2007.09.18. 12:45

Szöveg: Baka Gábor

Hozzászólok

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Az F1 Indiába megy

Kulcsszavak: Ecclestone, India, Spyker
hirdetés


Bernie Ecclestone és a szervező, az Indiai Olimpiai Bizottság (IOA) megegyeztek: India 2010-től Forma-1-es futamot rendez - jelentette be Suresh Kalmadi, az IOA elnöke.
 
A sztártervező, Hermann Tilke két hete járt Indiában, hogy személyesen mérje fel a terepet, és jelentést készítsen. Ecclestone cége, a FOM Új-Delhi külvárosában két helyszínre is rábólintott, ahol majd a futamot rendezhetik, az Olimpiai Bizottság pedig a két lehetőség közül választ végül.

"Múlt héten találkoztam Ecclestone úrral Londonban, és örömmel mondhatom, hogy a jelentés jó lett, már két helyet ki is választottak. A versenyszervezésre és a pályára vonatkozó szerződéstervezeteket is átadta nekem" - mondta tegnap Kalmadi.

"Örömmel jelentem be, hogy az első verseny 2010-ben lesz. A szerződés 10 évre szól majd. Azt még ki kell találnunk, hogy a pályát hogyan hasznosítsuk ezen kívül" - tette hozzá.

A Kingfisher légitársaság vezetője, is szeretne futamot hazájában

A szerződések végleges aláírása a jövő év tavaszán várható. India komoly lépéseket tett a Forma-1-be az elmúlt években: 2005-ben mutatkozott be az első - és azóta egyetlen - indiai származású versenyző, Narain Khartikheyan a Jordannél, idén pedig a szintén indiai Kingfisher Airlines támogatta a Toyotát, jövőre pedig már bevásárolta magát a Spykerhez. Mostanra pedig a saját futamot is véglegesítették.


 

VEZESS.HU TOP CIKKEK

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

Hozzászólok

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK


Red Bull MOBILE a Te Forma 1 Belépõd! Hirdetés

Minden új elõfizetõnk belépõt kap a Magyar Nagydíjra.

KÖVETKEZŐ FUTAM

Monacoi Nagydíj

Futam: 2012. 05 27. 14:00

Péntek / 2012.05.24
1. szabadedzés10:00
2. szabadedzés14:00
Szombat / 2012.05.26
3. szabadedzés11:00
időmérő edzés14:00
Vasárnap / 2012.05.27
Futam14:00

ELŐZŐ FUTAM

Pilóták

Sebastien Buemi

Sebastien Buemi

Red Bull Racing

2,7 liter: így könny? autózni

Régebben 350 ezernél is többen dolgoztak a General Motorsnál, ma még mindig szerepel jó 200 000 név a bérlistán. Ekkora tömegből akadnak páran, akiknek korszakalkotó autókat köszönhetünk. Például a Chevrolet Voltot, amelyet Magyarországon teszteltünk

Régebben 350 ezernél is többen dolgoztak a General Motorsnál, ma még mindig szerepel jó 200 000 név a bérlistán. Ekkora tömegb?l akadnak páran, akiknek ...

Szavazás

F1 2012 - öt futam, öt különböző győztes. Ki lesz a következő új klubtag?

F1 2012 - öt futam, öt különböző győztes. Ki lesz a következő új klubtag?

Spórolni tudni kell!

CD és MP3 lejátszók
Már 4690 Ft-tól
Tetőboxok
Már 14 000 Ft-tól
Tetőcsomagtartók
Már 5590 Ft-tól
DVD lejátszók
Már 18 990 Ft-tól
Akkumlátorok
Már 16 154 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
2,7 liter: így könnyű autózni Az ukrán rendőr érti az angolt Az ukrán rendőr érti az angolt F1: A HRT idén nem veri a Marussiát Így szól a VW új raliautója

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó