2012.07.09. 10:00

Szöveg: Baka Gábor

Hozzászólok

Cikk nyomtatása

F1: Hamilton nem a szívére hallgat

hirdetés


Lewis Hamilton mclarenes szerződése az év végén lejár, a hosszabbítással pedig még mindig kivár a 2008-as bajnok. A pilóta nemrég már arról beszélt, hogy tudja, mit szeretne és készen áll a szerződési tárgyalásokra, de azt nem mondta el, hogy tulajdonképpen merre akar indulni.

A hosszabbítás tűnne természetesnek, de 2013-ban a Mercedesnél, a Red Bullnál és a Ferrarinál is üresedés lehet. Hamilton azt mondja, hogy a közös múlt ellenére a McLarenről is hideg fejjel gondolkodik, a szerződés nem érzelmi kérdés számára.

"Naná, hogy Ron (Dennis, McLaren-vezér) azt mondja, hogy velünk kezdted a pályafutásodat. Ezt mindig elmondja. És mindig köszönetet is mondok neki azért, amit értem tett. Legutóbb a montreali győzelmem után is megköszöntem neki, hogy lehetőséget adott nekem. De nem hiszem, hogy a szerződési tárgyalásban ez szerepet játszhat. A biznisz az biznisz" - mondta.

A kérdésre, hogyan haladnak a tárgyalások, így felelt: "Gyakorlatilag minden eldőlt már, de egyelőre semmit nem mondhatok erről."

Hamilton szavai alapján felmerülhet, hogy nem a McLarennél folytatja, a Red Bullhoz való szerződés is elképzelhető. Köztudott, hogy nagyon szeretne Adrian Newey által tervezett autót vezetni, Mark Webber helyzete pedig egyelőre ugyanolyan, mint Hamiltoné, még nincs szerződésre 2013-ra. Ha a spekulációk beigazolódnak, az ausztrál jövőre a Ferrarihoz mehet Alonso mellé, Hamilton pedig így átülhetne a Red Bullba.

Webber egyébként szintén nagyon titkolózik, vasárnapi győzelme - amely idén már a második volt - után egy újságíró azt kérdezte tőle, hogy ezek után ugye örömmel marad a Red Bullnál jövőre is, amire az ausztrál csak annyival válaszolt, hogy "a jövő évben is a Forma-1-ben leszek".

Hamilton amúgy maga is kikottyantott egy kis Red Bull-os igazolást sejtető mondatot. Fernando Alonso nemrég arról beszélt, hogy a mezőnyben csak ő és Hamilton képes arra, hogy egy gyengébb autóval is győzni tudjon bármikor, Sebastian Vettel még nincs ezen a szinten. Amikor a mclarenest szembesítették a spanyol kijelentésével, így felelt:

"Nekem is megvan a véleményem ezt illetően, de nem illő elmondanom. De mindenképp érdekes lenne mindhármunkat ugyanolyan autóban látni! Lehet, hogy Fernandónak igaza is van. Voltam már Fernando csapattársa, és nagyon szívesen lennék Sebastian csapattársa is. Nekem nem jelentene gondot." 

Cikk nyomtatása

Hozzászólok

VEZESS VÁLOGATÁS

Hirdetés




KÖVETKEZŐ FUTAM

Monacoi Nagydíj

Futam: 2013. 05 26. 14:00

Péntek / 2013.05.23
1. szabadedzés10:00
2. szabadedzés14:00
Szombat / 2013.05.25
3. szabadedzés11:00
időmérő edzés14:00
Vasárnap / 2013.05.26
Futam14:00

ELŐZŐ FUTAM

Spanyol Nagydíj

Futam: 2013.05.12

A futam végeredménye:

1.Fernando Alonso1:39:16,596
2. Kimi Räikkönen+ 9,3
3.Felipe Massa+ 26,0
További eredmények
Leggyorsabb körPole pozíció
Esteban Gutierrez
1:26,217
Nico Rosberg
1:20,718

F1: Monacóban érinteni kell a falat!

Felipe Massa versenymérnöke azt mondja, minden tiszteletet megérdemel az összes pilóta, aki a monacói pályán versenyez, sehol ...

F1: Ész is kell a győzelemhez!

Bernie Ecclestone-nak tetszenek a Pirelli idei gumijai, mert végre ész is kell a győzelemhez.

Räikkönen: Naná, hogy idén jobb vagyok

2

Kimi Räikkönen szerint semmi csoda nincs abban, hogy idén a Lotusszal az egyéni bajnokság második helyén, közvetlenül a címvédő ...

F1: A múltjára építene Maldonado

Bár a Williams jelenleg versenyképtelen, Pastor Maldonado bízik benne, hogy a Monaco-érzéke segíti majd a hétvégi futamon.

F1: Monacóban villantana a francia ifjonc

5

A caterhames Charles Pic reméli, hogy a Francia Nagydíj híján hazai pályának számító Monacóban a lassanként javuló autóval elcsíphet ...

Még többet innen: forma-1 ›

VEZESS VÁLOGATÁS

Szavazás

Ki nyeri a Spanyol Nagydíjat?

Ki nyeri a Spanyol Nagydíjat?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Motorgyilkos drift, lángokkal, robbanással F1: Senna, Monaco igazi királya - videó F1: Senna, Monaco igazi királya - videó F1: Senna, Monaco igazi királya - videó F1: Senna, Monaco igazi királya - videó
Nicolas Cage kínai autót reklámoz

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Kérdezek tőle!

autó karbantartás szakértő

Tanácstalan vagy? Segítségre van szükséged? Szakértő bevonásával orvosoljuk az autóddal kapcsolatban felmerülő javítási és karbantartási kérdéseidet. www.alkatresz.vezess.hu

Autóalkatrész kedvezménnyel

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó