2012.06.10. 21:50

Szöveg: Baka Gábor

9 hozzászólás

Cikk nyomtatása

F1: Hamilton nyert, megvan a hetedik győztes

hirdetés


Ragyogóan napos, meleg a szombatinál közel 10 fokkal magasabb hőmérsékletű aszfalt mellett kezdődött a 2012-es Forma-1-es idény hetedik futama, a Kanadai Nagydíj Montrealban.


Sebastian Vettel könnyedén húzott el a pole-ból, és mögötte is kimondottan sima volt a rajt, Paul di Resta és Kimi Räikkönen lépett előre egy-egy helyet, Felipa Massa pedig Nico Rosberggel küzdött az első két körben, a második végén meg is előzte a mercedesest, a brazil az 5. helyre kapaszkodott. A 3. kör végén di Resta is maga mögé utasította Rosberget.

Az 5. körben Vettel, Hamilton, Alonso, Webber, Massa, di Resta, Rosberg, Grosjean, Schumacher és Button állt a pontszerző helyeken. Massa szép szereplése a 6. kör kezdetén bicsaklott meg, az első kanyarba túl nagy tempóval érkezett, megpördült, a 12. helyre esett vissza.

Az első négyes viszonylag gyorsan szétrázódott, Vettel, Hamilton, Alonso és Webber között 2-3 másodpercnyi lett a különbség a 10. körre.

Az élmezőnyből di Resta és Schumacher kezdte a kerékcseréket a 14. körben, a szuperlágy helyett eleve lágyon rajtoló Button ekkor kezdhette várni, hogy hányat léphet előre az elhúzott stratégiájával, de ehelyett tempót veszített, a szintén lágyat hordó Räikkönen megelőzte és a Sauberek is a nyakára estek. Ki is kellett mennie cserére.

A kopó szuperlágyakon Vettel is lassult, egészen Hamilton felzárkózott rá. Alonso is közel került. A címvédő a 17. körre váltott lágyakra. Hamilton egy körrel később tette meg ugyanezt, és sikerült is Vettel elé jönnie, átvette a virtuális vezetést. Alonso azonban még kint maradt, próbált alájuk húzni.

Bejött a taktika, a spanyol a 20. körben Hamilton elé tudott kijönni, azaz teljesen megfordult az első három sorrendje, de csak a kör végéig, ugyanis a mclarenes a hátsó egyenesben a DRS-sel megelőzte a ferrarist. Hamilton jóval gyorsabb volt Alonsónál és Vettelnél, elhúzott tőlük, míg a címvédő ott volt a spanyol nyakán.

Az élmezőnyben a 4-5. helyen Räikkönen és Sergio Perez húzta sokáig a lágyakon, a többiekhez képest fordított stratégiával próbáltak helyeket nyerni. Mögöttük Webber, majd hátrébb Rosberg, Grosjean, Massa és di Resta volt a top10-ben a verseny felénél.

Buttonnak nagyon nem ment, a 35. körre vette fel a második szuperlágy szettjét, ami még egy harmadik kiállást is feltételezett. Míg Räikkönen és Perez szárnyalt a lágyakon, Rosberg 20 körös etap után újakra váltott a 40. körben.

Räikkönen végül a 41., Perez a 42. körben váltott szuperlágyakra - ha egy kiállásra játszottak, 28-29 kört kellett kibírniuk. A stratégiája nem kezdődött azért tökéletesen számukra, ugyanis Rosberg mögé kerültek, míg a mexikói a kiállás alatt meg tudta előzni a 2007-es bajnokot.

Schumachert nem hagyta el a balszerencséje, ugyanis a 45. körben nyitva marad a DRS-e, kiment a bokszba, a szerelők nem tudták azonnal javítani, a hétszeres kanadai győztes futama véget ért. Az eset érdekessége, hogy a biztonsági okokból a DRS meghibásodáskor elvileg csukva marad és nem nyitva.


Hamilton az 51. körben ment ki a második, egyben utolsó cseréjére - a jobb hátsó keréknél egy szemvillanásnyi gond is akadt. A nagy kérdés az volt, hogy Alonso és Vettel tud-e hozni a mclarenesen, lesz-e pozíciócsere vagy sem, esetleg próbálkoznak-e egy kiállással. Hamilton bele is húzott, egymás után futotta a leggyorsabb köröket.

A 60. körre világossá vált, hogy Alonso és Vettel egy kiállásra játszik, Hamilton viszont egyre inkább kezdett felzárkózni rájuk. Mögöttük Grosjean, Perez, Rosberg, Webber, Räikkönen, Kobajasi és Massa állt a pontszerző helyeken.

Hamilton a 62. körben játszi könnyedséggel vette el a 2. helyet Vetteltől a DRS-zónában és még hét köre volt arra, hogy elkapja Alonsót. Vettel a következő körben meglepőt húzott, mégis kiment egy második kiállásra.

Hamilton a 64. körben a DRS-sel Alonsót is megelőzte, átvette a vezetést, jó úton volt az idei első győzelme felé.


Míg időlegesen Vettel kipottyant a játékból, Alonso tartotta magát, de Grosjean kimondottan közel volt hozzá, megelőzte a 66. körben, Perez pedig leggyorsabb körökkel igyekezett szintén a dobogóra jutni. Ami a 68. körben sikerült is. A teljesen elfogyott gumikon Alonso teljesen lelassult, Vettel is elkapta. Nagyon nem jött be a Ferrari döntése.

Hamilton végül elsőként ért célba, amivel a hetedik futamon a hetedik új nyertessé vált, egyben saját első idei, pályafutása harmadik kanadai győzelmét aratta. Grosjean és Perez ragyogó dobogót hozott, Vettel a pole-ból egy negyedik helyet csinált, Alonso az ötödik lett.

A pontszerző helyek hátsó felében Rosberg, Webber, Räikkönen, Kobajasi és Massa ért be.

A világbajnokság két hét múlva a valenciai Európa Nagydíjjal folytatódik.

Kanadai Nagydíj, Montreal, 2012.06.10.

Cikk nyomtatása

9 hozzászólás

Hirdetés




KÖVETKEZŐ FUTAM

Brit Nagydíj

Futam: 2013. 06 30. 14:00

Péntek / 2013.06.28
1. szabadedzés10:00
2. szabadedzés14:00
Szombat / 2013.06.29
3. szabadedzés11:00
időmérő edzés14:00
Vasárnap / 2013.06.30
Futam14:00

ELŐZŐ FUTAM

Kanadai Nagydíj

Futam: 2013.06.09

A futam végeredménye:

1.Sebastian Vettel1:37:09,143
2. Fernando Alonso+ 14,4
3.Lewis Hamilton+ 15,9
További eredmények
Leggyorsabb körPole pozíció
Mark Webber
1:16,182
Sebastian Vettel
1:25,425

Pilóták

F1: Nem áll le az idei autóval a Williams

1

Története legrosszabb szezonkezdetét produkálta az idén a Williams, de a csapat nem hagyja abba az idei autó fejlesztését. Meg ...

F1: Négy kerékcserével riogat a Pirelli

1

Mivel a csapatok elkaszálták a módosítást, a Pirelli motorsportfőnöke szerint idén lesznek még futamok, amelyeken a versenyzőknek ...

F1: Nem lesznek kirúgások a McLarennél

1

A versenyképtelen forma ellenére nem fognak fejek hullani a McLarennél, állítja a sportigazgató, Sam Michael. A 2013-as szezon ...

F1: 7 milliárdot bukik a Williams

10

A Williams 20 millió fontot bukik azon, hogy a Jaguar leállította a közös munkában készülő hibrid szupersportkocsi, a C-X75 fejlesztését. ...

F1: A Red Bullnak kedvez a Pirelli?

2 | 1

A Lotus egyik vezetője szerint a Pirelli túl konzervatívan válogat gumikat, a gyártó épp az eredeti céllal ellentétesen állítja ...

Még többet innen: forma-1 ›

Szavazás

20-án tárgyalják a Mercedes és a Pirelli titkos tesztjét. Milyen büntetést érdemelne a csapat?

20-án tárgyalják a Mercedes és a Pirelli titkos tesztjét. Milyen büntetést érdemelne a csapat?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Élőhalott zenész egy vörös Ferrariban Élőhalott zenész egy vörös Ferrariban Élőhalott zenész egy vörös Ferrariban Tört-zúzott az őrült motoros Halálos veszélyt okozott a kiszakadt kerék
Ford Tourneo Custom

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

autó karbantartás szakértő

Tanácstalan vagy? Segítségre van szükséged? Szakértő bevonásával orvosoljuk az autóddal kapcsolatban felmerülő javítási és karbantartási kérdéseidet. www.alkatresz.vezess.hu

Autóalkatrész kedvezménnyel

Kérdezek tőle!

közlekedési jogi szakértő

Közlekedési joggal kapcsolatos kérdésed van? Kérdezd a Dr. Székely Ügyvédi Irodát! Szívesen válaszolunk bármely közlekedési büntetőjogi, szabálysértési, kártérítési, mediáció, KRESZ értelmezésével kapcsolatban!

Dr. Székely Ügyvédi Iroda

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó