2010.02.22. 19:00

Szöveg: Baka Gábor

20 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

F1-csapat a semmiből, három hét alatt?

Kulcsszavak: Campos


A múlt pénteken jelentette be a már-már összeomló Campos, hogy a korábbi befektető, Jose Ramon Carabante teljesen átvette a csapatot az alapító Adrian Campostól, a csapatfőnöki székbe pedig az egykori Midland-, Spyker- és Force India-főnök, Colin Kolles került.

A román-német szakember egy friss interjúban ijesztő képet festett a projekt felkészültségéről, gyakorlatilag beismerte, hogy a nulláról indulnak neki a három hét múlva kezdődő idénynek.

"Két hete már csak két órákat alszom éjszaka. Hihetetlen időszak ez. Nagyon igyekszem, nem adom fel, amíg csak itt vagyok. El akarom juttatni a csapatot a rajtrácsra, életben akarom tartani az idényben, hogy utána konszolidálódhasson" - mondta az Adamcooperf1.comnak.

"Az én dolgom rendbe tenni a káoszt. A csapatnál gyakorlatilag semmi sem volt, csak káosz. Tulajdonképpen csak a szoftverfejlesztési részleg létezett nyolc fickóval, akik életükben nem láttak még F1-est. Volt még két-három Forma-1-es tapasztalattal rendelkező mérnök és ennyi. Kész őrület!"

Kolles elmondta, hogy az első futamra a csapat autóját építő olasz Dallara központjában készülnek, de a tervek szerint Spanyolországban lesz később a bázis. A csapatfőnök nagyon igyekszik, de még ő maga is szinte csodának tartaná, ha Bahreinre sikerülne két autót a rajtrácsra állítaniuk. 

"A központ Spanyolországban lesz, de egyelőre a Dallaránál dolgozunk. Középtávon mindenképpen Spanyolország lesz a bázis, Murcia lesz a központ. Korszerű gyárat, szélcsatornát kell építenünk."

"Ott lesz két autónk Bahreinben! Nem tudom hogyan, nem is érdekel, de ott lesz a két autó. Ha ez sikerül, az egészen elképesztő lesz, komolyan! A csapatnak nem volt semmije, csak egy üres műhely, ennyi..." 

VEZESS.HU TOP CIKKEK

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Hozzászólások (legfrissebb 5, összesen: 20)

Replace - 2010.03.08   11:10

Volt azaz indiai csákó a tv-ben aki egy sufnigarázsban tákolta össze a tuningolt sportautóit. :D Nekem az jut eszembe erről a hírről. Sennát nem sajnálom, lehet jól járt, nem kell beleülnie egy 250-el száguldó koporsóba.

bbbattila - 2010.02.24   16:02

Nem véletlenül mondják: Fejétől bűzlik a hal: Mélyen tisztelt F1 urak! Hogy a picsába lehetséges ez? Annak idején befagysztottak egy csomó dolog fejlesztését, az évközbeni teszteléseket, stb., hogy a kis csapatok is felve-
gyék a versenyt a nagyokkal. Most mit várnak? Hogy a Ferka, meg a Meki is ürítse ki a garázst? A sumi meg verolekszel induljon? Így talán egálban lesznek az újoncokkal.Itt már megint csak sumákol valaki. Miért nem büntetik meg őket, és rúgják ki a picsába? Jön helyettük más, aki jobban fel van készülve.Miért nem hoznak egy olyan szabályt, hogy az idény megkezdése előtt, legalább három héttel legyen minden csapat startra kész. Aki nem, annak viszont látás. Így talán A Senna gyerek is, vagy más bepalizott tehetség még tudna váltani. A másik: Szerintem mindenki szeretné, ha minél többen lennének a pályán, nem csak két- három ász körözgetne. Pontosabban a legjobb nyolc.Miért nem pontoznak mindenkit?
Sokkal érdekeltebbé tenné aközép mezőny mind a versenyzőknek, mind a szurkolók körében. Hiszen nézzünk csak vissza a közel múltba:Volt ne-
künk egy szemünk fénye, a Baumgártner. Akár milyen balfasz volt, talán nem csak a tyúkszemét nyomkodta voln, hanem a gázpedált is, és lehet hogy megtalálta volna még egy pár pont. Azért akkor már csak szurkoltunk
volna neki is.

norberto79 - 2010.02.23   11:26

Szédületes ez a cikk, csak ámulok-bámulok, és a kérdések, ahogy sokak esetében felmerülnek bennem is!
Elképzelésem sincs mivel foglalkoztak ezek nyár eleje óta, ezek szerint csak a Dallara dolgozott, a Cosworth adta a motort és a Bridgestone a gumit? A Campos, mint csapat mit csinált?
Egyértelmű az aggodalom, hogy biztonságos lesz-e a kocsi, mert megbízható és versenyképes aligha.
A pályázat megvalósításának ellenőrzése ezek szerint a FIA-nál sem divat, aki nyert nyert, aztán nincs más kötelezettsége, mint a Concorde egyezmény alapján részt venni a VB-n. Na jó, némi törésteszt kötelező. Elképesztő.
A Stefan GP véleményem szerint nem indulhat, hiszen ezzel az erővel, akkor az összes júniusban elutasított pályázatot is el kellene fogadni (sőt, előbb, mint a Stefan-ét).
Bruno szív, mint a torkos borz, de remélem lesz módja megmutatni magát és nem Piquet formát mutat majd!

daneel19 - 2010.02.23   09:11

Attól,hogy beismerték,még nem fog teremni egy F1-es autó a garázsban!
Gondolom gyönyörű pályamunkát adtak,ami mindenkit elkápráztatott ,csak éppen a bankszámlájukba és a garázsukba nem nézett be senki!

Dela - 2010.02.23   08:59

Az USF1-el szemben sokkal nagyobb bizalmat szavazok nekik mert legalább beismerték, hogy gyakorlatilag nincs semmijük. Az USF1 meg álltatja a jó népet. Én kívánom hogy ott legyenek a rácson meg a Stefan GP-is. De ha az öreg Bernie nem adja meg az indulást a Stefannak akkor finoman szólva k*pjabe!

További 15 hozzászólás »

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés



WEBÁRUHÁZHirdetés

ELŐZŐ FUTAM

Brazil Nagydíj

Futam: 2011.11.27

Pilóták

Karun Chandhok

Karun Chandhok

Team Lotus

Feltámasztható az elsüllyedt Hummer

Az autó nem a jégre született, de ősi emberi tulajdonság dacolni a fizika törvényszerűségeivel. Mégsem jó ötlet négy papírlapra elosztani egy üresen 2,9 tonnás autó tömegét

Az autó nem a jégre született, de ?si emberi tulajdonság dacolni a fizika törvényszer?ségeivel. Mégsem jó ötlet négy papírlapra elosztani egy üresen 2,9 ...

Szavazás

Melyik az eddigi legcsúnyább új F1-es?

Melyik az eddigi legcsúnyább új F1-es?

Spórolni tudni kell!

Tábla PC-k
Már 19 900 Ft-tól
GPS készülékek
Már 12 140 Ft-tól
Legújabb okostelefonok
Már 16 890 Ft-tól
LCD TV-k
már 16 900 Ft-tól
Autós CD/MP3 lejátszók
Már 5400 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Ha a motor szó szerint robban Feltámasztható az elsüllyedt Hummer Svéd téli közlekedés kétsávos főúton Ford-előny a Svéd-rali nyitányán Ford-előny a Svéd-rali nyitányán
Szárnyal a jeges Hummer-humor Harc a hó ellen GT-R 2012 start Még több 911 Azúj Porsche 911 menet közben
PV11_0023.mp4 Nissan Juke-R Dubai Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó