2012.07.18. 14:30

Szöveg: Baka Gábor

1 hozzászólás

Cikk nyomtatása

F1: Fogyóban Kovalainen türelme

hirdetés


Heikki Kovalainen a nem túl fényes mclarenes szezonjai után szerződött az újonc Lotus Racinghez, mai nevén Caterhmahez. Az alakulattól az első évben senki nem várt sokat, de eredetileg már tavalyra a középmezőnyhöz való felzárkózást tűzék ki célul, ami még idén sem valósult meg. Közelednek, de lassan.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

KAPCSOLÓDÓ LAP.HU OLDALAK

A fentiek ellenére a 30 éves finn pilóta az új csapatnál nagyon magára talált, kimondottan erősen versenyez, ez azonban nem látszik az eredményeken. A szerződése az év végén lejár, így itt az idő megfontolni, hogy marad-e vagy ígéretesebb helyre igazol.

"Jó kérdés. Jól érzem magam itt, de az eredmények tekintetében többet szeretnék, méghozzá minél előbb. Pillanatnyilag viszont még nem tartunk ott" - mondta az olasz Autosprintnek.

"Nem tudom, mit hoz a jövő, ki tudja, lehet, hogy a csapat nem is tart majd rám igényt. Én mindenesetre hagyom, hogy az eredmények beszéljenek helyettem, azok pedig elég jók voltak eddig. Ez a legjobb módja annak, hogy felhívjam magamra a figyelmet."

"Még bőven van bennem, úgy érzem, még nem mutattam meg mindent, és azért is fel kell mutatnom valamit, mert a McLarennél nem voltam túl jó. Igazából még az sem nagyon számít most, hogy hanyadik vagyok, a lényeg, hogy mások lássák, hogy a 16-17. helynél többet is tudok."

A finn hangsúlyozta, hogy a jövőt illetően nem játszanak szerepet nála a pénzügyi megfontolások: "A pénz érdekel legkevésbé, igazán. A lényeg az, hogy a csapatom jó legyen, akár itt, akár máshol. Szerintem ezt el is tudom érni."

Kovalainent mostanában hírbe hozták már a Sauberrel, de a pilóta akár a Ferrari számára sem lenne olyan rossz választás, ha úgy döntenek, év végén nem hosszabbítanak Felipe Massával, a brazil helyére pedig egy megbízható, tapasztalt versenyzőt szeretnének.

Cikk nyomtatása

1 hozzászólás

Hirdetés




KÖVETKEZŐ FUTAM

Monacoi Nagydíj

Futam: 2013. 05 26. 14:00

Péntek / 2013.05.23
1. szabadedzés10:00
2. szabadedzés14:00
Szombat / 2013.05.25
3. szabadedzés11:00
időmérő edzés14:00
Vasárnap / 2013.05.26
Futam14:00

ELŐZŐ FUTAM

Spanyol Nagydíj

Futam: 2013.05.12

A futam végeredménye:

1.Fernando Alonso1:39:16,596
2. Kimi Räikkönen+ 9,3
3.Felipe Massa+ 26,0
További eredmények
Leggyorsabb körPole pozíció
Esteban Gutierrez
1:26,217
Nico Rosberg
1:20,718

F1: Videón Schumi pokoli köreVideó

Michael Schumacher a hétvégén újra Forma-1-es autóba ült, a tavalyelőtti Mercivel a Nürburging Nordschleife nyomvonalán ment. ...

F1: Monacóban tarolhat a Mercedes

79 | 3

Minden csapat számára a monacói az év legfontosabb időmérője, mert nem lehet előzni a pályán. Most jól járhat a Mercedes, mert ...

F1: Vettelék építési területen csapatnak - videóVideó

4

Sebastian Vettel és David Coulthard már körbementek az épülő szocsi pályán. Szokatlan verseny volt.

F1: Ecclestone-nak júniusig nem kell izgulnia

1

Csak júniusban lesz új hír Bernie Ecclestone vesztegetési ügyéről.

F1: Dupla pontszerzésekkel verhető a McLaren

2 | 1

A Force India nagyon szeretné maga mögött tartani a McLarent a konstruktőri versenyben. Ehhez dupla pontszerzésekre van szüksége ...

Még többet innen: forma-1 ›

Szavazás

Ki nyeri a Spanyol Nagydíjat?

Ki nyeri a Spanyol Nagydíjat?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
F1: Videón Schumi pokoli köre A krosszmotor is lehet halálos fegyver Kiesett a fülkéből, húsz métert zuhant A rámpa a gyengék fegyvere Fiatalokhoz szól a Volvo
5 km/h-s sebess korlatozas Patyon

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Kérdezek tőle!

autó karbantartás szakértő

Tanácstalan vagy? Segítségre van szükséged? Szakértő bevonásával orvosoljuk az autóddal kapcsolatban felmerülő javítási és karbantartási kérdéseidet. www.alkatresz.vezess.hu

Autóalkatrész kedvezménnyel

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó