2012.08.01. 10:00

Szöveg: Baka Gábor

Hozzászólok

Cikk nyomtatása

F1: Button még nem akar félreállni

hirdetés


11 futam után Fernando Alonso 164 ponttal vezeti a 2012-es egyéni bajnokságot, mögötte pedig négy pilóta - Mark Webber (124), Sebastian Vettel (122), Lewis Hamilton (117), Kimi Räikkönen (116) - jelenti az üldözőbolyt.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

KAPCSOLÓDÓ LAP.HU OLDALAK

A tavalyi második, Jenson Button a késő tavaszi-nyári hullámvölgye miatt már leszakadt, mindössze 76 ponttal áll a 7. helyen, de úgy gondolja, hogy még nincs itt az ideje annak, hogy felajánlja szolgálatait az esélyesebb Hamiltonnak úgy, ahogy Felipe Massa tette a Ferrarinál.

Amikor arról kérdezték, hogy a futamon félreállna-e Hamilton elől, a válasza határozott "nem" volt.

"Ha vezetek egy versenyt, akkor azt meg is akarom nyerni. Nem is fognak tőlem ilyesmit kérni, persze ha eljön az a pont a bajnokságban, amikor én már nem nyerhetem meg a címet, akkor természetesen segíteni fogom a csapattársamat" - mondta.

A McLaren és a Red Bull szabadversenyes hozzáállása és Räikkönen felemelkedése persze kiváló helyzetet teremt Alonso számára, hiszen 4-5 rivális küzd a pontokért, jóval lassabban olvasztható az előnye, mintha egy fő ellenfél kergetné.

Cikk nyomtatása

Hozzászólok

Hirdetés




KÖVETKEZŐ FUTAM

Monacoi Nagydíj

Futam: 2013. 05 26. 14:00

Péntek / 2013.05.23
1. szabadedzés10:00
2. szabadedzés14:00
Szombat / 2013.05.25
3. szabadedzés11:00
időmérő edzés14:00
Vasárnap / 2013.05.26
Futam14:00

ELŐZŐ FUTAM

Spanyol Nagydíj

Futam: 2013.05.12

A futam végeredménye:

1.Fernando Alonso1:39:16,596
2. Kimi Räikkönen+ 9,3
3.Felipe Massa+ 26,0
További eredmények
Leggyorsabb körPole pozíció
Esteban Gutierrez
1:26,217
Nico Rosberg
1:20,718

F1: Monacóban nem lesz gumikomédiaVideó

46

Bár a kínálat két legpuhább keverékét viszi a Pirelli Monacóba, a gumiszállító úgy véli, hogy Barcelonával ellentétben ezen a ...

F1: Monacóban tovább javulhat a Force India

1

Paul di Resta szerint minden esély megvan arra, hogy a Force India a barcelonainál is jobb eredményt érjen el Monacóban.

F1: Jótündér szívatja Rosberget és Hamiltont - videóVideó

13

Vigyázz, mit kívánsz, ha az öledbe hull három kívánság! Nico Rosberg és Lewis Hamilton például nagyon pórul jár az új A45 AMG ...

F1: Monacóban tovább araszolna Button

3

Jenson Button reméli, hogy a hétvégi Monacói Nagydíjon a McLaren megint egy kicsit közelebb kerülhet az élmezőnyhöz.

Webber: Monacóban otthon vagyok

24

Mark Webber Monaco-specialistának számít, idén pedig különösen fontos lehet, hogy jól szerepeljen a hercegségben. Az ausztrál ...

Még többet innen: forma-1 ›

Szavazás

Ki nyeri a Spanyol Nagydíjat?

Ki nyeri a Spanyol Nagydíjat?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Mint a villám, csapott le a rendőr F1: Monacóban nem lesz gumikomédia F1: Jótündér szívatja Rosberget és Hamiltont - videó Egy évszázad emlékére F1: Massa Varsóban repesztett - videó
Nicolas Cage kínai autót reklámoz

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Kérdezek tőle!

autó karbantartás szakértő

Tanácstalan vagy? Segítségre van szükséged? Szakértő bevonásával orvosoljuk az autóddal kapcsolatban felmerülő javítási és karbantartási kérdéseidet. www.alkatresz.vezess.hu

Autóalkatrész kedvezménnyel

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó