2012.07.31. 18:30

Szöveg: Szántó Péter

1 hozzászólás

Cikk nyomtatása

F1: Hamilton vérét adja a trófeákért

hirdetés


KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

KAPCSOLÓDÓ LAP.HU OLDALAK

Lewis Hamilton szerződése év végén lejár a McLarennél, nagy kérdés, hogy a tizenegy éves kora óta a csapatnál dolgozó pilóta marad-e Wokingban. A McLaren szeretné jelentősen csökkenteni Hamilton fizetését, amire válaszul közölte, hogy rendben, de akkor kéri a győzelmekért járó trófeákat, amelyek mclarenes szokás szerint a csapat vitrinjébe kerülnek.

Látszólag nem tűnik döntőnek a trófeaügy, Hamilton viszont most megerősítette, hogy márpedig kulcsfontosságú ez a kérdés. "Ron Dennisé és a csapaté az összes trófea, a pilóták csak másolatokat kapnak" - mondta Hamilton. "A csapatok nagy részénél a versenyzők az eredeti díjat kapják. Versenyzőként két dolgot akarunk feltétlenül hazavinni: az egyik a bukósisak, a másik pedig a trófea. Ezek értéke számomra felbecsülhetetlen."

"Nem érdekel, ha nem adnak nekem autót, de ezért a két dologért véremet és verítékemet adom, ők pedig megtartják. Szóval akármilyen szerződésem is lesz a jövőben, ez komoly szerepet kap benne. Ezzel együtt nem érzem, hogy kemény döntést kell hoznom: a karrieremről beszélünk, de ez csak egy része a professzionális életemnek. Először vagyok ilyen helyzetben, szóval azért fontos lesz, hogyan alakulnak a dolgok."

Cikk nyomtatása

1 hozzászólás

Hirdetés




KÖVETKEZŐ FUTAM

Brit Nagydíj

Futam: 2013. 06 30. 14:00

Péntek / 2013.06.28
1. szabadedzés10:00
2. szabadedzés14:00
Szombat / 2013.06.29
3. szabadedzés11:00
időmérő edzés14:00
Vasárnap / 2013.06.30
Futam14:00

ELŐZŐ FUTAM

Kanadai Nagydíj

Futam: 2013.06.09

A futam végeredménye:

1.Sebastian Vettel1:37:09,143
2. Fernando Alonso+ 14,4
3.Lewis Hamilton+ 15,9
További eredmények
Leggyorsabb körPole pozíció
Mark Webber
1:16,182
Sebastian Vettel
1:25,425

Pilóták

F1: Maldonado nem rezelt be Bottastól

Pastor Maldonado nem ijedt meg csapattársa, Valtteri Bottas remek formájától. A finn kanadai harmadik rajtkockáját szerencsésnek ...

Webber: Rajtam múlik, maradok-e

Mark Webber azt mondja, a Red Bull-os szerződéshosszabbítása elsősorban az ő kezében van. Az ausztrál nem akarja elsietni a döntést. ...

F1: Szorul a hurok a Mercedes körül

14

A Nemzetközi Automobil Szövetség ma délelőtt kezdődött trágyalásán cseppet sem áll jól a Mercedes szénája, a csapat védekezését ...

F1: Räikkönen az előzési bajnok

3

A 2013-as szezon első hét futamán rekordszámú előzés történt, a csapatok közül a Ferrari és a Lotus rendelkezik a legjobb statisztikákkal. ...

F1: Kik és hogyan döntenek a Merci büntetéséről?

9 | 1

A Nemzetközi Automobil Szövetség nemzetközi bíróságát 2010-ben alapították, de eddig nem volt F1-es feladata. Csütörtökön lesz.

Még többet innen: forma-1 ›

Szavazás

20-án tárgyalják a Mercedes és a Pirelli titkos tesztjét. Milyen büntetést érdemelne a csapat?

20-án tárgyalják a Mercedes és a Pirelli titkos tesztjét. Milyen büntetést érdemelne a csapat?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Jönnek a négy litert fogyasztó autók Lehányta a rendőrautót a cserbenhagyó autós Van ellenszer a Volkswagenre? Golf bankrabláshoz, Lexus táncórára Golf bankrabláshoz, Lexus táncórára
Vadonatúj BMW X5

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

autó karbantartás szakértő

Tanácstalan vagy? Segítségre van szükséged? Szakértő bevonásával orvosoljuk az autóddal kapcsolatban felmerülő javítási és karbantartási kérdéseidet. www.alkatresz.vezess.hu

Autóalkatrész kedvezménnyel

Kérdezek tőle!

közlekedési jogi szakértő

Közlekedési joggal kapcsolatos kérdésed van? Kérdezd a Dr. Székely Ügyvédi Irodát! Szívesen válaszolunk bármely közlekedési büntetőjogi, szabálysértési, kártérítési, mediáció, KRESZ értelmezésével kapcsolatban!

Dr. Székely Ügyvédi Iroda

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó