2010.09.09. 14:30

Szöveg: Szántó Péter

5 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

F1: Bevásárolhatják magukat a kihagyott csapatok

Kulcsszavak: Epsilon Euskadi, Jacques Villeneuve, FIA


Úgy döntött a Nemzetközi Automobil Szövetség, hogy egyik jelentkező sem alkalmas a belépésre, így 13 helyett jövőre is 12 csapat szerepelhet a Forma-1-ben. Elfogadják a döntést az érintettek, az Epsilon Euskadi a bejelentés után el is ismerte, hogy nem állt rendelkezésére a szükséges anyagi fedezet.

A csapat ugyanakkor nem zárja ki, hogy még sikerül összeszednie a szükséges összeget, ebben az esetben jelentkezik az FIA-nál, abban bízva, hogy esetleg mégis csatlakozhat a mezőnyhöz. "Tiszteletben tartjuk az FIA döntését, amelynek értelmében nem lesz 13. csapat jövőre" - mondta Joan Villadelprat, az Epsilon Euskadi főnöke.

"Személyes véleményem, hogy jobb üresen hagyni egy helyet, mint feltölteni egy olyan csapattal, amely esetleg képtelen teljesíteni a követelményeket és betartani a határidőket. Kezdettől fogva tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz, mert ahogy sokszor mondtam, még nem áll rendelkezésünkre a szükséges költségvetés. Befektető nélkül nem tudnánk olyan F1-es programot teljesíteni, mint szeretnénk."

Villadelprat nem zárja ki, hogy egy meglévő csapattal (a korábbi híreknek megfelelően valószínűleg a HRT-vel) együttműködve esetleg mégis beszáll a csapat az F1-be. "A 13. licenc csak az egyik út volt. Fontolgatunk más lehetőségeket is, amelyek a pályázati úttól teljesen különbözőek. Még nincs konkrétum, dolgozunk ezeken és az anyagi háttér előteremtésén is."

Jacques Villeneuve sem adta még fel, a kanadai és a mögötte álló befektetők akár csapatot is vennének. "Váltunk a B tervre, mely az egyik meglévő istálló megszerzését jelenti" - nyilatkozta Villeneuve, aki azért óvatosan kezeli a kérdést. "Ez valószínűleg kicsit drágább lesz és szabad kezet kell kapnunk. Nem akarunk olyan partnereket, akiket nem mi választottunk és lehetnek olyan szerződések is, amelyek ütköznek terveinkkel."

"Nagyon bízunk például az autónk formatervében, használni akarjuk, nincs szükségünk egy meglévő konstrukcióra. Csak most hallottam a híreket, úgyhogy még nincs menetrend a folytatásra, le kell ülnöm a partnereimmel, hogy kidolgozzuk a stratégiát."
0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Hozzászólások (legfrissebb 5, összesen: 5)

Jani20 - 2010.09.13   15:33

Szedte vette teremtette... Először informálódj, ha nem értesz valamit!
A Villeneuve/Durango páros (a 3 nevező csapat közül egyedül) lerakta a szövetség által "biztosítékként" kért 10 millió dollárt, de mégsem adtak nekik engedélyt... ezért jön a B terv.
Segítek: versenyezni akarnak. Saját autóval. És mivel nem indít az FIA 13. csapatot így kénytelenek megpróbálni egy létező csapat felvásárlását, aminek a technikáját dobják is a levesbe... Erre mondta Villeneuve, hogy már csak a költségesebb alternatíva áll

norberto79 - 2010.09.10   09:17

Nem értem Villeneuve-öt!
Fel akar vásárolni egy komplett csapatot, majd azok autóját kidobná és a saját fejlesztésével indulna? Indulási jogért megvenne egy teljes csapatot?
Ha lenne ennyi pénzük, akkor az FIA-nak is bemutathattak volna kellő fedezetet, és ők lennének a 13. csapat.

Nekem sántít a történet.

tommykaze - 2010.09.09   18:43

A bevásárlásnál csak a HRT és a Sauber jöhetne szóba, de ebből is kiesik a Sauber mert ott nem kapnak szabad kezet. A Virginnek, Lotusnak van pénze, csak nincs normális motorjuk és autójuk.Marad a HRT fúzió, de én nem hiszek a közös dolgokban. Esetleg egy kivásárlás.

furbee - 2010.09.09   18:35

Kicsit érdekes Villeneuve nyilatkozata:
1. "Váltunk a B tervre, mely az egyik meglévő istálló megszerzését jelenti"

2. "Nagyon bízunk például az autónk formatervében, használni akarjuk, nincs szükségünk egy meglévő konstrukcióra"

Csak nekem tűnik ez furcsának? Most akkor mit akarnak :))

Pistike - 2010.09.09   15:13

Lefogadom, hogy pár pályázó tutira jobb formában lehetett, mint pl. a HRT az idei évben.

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés



Nyereményjáték

Regisztrálj most a vezess.hu-ra és nyerj iGO8 alapú CNS Globe navigációt!

Regisztrálj most a vezess.hu-ra és nyerj iGO8 alapú CNS Globe navigációt!

WEBÁRUHÁZHirdetés

ELŐZŐ FUTAM

Brazil Nagydíj

Futam: 2011.11.27

Pilóták

Pastor Maldonado

Pastor Maldonado

Williams-Cosworth

DS4: nagy feltűnés, nyolcmillióért

Nem kevés ember vágyik arra, hogy környezete egyéniségként kategorizálja őt. A Citroën nekik segít egy érdekes autóval

Nem kevés ember vágyik arra, hogy környezete egyéniségként kategorizálja őt. A Citroën nekik segít egy érdekes autóval.

Szavazás

Ki hiányzik majd legjobban a tavalyról ejtett pilóták közül?

Ki hiányzik majd legjobban a tavalyról ejtett pilóták közül?

Spórolni tudni kell!

Tábla PC-k
Már 19 900 Ft-tól
GPS készülékek
Már 12 140 Ft-tól
Digitális fényképezők
Már 10 900 Ft-tól
Legújabb okostelefonok
Már 16 890 Ft-tól
LCD TV-k
már 16 900 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Balesethez vezetett a nagy igyekezet ?rlények és cuki kutyák ösztönzik az autóvásárlást ?rlények és cuki kutyák ösztönzik az autóvásárlást ?rlények és cuki kutyák ösztönzik az autóvásárlást ?rlények és cuki kutyák ösztönzik az autóvásárlást
Nissan Juke-R Dubai Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül 2012-01-04 12:10:00
Vezess Futam - Tatár Csilla Hibrid Porsche 1900 Porsche múzeum Fiat Panda gyár Fiat Panda

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó