2010.02.26. 10:05

Szöveg: Baka Gábor

3 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

F1: Heidfeld lehet a pilóták új vezetője

Kulcsszavak: GPDA, Pedro de la Rosa, Nick Heidfeld, Mark Webber, Jean Todt


A Forma-1-es pilóták érdekvédelmi szervezete, a GPDA két évvel ezelőtt frissítette a vezetőségét, akkor a mclarenes tartalékost, Pedro de la Rosát választották elnöknek. A spanyol veterán 2010-re versenyzői szerződést kapott a Saubernél, ezért úgy érzi, ma már nem tudná olyan jól ellátni a feladatát, mint eddig. Az utódlásáról Bahreinben döntenek majd a versenyzők.

"Úgy döntöttünk, hogy Bahreinben pénteken ülünk majd össze, ott minden tag elmondhatja, mit akar. Én személy szerint örülnék, ha valaki más venné át a posztomat" - mondta de la Rosa az Autosportnak.

"Két évig csináltam, ez így egészséges. Vannak, akik jobban ráérnek, elkötelezett emberre van szükség. Elégedett vagyok a munkámmal, de itt az ideje, hogy más vegye át. Természetesen a többieken múlik, de azt hiszem, egyetértenek majd velem, meglátjuk."

De la Rosa szerint ideális esetben újra egy tartalék pilóta lehetne az elnök, az idén nem versenyző Nick Heidfeld például nagyon is megfelelő lenne:

"Szerinte szükséges, hogy legalább az egyik igazgató vagy az elnök tesztpilóta legyen, mert a versenyhétvégék alatt így viheti a feladatokat. Én is tehermentesítettem Fernandót (Alonso) és Markot (Webber). Heidfeld mindenképpen jó jelölt lenne, intelligens, tapasztalt, miért is ne? Persze minden a tagokon múlik, én nyitott vagyok. Azért remélem, nem kérik, hogy folytassam! Szerintem Heidfeld nagyon jó jelölt lenne!"

De la Rosa mellett Alonso és Webber a szervezet két igazgatója, az utóbbi szerint nem lesz nehéz a tisztújítás, jól működik a GPDA.

Jól működik a GPDA

"Szerintem elég sima ügy lesz. A GPDA pillanatnyilag nagyon erős, jó igazgatónk és elnökünk lesz ezután is. Eddig is jó munkát végeztünk csoportként" - mondta az ausztrál, aki jó együttműködésre számít az új FIA-elnökkel, Jean Todttal. "Mi Todttal akarunk tárgyalni, nem másokkal, és az eddigiek alapján úgy tűnik, így is lesz. Az első néhány megbeszélésünk, még tavaly Szingapúrban, pozitív volt. Jean rajta tartja az ujját az F1 pulzusán, a GPDA szívesen dolgozik vele. De az a legjobb jel, ha nem is lesz sok dolgunk."

VEZESS.HU TOP CIKKEK

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Hozzászólások (legfrissebb 3, összesen: 3)

margoci - 2010.02.28   09:43

Nagyon szeretem Heidfeldet, jól fogja csinálni, de én verseny közben szerettem volna nézni.Bár melyik csapat jól járt volna vele,mert nagyon jó versenyző.Optimista vagyok, remélem jövőre újra találkozunk vele a F1-ben, s verseny közben!

daneel19 - 2010.02.26   18:37

Más dolga úgy se lesz,ráér!
De egyébként se hiszem,hogy olyan hű de komoly feladatai lennének!

SiD - 2010.02.26   16:30

Egyetértek, legalább akkor Nickről is lehetne néha híreket hallani, és szerintem alkalmas is a posztra

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés



WEBÁRUHÁZHirdetés

ELŐZŐ FUTAM

Brazil Nagydíj

Futam: 2011.11.27

Pilóták

Michael Schumacher

Michael Schumacher

Mercedes GP Petronas

Szmogriadó: mi lesz 700 ezer autóval?

Mintegy 700 ezer, a rendszámján piros matricát viselő jármű közlekedik az országban. Megelőzendő a szmogriadós tiltást, ezek egy részét simán át lehetne soroltatni egy másik kategóriába.

Mintegy 700 ezer, a rendszámján piros matricát visel? járm? közlekedik az országban. Megel?zend? a szmogriadós tiltást, ezek egy részét simán át lehetne ...

Szavazás

Melyik az eddigi legcsúnyább új F1-es?

Melyik az eddigi legcsúnyább új F1-es?

Spórolni tudni kell!

Laptopok
Már 52 900 Ft-tól
Tábla PC-k
Már 19 900 Ft-tól
GPS készülékek
Már 12 140 Ft-tól
LCD TV-k
már 16 900 Ft-tól
Elektromos borotvák
már 1780 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Svéd téli közlekedés kétsávos főúton Ford-előny a Svéd-rali nyitányán Ford-előny a Svéd-rali nyitányán Szárnyal a jeges Hummer-humor Szárnyal a jeges Hummer-humor
Hóban-fagyban a ralisztárok Harc a hó ellen GT-R 2012 start Még több 911 Azúj Porsche 911 menet közben
PV11_0023.mp4 Nissan Juke-R Dubai Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó