2010.01.28. 11:30

Szöveg: Baka Gábor

46 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Itt van az új Ferrari! - videó

Kulcsszavak: videó, autóbemutató, Ferrari
hirdetés


A Forma-1-es mezőnyből elsőként a Ferrari ma fél 11 után nem sokkal bemutatta 2010-es autóját. Az új modell, az F10-es a korábbi híreknek megfelelően a tavalyi Red Bull ihletését mutatja, emellett a futam alatti tankolás idei betiltása miatt látványosan hosszabb is lett az autó hátsó része.

"Ez az idény nagyon fontos lesz számunkra. Az előző év több okból sem volt igazán pozitív, ezért a mostaniban versenyképesek szeretnénk lenni - a Ferrari ezt érdemli" - mondta a csapatfőnök, Stefano Domenicali.


"Két új versenyzőnk van. Hogy miért kettő? Fernando Alonso kétszeres világbajnok, és mi azt mondjuk, hogy meglesz a harmadik is. Már most is a Forma-1 nagy bajnokai közé tartozik, és ez számára és számunkra is a megfelelő pillanat, ő is sikerre vágyik és mi is bizonyítani akarjuk a csapatszellemünket."


"Felipe (Massa) esetében egy új Felipéről van szó, a tavalyi éve után, amikor balesetet szenvedett Magyarországon, most megvan minden erénye ahhoz, hogy megmutassa, sikeres lehet. Bizonyíthatja, hogy képes újraindulni az úton, amelyet a magyarországi baleset szakított meg. Sok szerencsét kívánok mindkettőjüknek!" - magyarázta Domenicali.

Az autó első köreit ma délutánra tervezte a csapat Fioranóban, de ez egyelőre a levegőben, lóg, ugyanis a Ferrari házi pályájának aszfaltcsíkját több helyütt jég fedi.






VEZESS.HU TOP CIKKEK

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

46 hozzászólás

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK


Red Bull MOBILE a Te Forma 1 Belépõd! Hirdetés

Minden új elõfizetõnk belépõt kap a Magyar Nagydíjra.

KÖVETKEZŐ FUTAM

Monacoi Nagydíj

Futam: 2012. 05 27. 14:00

Péntek / 2012.05.24
1. szabadedzés10:00
2. szabadedzés14:00
Szombat / 2012.05.26
3. szabadedzés11:00
időmérő edzés14:00
Vasárnap / 2012.05.27
Futam14:00

ELŐZŐ FUTAM

Pilóták

Sebastien Buemi

Sebastien Buemi

Red Bull Racing

2,7 liter: így könny? autózni

Régebben 350 ezernél is többen dolgoztak a General Motorsnál, ma még mindig szerepel jó 200 000 név a bérlistán. Ekkora tömegből akadnak páran, akiknek korszakalkotó autókat köszönhetünk. Például a Chevrolet Voltot, amelyet Magyarországon teszteltünk

Régebben 350 ezernél is többen dolgoztak a General Motorsnál, ma még mindig szerepel jó 200 000 név a bérlistán. Ekkora tömegb?l akadnak páran, akiknek ...

Szavazás

F1 2012 - öt futam, öt különböző győztes. Ki lesz a következő új klubtag?

F1 2012 - öt futam, öt különböző győztes. Ki lesz a következő új klubtag?

Spórolni tudni kell!

GPS készülékek
Már 12 190 Ft-tól
CD és MP3 lejátszók
Már 4690 Ft-tól
DVD lejátszók
Már 18 990 Ft-tól
Autós mélynyomók
Már 6900 Ft-tól
Akkumlátorok
Már 16 154 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
2,7 liter: így könnyű autózni Az ukrán rendőr érti az angolt Az ukrán rendőr érti az angolt F1: A HRT idén nem veri a Marussiát Így szól a VW új raliautója

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó