F1: Hülkenberg nem vár babusgatást
2010.02.08. 16:30
Szerző: Baka Gábor
A Forma-1-be nagy ígéretként érkező GP2-bajnok, Nico Hülkenberg azonnal eredményeket akar hozni, érzi a nyomást, annak viszont örül, hogy Michael Schumacher visszatérése miatt rá nem irányul akkora figyelem.
A Sebastien Vettel mellett szintén az új Schumacherként emlegetett Nico Hülkenberg kétévnyi tesztpilótáskodás után 2010-ben már a Williams versenyzőjeként mutatkozik be. A 2008-ban F3 Euroseries, tavaly pedig GP2-címet nyerő 22 éves német komolyan veszi a debütálást, és rögtön az elejétől bizonyítani akar.
Hülkenberg a tavalyi GP2-es év után sokkal felkészültebbnek érzi magát az F1-re, mint előtte:
"Sokkal magabiztosabb vagyok. A GP2-ben töltött idény sokat segített, minden értelemben jobb lettem. Nagyon élveztem, és mostanra úgy érzem, készen állok a még nagyobb feladatra. Nagyszerű volt a 2009-es évem, nem gondoltam, hogy ennyire versenyképes leszek. Nehéz évre számítottam, de jól alakult, a vége egyenesen szuper volt. Ha az F1-hez is olyan gyorsan tudok alkalmazkodni, mint a GP2-höz, akkor rendben lesz minden" - ígérte a kis német, aki tavaly első nekifutásból megnyerte az F1 utánpótlás-bajnokságát.
Hülkenberg egyébként nem csak azért örül a hétszeres világbajnok Michael Schumacher visszatérésének, mert így egy pályán autózhat a sport egyik legjobbjával, de így rá jóval kisebb nyomás is nehezedik majd a média irányából.
Hülkenberg a múlt héten egy napot vezette a Williams FW32-esét, a szerdán induló jerezi teszten pedig az első két napon ül majd az autóba.
Szponzorált hirdetések
WEBPLÁZA AJÁNLATOK
Következő futam
Futam: 2010. 03 14. 13:00
Várható időjárás a futam napjain:
Péntek / 2010.03.12
-
2. szabadedzés 12:00 Nico Rosberg
Szombat / 2010.03.13
Vasárnap / 2010.03.14
-
Futam13:00



