2012.06.15. 10:00

Szöveg: Baka Gábor

3 hozzászólás

Cikk nyomtatása

F1: A Ferrari rakta helyre Perezt?

hirdetés


A Saubernél tavaly bemutatkozott Sergio Perez a Ferrari utánpótlásprogramjának tagja, a mexikói ifjonc hosszabb távon az olasz csapatnál is kiköthet. Ehhez persze bizonyítania kell. Az év jól indult, hiszen a melbourne-i pontszerzés után Malajziában egy ragyogó második helyet hozott a fiatal versenyző, de aztán elapadtak a pontok, a múlt hétvégi montreali dobogóig nem jött semmilyen eredmény.

A Ferrari utánpótlásprogramjának feje, Luca Baldisseri elárulta, hogy Monaco után elbeszélgettek Perezszel, ugyanis úgy látták, túl kapkodósan, túl agresszíven vezet.

"Monaco után leültünk beszélgetni Sergióval. Szerettük volna kideríteni, hogy a Maláj Nagydíj után miért nem jöttek az elvárt eredmények. Perez kétségkívül tehetséges, de gyakran elgáncsolja magát azzal, hogy túl agresszív, ami, különösen a Forma-1-ben, nem hozza az eredményeket" - mondta az olasz.

"A montreali futam nagyon jó reakció volt, a versenyen Sergio nemcsak nagyon gyors volt, de végig kézben is tartotta a dolgokat, 50 körön keresztül kibírta ugyanazzal a szett gumival" - méltatta Baldisseri.

Jó eredmények mellett a mexikói Felipe Massa természetes utódja lehet majd, de hogy már jövőre vagy csak később, az egyelőre kérdéses. A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo nemrég azt mondta, hogy Perez pillanatnyilag még túl tapasztalatlan ahhoz, hogy a vörös autóba ülhessen. 

Cikk nyomtatása

3 hozzászólás

Hirdetés




KÖVETKEZŐ FUTAM

Monacoi Nagydíj

Futam: 2013. 05 26. 14:00

Péntek / 2013.05.23
1. szabadedzés10:00
2. szabadedzés14:00
Szombat / 2013.05.25
3. szabadedzés11:00
időmérő edzés14:00
Vasárnap / 2013.05.26
Futam14:00

ELŐZŐ FUTAM

Spanyol Nagydíj

Futam: 2013.05.12

A futam végeredménye:

1.Fernando Alonso1:39:16,596
2. Kimi Räikkönen+ 9,3
3.Felipe Massa+ 26,0
További eredmények
Leggyorsabb körPole pozíció
Esteban Gutierrez
1:26,217
Nico Rosberg
1:20,718

Ecclestone az F1-ből menne a temetőbe

22 | 1

Bernie Ecclestone azt állítja, hogy a Forma-1 vezetősége a vesztegetési vádak ellenére is kitart mellette, ha rajta múlik, életfogytig ...

F1: Videón Schumi pokoli köreVideó

58 | 2

Michael Schumacher a hétvégén újra Forma-1-es autóba ült, a tavalyelőtti Mercivel a Nürburging Nordschleife nyomvonalán ment. ...

F1: Monacóban tarolhat a Mercedes

90 | 4

Minden csapat számára a monacói az év legfontosabb időmérője, mert nem lehet előzni a pályán. Most jól járhat a Mercedes, mert ...

F1: Mégsem lesz nagy gumimódosítás

10 | 1

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) csak minimális, biztonsági jellegű módosításokat engedélyez a Pirelli számára, talán nem ...

F1: Vettelék építési területen csapatnak - videóVideó

4

Sebastian Vettel és David Coulthard már körbementek az épülő szocsi pályán. Szokatlan verseny volt.

Még többet innen: forma-1 ›

Szavazás

Ki nyeri a Spanyol Nagydíjat?

Ki nyeri a Spanyol Nagydíjat?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Egy évszázad emlékére F1: Massa Varsóban repesztett - videó F1: Massa Varsóban repesztett - videó F1: Videón Schumi pokoli köre A krosszmotor is lehet halálos fegyver
5 km/h-s sebess korlatozas Patyon

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Kérdezek tőle!

autó karbantartás szakértő

Tanácstalan vagy? Segítségre van szükséged? Szakértő bevonásával orvosoljuk az autóddal kapcsolatban felmerülő javítási és karbantartási kérdéseidet. www.alkatresz.vezess.hu

Autóalkatrész kedvezménnyel

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó