2009.09.04. 13:30

Szöveg: Baka Gábor

2 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Hamarosan jön a 13. csapat?

Kulcsszavak: Epsilon Euskadi, Peter Sauber, 2010, FIA, Mike Gascoyne, Prodrive, Sauber, F1
hirdetés


Az egyik esélyes, a spanyol Epsilon Euskadi mérnöke, Sergio Rinald az EFE hírügynökségnek azt nyilatkozta, hogy tudomása szerint a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) "két héten belül" dönt a BMW év végi kiszállása miatt 2010-re üresen maradt 13. helyről.

A BMW bejelentése után, mivel a csapat jövőjét nem sikerült gyorsan biztosítani, az FIA újra megnyitotta a nevezést 2010-re. Az új fordulóban a korábban elutasított, de várólistára vett Epsilon Euskadi, a David Richards-féle Prodrive és természetesen a Sauber a fő esélyes.

Az utóbbi alakulat jövője körül beindultak a történések: ahogy már írtuk, Malajzia az állami tulajdonú Petronas olajcégen keresztül saját csapattal lépne be az F1-be már 2010-ben. Első pillantásra kézenfekvőnek tűnne, hogy a Sauberrel, majd utódjával, a BMW-vel évtizedes szponzori kapcsolatot ápoló, évi 35 millió eurós pénzzel beszálló cég egyszerűen bevásárolná magát a csapatba, de úgy tűnik, hogy a hinwilieknek komoly riválisa akadhat.

Cserbenhagyja Saubert a Petronas?

Maláj kormánykörökben ugyanis a korábbi Ferrari-alkalmazott, a jelenleg a maláj tulajdonban lévő Lotusnál - amely nem azonos a brit, "igazi" Lotusszal! - vezetősködő Danny Bahar, az F1 "vándormérnök", Mike Gascoyne és az első nevezésnél kiszórt Litespeed közös projektjének is komoly támogatói vannak.

A Saubernél biztosan féltik a jövőt, ugyanis az alapító-főnök, Peter Sauber tegnap Malajziába is utazott, hogy személyesen tárgyaljon a Petronas vezetőségével.

VEZESS.HU TOP CIKKEK

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

2 hozzászólás

KAPCSOLÓDÓ LAP.HU OLDALAK

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK


Red Bull MOBILE a Te Forma 1 Belépõd! Hirdetés

Minden új elõfizetõnk belépõt kap a Magyar Nagydíjra.

WEBÁRUHÁZHirdetés

KÖVETKEZŐ FUTAM

Monacoi Nagydíj

Futam: 2012. 05 27. 14:00

Péntek / 2012.05.24
1. szabadedzés10:00
2. szabadedzés14:00
Szombat / 2012.05.26
3. szabadedzés11:00
időmérő edzés14:00
Vasárnap / 2012.05.27
Futam14:00

ELŐZŐ FUTAM

Pilóták

Sebastian Vettel

Sebastian Vettel

Red Bull Racing

2,7 liter: így könny? autózni

Régebben 350 ezernél is többen dolgoztak a General Motorsnál, ma még mindig szerepel jó 200 000 név a bérlistán. Ekkora tömegből akadnak páran, akiknek korszakalkotó autókat köszönhetünk. Például a Chevrolet Voltot, amelyet Magyarországon teszteltünk

Régebben 350 ezernél is többen dolgoztak a General Motorsnál, ma még mindig szerepel jó 200 000 név a bérlistán. Ekkora tömegb?l akadnak páran, akiknek ...

Szavazás

F1 2012 - öt futam, öt különböző győztes. Ki lesz a következő új klubtag?

F1 2012 - öt futam, öt különböző győztes. Ki lesz a következő új klubtag?

Spórolni tudni kell!

GPS készülékek
Már 12 190 Ft-tól
CD és MP3 lejátszók
Már 4690 Ft-tól
Tetőboxok
Már 14 000 Ft-tól
Tetőcsomagtartók
Már 5590 Ft-tól
Akkumlátorok
Már 16 154 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Autogram 2012 május 20 2,7 liter: így könnyű autózni Az ukrán rendőr érti az angolt Az ukrán rendőr érti az angolt F1: A HRT idén nem veri a Marussiát
Így szól a VW új raliautója Autogram Promo Vezess 12.05.20. Autogram 2012 05 13 Opel Adam bemutatkozás Autogram 11. adás 2012.05.06
Autogram 10. adás 2012.04.29 Audi A3 evolúció CX-5 karakuri Mazda CX-5 AUTOGRAM PROMO 04_22

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó