2009.11.19. 11:30

Szöveg: Baka Gábor

16 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

F1: Button a fizetése felét bukta?

Kulcsszavak: Jenson Button


A McLaren tegnap bejelentette, hogy a Brawnnal idén bajnoki címet szerző Jenson Button 2010-től náluk versenyez, azaz az angol elhagyta a Mercedes gyári csapatává vált brackelyi alakulatot.

Brawnék és Button az elmúlt egy hónapban fizetési vitában voltak, és úgy tűnt, hogy talán a Mercedes beszállása miatt igyekeztek kitúrni a bajnokot, de a csapat vezetői a pilóta átszerződése után azt állítják, hogy ők nagyon is szerették volna megtartani, de a bajnok nem akart maradni.

"Nagyon csalódott vagyok, amiért így alakultak a dolgok Jensonnal" - foglalta össze tömören Ross Brawn.

Brit lapok úgy tudják, hogy Button és menedzsmentje az elmúlt egy hétben már egyáltalán nem is akart tárgyalni Brawnékkal, annak ellenére, hogy állítólag tőlük 8 millió fontos fix és akár 4 millió fontos pontbónuszos ajánlatot kapott, szemben a McLarennél kapott 6 milliós éves fizetéssel.

"Nem hiszem, hogy pénzügyi kérdésen múlott" - nyilatkozta az újdonsült Mercedes GP második embere, Nick Fry az Autosportnak. "Úgy tudjuk, hogy a mi ajánlatunk jócskán felülmúlta azt, amit a McLarennél kap. Csalódottak vagyunk, amiért Jenson a távozás mellett döntött, mert szerintünk igen nagyvonalú ajánlatot tettünk neki, ami jócskán felülmúlta a sajtóban az elmúlt hetekben meglebegtetett számokat."

Megfizették volna a hűségét

"Vasárnap estére-hétfő reggelre azonban már világos volt, hogy a dolgok komolyan félresiklottak. Sajnos az elmúlt egy hétben nem nagyon volt párbeszéd köztünk és Jenson menedzsmentje között, pedig mi mindent megtettünk, hogy folytassuk a tárgyalásokat. Őket viszont nem nagyon érdekelte a dolog, valószínűleg már a McLarenre álltak át" - mesélte Fry, aki a Mirrornak már úgy fogalmazott, hogy Button döntése "nagyon megfontolatlan" volt, és hogy "elvakította a McLaren csillogó-villogó központja", utalva a bajnok múlt pénteki wokingi látogatására.

Az angol igazából nem nagyon érti Button döntésének logikáját, hiszen a McLarennél a házi kedvenc, a mezőny egyik legerősebb pilótája, Lewis Hamilton ellen kell majd megküzdenie.

"Tiszteletben tartom a döntést, még ha én nem is így döntöttem volna. Persze szép dolog lett volna a hűség, de ilyesmit nem nagyon várhat az ember manapság. Mindig örülök, ha egy alkalmazottunk úgy távozik, hogy látszólag jó döntést hozott, és jobb helyre kerül, erre mindig az áldásunkat adjuk. De ebben az esetben nem értjük a dolog logikáját, Jenson nagyon nagy fába vágja a fejszéjét, ha Lewist a saját pályáján akarja legyőzni."

VEZESS.HU TOP CIKKEK

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Hozzászólások (legfrissebb 5, összesen: 16)

senga2 - 2009.11.23   05:08

katkor! Egyetértek, azzal az eggyel azért vitatkoznék hogy ki hogy ver kit. Ezt nem tudhatjuk. Button nagyon akar majd bizonyítani, Hamilton szintén. Amennyiben jó a gép, a lehetőség nyitott, és akkor lép közbe az érzelmi tényező, és kinek a feje tiszta.
A MGP pedig valóban kapkodja magát, mert az ő KIMI nélküli esetleges felállásuk gyengécske.

EDX - 2009.11.21   17:23

katkor! teljes mértékben igazad van!

mg1992mg - 2009.11.20   14:14

"Megfizették volna a hűségét"

Hát kurvára nem... :D

Tiduka - 2009.11.20   13:03

Egyetértek gassival és mg1992mg-vel! Most ezt Ross kurta el, nem kicsit, NAGYON!

mg1992mg - 2009.11.20   00:03

Ennyit Brawn úrról. Egészen idáíg baszott neki fizetni 3 és fél millánál többet, most, hogy Button elment, most arra veri magát, hogy többet is adott volna. (Na persze.)
Brawn úr, lehetsz igen tehetséges tatkikus, de elástad magad nálam.. Nagyon kétszínű húzás volt ez...

További 11 hozzászólás »

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés



ELŐZŐ FUTAM

Brazil Nagydíj

Futam: 2011.11.27

Pilóták

Nico Rosberg

Nico Rosberg

Mercedes GP Petronas

Szmogriadó: mi lesz 700 ezer autóval?

Mintegy 700 ezer, a rendszámján piros matricát viselő jármű közlekedik az országban. Megelőzendő a szmogriadós tiltást, ezek egy részét simán át lehetne soroltatni egy másik kategóriába.

Mintegy 700 ezer, a rendszámján piros matricát viselő jármű közlekedik az országban. Megelőzendő a szmogriadós tiltást, ezek egy részét simán át lehetne ...

Szavazás

Melyik az eddigi legcsúnyább új F1-es?

Melyik az eddigi legcsúnyább új F1-es?

Spórolni tudni kell!

Laptopok
Már 52 900 Ft-tól
Tábla PC-k
Már 19 900 Ft-tól
GPS készülékek
Már 12 140 Ft-tól
Digitális fényképezők
Már 10 900 Ft-tól
Elektromos borotvák
már 1780 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Svéd téli közlekedés kétsávos főúton Ford-előny a Svéd-rali nyitányán Ford-előny a Svéd-rali nyitányán Szárnyal a jeges Hummer-humor Szárnyal a jeges Hummer-humor
Hóban-fagyban a ralisztárok Harc a hó ellen GT-R 2012 start Még több 911 Azúj Porsche 911 menet közben
PV11_0023.mp4 Nissan Juke-R Dubai Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó