche 911 menet közben
PV11_0023.mp4 Nissan Juke-R Dubai Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó