2010.03.01. 11:30

Szöveg: Baka Gábor

13 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

F1: Csodafegyverrel készül a Mercedes GP?

Kulcsszavak: Mercedes AMG, Ross Brawn
hirdetés


A Mercedes GP a négy téli teszten nem szerepelt kiemelkedően. A csapatot a riválisok az élmezőnybe sorolják, azonban az autó még nem teljes, Ross Brawnék hangsúlyozták is, hogy az új diffúzorukat csak Bahreinben vetik majd be.

"A tesztek kezdetén úgy tűnt, hogy a Ferrari domináns, de mostanra azt kell mondani, hogy nagyon szoros a verseny. Egy kicsit el vagyunk maradva attól, ahol szeretnénk lenni, de azért lőtávolban vagyunk. Bahreinbe új csomagot viszünk, remélem, az meghozza az előrelépést" - mondta a hétvégén a csapatfőnök.

Tavaly a Toyota és a Williams mellett a Brawn fejlesztette ki az ún. dupla diffúzort, amellyel a semmiből érkező csapat azonnal az élre ugrott. Talán az egy évvel ezelőtti tapasztalatok miatt a paddockban egyesek attól tartanak, hogy a Mercedes idén is hasonló csodafegyverrel áll elő, az új diffúzor igazi adu lehet. A riválisok félig-meddig hisznek a dologban.

"Nem tudom, mije lesz Brawnéknak Bahreinben, majd meglátjuk, hogy tényleg nagy újdonság-e. Egyelőre csak pletykaként kezelem, mint a többi dolgot is" - mondta  a ferraris Alonso, amikor a "szuperdiffúzorról" kérdezték.
 
"Mostanra minden autón ott a szuperdiffúzor, nem lesznek meglepetések, a szabályok kereteit már a végsőkig kitapogatták a mérnökök" - nyilatkozta szkeptikusan Pedro de la Rosa.

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

13 hozzászólás

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Hirdetés




Red Bull MOBILE a Te Forma 1 Belépõd! Hirdetés

Minden új elõfizetõnk belépõt kap a Magyar Nagydíjra.

WEBÁRUHÁZHirdetés

KÖVETKEZŐ FUTAM

Monacoi Nagydíj

Futam: 2012. 05 27. 14:00

Péntek / 2012.05.24
1. szabadedzés10:00
2. szabadedzés14:00
Szombat / 2012.05.26
3. szabadedzés11:00
időmérő edzés14:00
Vasárnap / 2012.05.27
Futam14:00

ELŐZŐ FUTAM

Pilóták

Timo Glock

Timo Glock

Marussia F1 Team

Toyota GT86 - Újra elj? a Kánaán

Végre, végre, végre!  2012-ben a Toyota GT 86-nak mindössze 200 lóerő elegendő megmutatni, milyen volt a sportautó, amikor a különféle szabályok és biztonsági elektronikák még nem homályosították el az vegytiszta vezetési élményt.

Végre, végre, végre! 2012-ben a Toyota GT 86-nak mindössze 200 lóer? elegend? megmutatni, milyen volt a sportautó, amikor a különféle szabályok és biztonsági ...

Szavazás

F1 2012 - öt futam, öt különböző győztes. Ki lesz a következő új klubtag?

F1 2012 - öt futam, öt különböző győztes. Ki lesz a következő új klubtag?

Spórolni tudni kell!

GPS készülékek
Már 12 190 Ft-tól
CD és MP3 lejátszók
Már 4690 Ft-tól
Tetőboxok
Már 14 000 Ft-tól
Gyerekülések
Már 15 230 Ft-tól
Autós mélynyomók
Már 6900 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
F1: A HRT idén nem veri a Marussiát Így szól a VW új raliautója Ha Chuck Norris autó volna Nézők mentették meg a ralisok életét Kék foltok a lány testén és a magyar David Hasselhoff

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó