2012.08.10. 11:30

Szöveg: Baka Gábor

Hozzászólok

Cikk nyomtatása

F1: A Ferrarinál még rágják a gumikat

hirdetés


A Ferrari az év elején igazolta le a korábbi gumiszállító, a Brigdestone vezetőjét, Hamasima Hirohidét, hogy a szakember Maranellóban segítse a Pirellik megértését, kiismerését.

Bár az olasz csapat nem küszködik igazán az abroncsokkal, Fernando Alonso ennek is köszönheti többek között a vezetést, de a japán mérnök azt mondja, még messze nem aknázták ki a gumikat.

"Továbbra is nagyon komolyan tanulmányozzuk a gumik viselkedését, a lehető legjobb felkészülést, hogy megtudjuk, mi a legjobb módszer" - mondta Hamasima. "Én úgy látom, hogy a korábbi szállító (a Bridgestone) gumijai egyenletesen működtek minden tartományban, míg a mostaniak sokkal ingadozóbbak. Szóval fontos az előkészítésük és a pilótának is koncentrálnia kell arra, hogy a lehető legjobb viselkedést hozza ki belőlük, ezek a tényezők nagyon fontosak lesznek ezután is."

A japán szerint Alonso nagyon jó is a gumik kezelésében: "Szerintem Fernando bajnoki vezetésének  fő oka maga Fernando. Malajziában nagyon jól kezeltük a gumikat, Fernando győzött is és úgy gondolom, Valenciában is nagyon jól megérezte a viselkedésüket, így tudott nyerni azon a nagyon nehéz futamon."

Cikk nyomtatása

Hozzászólok

Hirdetés




KÖVETKEZŐ FUTAM

Monacoi Nagydíj

Futam: 2013. 05 26. 14:00

Péntek / 2013.05.23
1. szabadedzés10:00 Nico Rosberg
2. szabadedzés14:00 Nico Rosberg
Szombat / 2013.05.25
3. szabadedzés11:00 Nico Rosberg
időmérő edzés14:00 Nico Rosberg
Vasárnap / 2013.05.26
Futam14:00

ELŐZŐ FUTAM

Spanyol Nagydíj

Futam: 2013.05.12

A futam végeredménye:

1.Fernando Alonso1:39:16,596
2. Kimi Räikkönen+ 9,3
3.Felipe Massa+ 26,0
További eredmények
Leggyorsabb körPole pozíció
Esteban Gutierrez
1:26,217
Nico Rosberg
1:20,718

F1: Hatástalan lesz Räikkönen trükkje?

15

A Pirelli nem tartja valószínűnek, hogy egy kerékcserével meg lehet majd nyerni a vasárnapi Monacói nagydíjat, így a Lotus ütőkártyája, ...

F1: Egyszerre profi és béna a Force India

11

Adrian Sutil szerint az egész Force India profi módon dolgozott a monacói időmérőn. Paul di Resta kiesett a Q1-ben, mindent a ...

F1: Räikkönennek nem tiszta a kép

3

Kimi Räikkönen szerint az ötödik hely jó kiindulási pozíciót jelent a Monacói Nagydíjra. Még nem tudja, hogy mi lesz a stratégiával. ...

F1: A versenyen meglepetést okozhat a Mercedes

2

Nico Rosberg örül a monacói első rajthelynek, szerinte van esély arra, hogy holnap meglepetést okoz a Mercedes. Az időmérő első ...

F1: Ha esik, ha fúj, tarol a Mercedes

39 | 5

Nico Rosberg a kvalifikáción is folytatta a menetelését, a német a Monacói Nagydíj változó körülmények között zajlott időmérőjén ...

Még többet innen: forma-1 ›

Szavazás

Ki nyeri a Monacói Nagydíjat?

Ki nyeri a Monacói Nagydíjat?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
F1: Roncsderbi az edzésen - videó F1: Roncsderbi az edzésen - videó F1: Roncsderbi az edzésen - videó 320 lóerős Renault-törpe Űber-Golf a Nürburgringen
Rolls-Royce Drophead Coupé

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Kérdezek tőle!

autó karbantartás szakértő

Tanácstalan vagy? Segítségre van szükséged? Szakértő bevonásával orvosoljuk az autóddal kapcsolatban felmerülő javítási és karbantartási kérdéseidet. www.alkatresz.vezess.hu

Autóalkatrész kedvezménnyel

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó