2012.03.16. 16:00

Szöveg: Baka Gábor

1 hozzászólás

Cikk nyomtatása

F1: Buttont bántja Barrichello távozása

hirdetés


Mivel a Williams nem hosszabbított vele szerződést, Rubens Barrichello 19 F1-es idény után 2012-re kipottyant a sportágból. A brazil idén az amerikai IndyCarban versenyez majd.

A távozás már 2011 második felében is valószínűnek látszott, de Barrichello nem akart lemondani a folytatásról, a tavalyi szezonzárón, hazai futamán sem akart búcsúzkodni, így végül csak csendben tűnt el. Egykori hondás és brawnos csapattársa, Jenson Button sajnálja, hogy a veterán nem tudott szebben távozni.

"Rubens a barátom, négy évig dolgoztunk együtt, igazán tisztelem őt. Azt hiszem, mindannyian nagyon csalódottak voltunk, hogy idén már nem fog versenyezni, kár, hogy Rubens inkább küzdött az F1-ben maradásért, mert így nem tarthattunk tavaly búcsúbulit Brazíliában" - mondta, amikor arról kérdezték, hiányzik-e paddockból Barrichello.
 
"De Rubens egy igazi versenyző, ma is imádja ezt. Majdnem 40 éves, több nagydíjon indult, mint akárki, de még ma is versenyezni akar, ma is éhes és gyors is. Az autó beállításában pedig az egyik legjobb. A hosszú F1-es pálya után most új karriert kezd az IndyCarban - ami elég bátor dolog -, de ott is biztosan erős lesz."

Azzal együtt, hogy Barrichello ragaszkodását egy kicsit elhibázottnak tartja, Button úgy látja, azért túl könnyelműen sem szabad távozni, erre Kimi Räikkönen a példa, aki két év kihagyás után inkább visszajött.

"Ez azt mutatja, hogy sosem szabad túl gyorsan lemondani az F1-ről. Minden munkában van olyasmi, amit nem szeret az ember, de így is a világ egyik legjobb munkája a miénk, Michael és Kimi kiszállása és visszatérése a bizonyíték, hogy nagyon alaposan meg kell fontolni, mikor vonul vissza valaki" - magyarázta az F1-ben 13 szezonját kezdő, 32 éves Button.

"De jó, hogy Kimi visszatért. Érdekes ember és nagyszerű versenyző" - tette hozzá.
 

Cikk nyomtatása

1 hozzászólás

Hirdetés




KÖVETKEZŐ FUTAM

Brit Nagydíj

Futam: 2013. 06 30. 14:00

Péntek / 2013.06.28
1. szabadedzés10:00
2. szabadedzés14:00
Szombat / 2013.06.29
3. szabadedzés11:00
időmérő edzés14:00
Vasárnap / 2013.06.30
Futam14:00

ELŐZŐ FUTAM

Kanadai Nagydíj

Futam: 2013.06.09

A futam végeredménye:

1.Sebastian Vettel1:37:09,143
2. Fernando Alonso+ 14,4
3.Lewis Hamilton+ 15,9
További eredmények
Leggyorsabb körPole pozíció
Mark Webber
1:16,182
Sebastian Vettel
1:25,425

Pilóták

F1: Fejek hullanak a tesztbotrány miatt

16 | 4

Csütörtökön tartják a Mercedes-ügy tárgyalását az FIA nemzetközi bíróságán. Kizárt, hogy a csapat megússza büntetés nélkül.

F1: Négy kerékcserével riogat a Pirelli

1

Mivel a csapatok elkaszálták a módosítást, a Pirelli motorsportf?nöke szerint idén lesznek még futamok, amelyeken a versenyz?knek ...

F1: 7 milliárdot bukik a Williams

10

A Williams 20 millió fontot bukik azon, hogy a Jaguar leállította a közös munkában készül? hibrid szupersportkocsi, a C-X75 fejlesztését. ...

F1: A Red Bullnak kedvez a Pirelli?

2 | 1

A Lotus egyik vezet?je szerint a Pirelli túl konzervatívan válogat gumikat, a gyártó épp az eredeti céllal ellentétesen állítja ...

F1: Button tovább vasemberesedik

6

A versenypályán mostanában nem terem sok babér Jenson Buttonnak, a hobbijában azonban egyre jobb lesz az angol pilóta. A hétvégén ...

Még többet innen: forma-1 ›

Szavazás

20-án tárgyalják a Mercedes és a Pirelli titkos tesztjét. Milyen büntetést érdemelne a csapat?

20-án tárgyalják a Mercedes és a Pirelli titkos tesztjét. Milyen büntetést érdemelne a csapat?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Élőhalott zenész egy vörös Ferrariban Élőhalott zenész egy vörös Ferrariban Élőhalott zenész egy vörös Ferrariban Tört-zúzott az őrült motoros Halálos veszélyt okozott a kiszakadt kerék
Ford Tourneo Custom

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

autó karbantartás szakértő

Tanácstalan vagy? Segítségre van szükséged? Szakértő bevonásával orvosoljuk az autóddal kapcsolatban felmerülő javítási és karbantartási kérdéseidet. www.alkatresz.vezess.hu

Autóalkatrész kedvezménnyel

Kérdezek tőle!

közlekedési jogi szakértő

Közlekedési joggal kapcsolatos kérdésed van? Kérdezd a Dr. Székely Ügyvédi Irodát! Szívesen válaszolunk bármely közlekedési büntetőjogi, szabálysértési, kártérítési, mediáció, KRESZ értelmezésével kapcsolatban!

Dr. Székely Ügyvédi Iroda

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó