2009.10.08. 15:30

Szöveg: Baka Gábor

3 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Jól haladnak az új csapatok?

Kulcsszavak: Manor GP, USF1, 2010, F1


Az FIA által 2010-re a Forma-1-be beválasztott csapatokkal kapcsolatban újra és újra olyan pletykák merülnek fel, hogy akár többen sem készülnek el közülük a jövő évi idénykezdésre. Természetesen mindenki cáfol, most épp a jövőre a Virginnel partnerségben induló Manor GP egyik főnöke nyugtatott meg mindenkit, hogy náluk minden a legnagyobb rendben.   

A Manor autóját építő Wirth Research - gyakorlatilag a csapat technikai részlege - vezetője, Nick Wirth azt mondja, jól haladnak:

"Az előzetes kasztnin már az alkatrészek összeállítását végezzük, és a végső kasztni is épül, a tervek szerint négy-öt héten belül lesz kész. Elégedett vagyok a töréstesztek eredményeivel is, ezért úgy gondolom, hogy az első autó február elején már a pályára gurulhat" - mondta a mérnök.

Wirth egy elég meglepő dolgot is elárult: "Nem használunk szélcsatornát. Az autó aerodinamikáját kizárólag számítógépen fejlesztjük. Még ellenőrzésre, egy napra sem visszük majd szélcsatornába."

A főtervező tisztában van vele, hogy a régi csapatokhoz képest hátrányban lesznek 2010-ben, de úgy gondolja, hogy a szabályváltozások - a tankolás betiltása, a kicsit változó gumik - a kezükre játszhatnak.

"A mezőny végében leszünk, de remélhetőleg a többi új csapat előtt, és idővel a régieket is nyomás alá helyezhetjük. Az idei szabályok eléggé felforgatták a mezőnyt 2008-hoz képest, jövőre pedig újra változások jönnek. Újra mások lesznek az autók. Ezt nem szabad alábecsülni, mert így lesz tere a meglepetéseknek is. Ha a szabályok nem változnának 2010-re, sokkal jobban aggódnék."

Wirth azt is elmondta, hogy a nyílt titokként várakozó Virgin-partnerséget és az egyéb szponzorokat is hamarosan bejelentik, és nem sokkal később a pilótákat is bemutatják majd.

Az amerikaiak is jól állnak

Egy másik interjúban a szintén új belépő, a USF1 alapító műszaki főnöke, Ken Anderson is arról számolt be, hogy nagyon jól haladnak a felkészüléssel:

"A központunk már kész és teljesen működőképes, a 2010-es autó már építés alatt áll. A tervek szerint haladunk, novemberre kész az első prototípus, a végleges autót pedig januárban tesztelhetjük. Még most is folyik persze a csapat és a világszínvonalú létesítmény összerakása, de magunk előtt járunk, és alig várjuk, hogy versenyezhessünk!" - nyilatkozta Anderson a BBC-nek.

VEZESS.HU TOP CIKKEK

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Hozzászólások (legfrissebb 3, összesen: 3)

Dela - 2009.10.09   09:15

Arra azért kíváncsi lennék, hogy ezek a nyilatkozatok mennyire fedik a valóságot? A Manor nyilatkozatából inkább hiszem mint az USF1-ét hihetőbbnek. Mert ott elég ködös a nyilatkozat. Szerintem!

senga2 - 2009.10.09   05:36

Hát igen. Elég kapkodva lesznek ezek a gépek összerakva, ha most indul a dolog. Márciusig nem sok az idő. Most is azt mondom a Sauber van a legjobb helyzetben, mert az idei BMW-ből a motor és a váltó ki lesz szerelve, és Ferrari lesz helyette. A kerekek és még pár "apróság" változik, de azért egyben lenne a gép.

daveTDI - 2009.10.08   18:07

Erre még mindig azt tudnám mondani, hogy annak idején, mikor a Toyota beszállt
- egy évig építették fel a csapatot, és tervezték meg az autót
- és egy teljes évet teszteléssel töltöttek
Ezután indult a második generációs autó az idénynyitón.

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés



Nyereményjáték

Regisztrálj most a vezess.hu-ra és nyerj iGO8 alapú CNS Globe navigációt!

Regisztrálj most a vezess.hu-ra és nyerj iGO8 alapú CNS Globe navigációt!

WEBÁRUHÁZHirdetés

ELŐZŐ FUTAM

Brazil Nagydíj

Futam: 2011.11.27

Pilóták

Pedro de la Rosa

Pedro de la Rosa

Sauber

Szmogriadó: mi lesz 700 ezer autóval?

Mintegy 700 ezer, a rendszámján piros matricát viselő jármű közlekedik az országban. Megelőzendő a szmogriadós tiltást, ezek egy részét simán át lehetne soroltatni egy másik kategóriába.

Mintegy 700 ezer, a rendszámján piros matricát viselő jármű közlekedik az országban. Megelőzendő a szmogriadós tiltást, ezek egy részét simán át lehetne ...

Szavazás

Melyik az eddigi legcsúnyább új F1-es?

Melyik az eddigi legcsúnyább új F1-es?

Spórolni tudni kell!

Tábla PC-k
Már 19 900 Ft-tól
Digitális fényképezők
Már 10 900 Ft-tól
LCD TV-k
már 16 900 Ft-tól
Elektromos borotvák
már 1780 Ft-tól
Autós CD/MP3 lejátszók
Már 5400 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Szárnyal a jeges Hummer-humor Szárnyal a jeges Hummer-humor Hóban-fagyban a ralisztárok Hóban-fagyban a ralisztárok Autók a jég alatt, avagy a hülyeség örök
Harc a hó ellen GT-R 2012 start Még több 911 Azúj Porsche 911 menet közben PV11_0023.mp4
Nissan Juke-R Dubai Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül 2012-01-04 12:10:00

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó