2012.03.02. 10:00

Szöveg: Baka Gábor

6 hozzászólás

Cikk nyomtatása

F1: Bajnok lehet a McLaren

hirdetés


Az eddig lezajlott kilenc téli tesztnap alapján a szakértők, F1-es szereplők mind a Red Bullt és a McLarent emelik ki, úgy tűnik, hogy legalábbis az idény elején ez a két csapat küzd majd a győzelmekért.

Wokingban nem is akarnak álszerénykedni, a csapat ügyvezető igazgatója, Jonathan Neale hangsúlyozza, hogy egyértelműen bajnoki ambíciókkal indulnak neki 2012-nek.

"Tavaly csak három pilóta tudott több futamot is nyerni, közülük kettő a mi versenyzőnk volt. Másodikak lettünk a konstruktőri bajnokságban, futamokat nyertünk mindkét versenyzővel, méghozzá szép futamokat. Talán jobb évet szerettünk volna - mondjuk sokkal jobb lett, mint ahogy indult -, de azért keményen küzdöttünk, nagyon elégedett vagyok a csapattal" - mondta a Sky Sportsnak nyilatkozva.   

"Azt hiszem, idén sokkal jobb formában kezdünk. A bajnoki cím elérhető, ha elég keményen dolgozunk, mindannyian összekapaszkodunk, akkor a győzelmet célozhatjuk."

Ahogy mindig, a mclarenes vezető most is hangsúlyozta, hogy a pilótáik egyenlő esélyekkel és feltételekkel küzdhetnek majd, Jenson Button és Lewis Hamilton egyaránt "első számú".

"A mi gyakorlatunk szerint két első számú versenyzőnk van, mindketten megkapják a fejlesztéseket. Eltérően állítják be maguknak az autóikat, de mindketten hozzáférnek az elgondolásokhoz, a mérnökökhöz és az adatokat is megosztjuk, a pult ott van a garázs közepén. Igyekszünk átláthatóan és becsületesen dolgozni. Mindketten sokat követelnek, ha valami gondjuk van, azt gyorsan a tudtunkra is hozzák."

Cikk nyomtatása

6 hozzászólás

Hirdetés




KÖVETKEZŐ FUTAM

Brit Nagydíj

Futam: 2013. 06 30. 14:00

Péntek / 2013.06.28
1. szabadedzés10:00
2. szabadedzés14:00
Szombat / 2013.06.29
3. szabadedzés11:00
időmérő edzés14:00
Vasárnap / 2013.06.30
Futam14:00

ELŐZŐ FUTAM

Kanadai Nagydíj

Futam: 2013.06.09

A futam végeredménye:

1.Sebastian Vettel1:37:09,143
2. Fernando Alonso+ 14,4
3.Lewis Hamilton+ 15,9
További eredmények
Leggyorsabb körPole pozíció
Mark Webber
1:16,182
Sebastian Vettel
1:25,425

Pilóták

F1: Räikkönen szinte már Red Bullban ül

Egy finn szakértő szerint nagyon valószínű, hogy Kimi Räikkönen jövőre a Red Bullnál folytatja pályafutását.

F1: Cidriznek a Mercedes-fejesek

11

Cseppet sem nyugodtak a Mercedes felsővezetői a holnapi FIA-tárgyalás miatt. A vágóhdra csak a csapatfőnököt, Ross Brawnt küldik, ...

F1: Lejár Hamilton szavatossága?

38

Lewis Hamilton attól tart, hogy lassan elszállnak az évek felette, és kénytelen lesz "csak" egyszeres világbajnokként visszavonulni ...

F1: Új tulajdonos Räikkönenéknél

Új résztulajdonost szerzett a Lotus, az Infinity Racing a csapat 35 százalékát kaparintotta meg.

F1: Jön az új Red Bull-botrány?

30 | 5

Egy olasz szaklap felvetette, hogy a Red Bull a már évek óta betiltott kipörgésgátló valamilyen változatát használhatja az autóin. ...

Még többet innen: forma-1 ›

Szavazás

20-án tárgyalják a Mercedes és a Pirelli titkos tesztjét. Milyen büntetést érdemelne a csapat?

20-án tárgyalják a Mercedes és a Pirelli titkos tesztjét. Milyen büntetést érdemelne a csapat?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Golf bankrabláshoz, Lexus táncórára Golf bankrabláshoz, Lexus táncórára Mankós öreget  lökött fel a villamosvezető Luxuskabrió az Aston Martintól Vigyázz ha jön a Kamaz!
Ford Tourneo Custom

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

autó karbantartás szakértő

Tanácstalan vagy? Segítségre van szükséged? Szakértő bevonásával orvosoljuk az autóddal kapcsolatban felmerülő javítási és karbantartási kérdéseidet. www.alkatresz.vezess.hu

Autóalkatrész kedvezménnyel

Kérdezek tőle!

közlekedési jogi szakértő

Közlekedési joggal kapcsolatos kérdésed van? Kérdezd a Dr. Székely Ügyvédi Irodát! Szívesen válaszolunk bármely közlekedési büntetőjogi, szabálysértési, kártérítési, mediáció, KRESZ értelmezésével kapcsolatban!

Dr. Székely Ügyvédi Iroda

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó