2010.01.15. 10:45

Szöveg: Baka Gábor

12 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Alonsót ösztönzi Schumacher

Kulcsszavak: Michael Schumacher, Fernando Alonso


Ahogy a Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali is kiemelte, a jelenlegi mezőnyből egyedül Fernando Alonso tudta legyőzni a bajnoki küzdelemben az idén Mercedesszel visszatérő Michael Schumachert. A spanyol úgy gondolja, hogy a 41 éves német idén is erős lesz.

"Nem hiszem, hogy gondja lesz majd, hiszen mindannyian nagyon versenyképes pilóták vagyunk. A köridők ennyi év kihagyás után is ugyanazok. Ha az ember tapasztalt és győzött már korábban... Michael a Forma-1 egyik legjobbja, nem hiszem, hogy sokat számít hogy 38 vagy 41 éves. Az ember nem változik, a versenyösztöne megmarad" - mondta a Wrooomon a ferraris.

Alonso azt is elmondta, hogy nagyon örül Schumacher visszatérésének, mert amellett, hogy a Forma-1-nek jót tesz a német jelenléte, őt magát is motiválja majd az egykori nagy ellenfél.

"Talán csak ő mondhatná meg, hogy miért is döntött a visszatérés mellett. De ha valaki 20 évig versenyzett a legmagasabb szinten, biztosan nem könnyű otthon ülnie. Mivel lehetősége adódott, úgy döntött, visszajön, mert készen áll erre, és én is nagyon örülök ennek. Hihetetlenül jó ez a Forma-1-nek. 2010 nagyon izgalmas lesz a nézők számára."

Visszatér a nagy ellenfél

"A pályafutása utolsó két évében ellenfelek voltunk, 2006-ban a Brazil Nagydíj utolsó köreiig küzdöttünk, szóval biztosan motiválni fogja, hogy megszerezze a nyolcadik címét, amit akkor nem sikerült."

"Most, hogy a Ferrarihoz kerültem, a csapathoz, ahol ő versenyzett és nyert, engem is motivál, hogy szintén győzzek itt, hogy azt érezzem, amit ő érzett éveken keresztül. Amióta Michael nem volt a pályán, kisebb volt a motivációm" - vallotta be Alonso. 

VEZESS.HU TOP CIKKEK

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Hozzászólások (legfrissebb 5, összesen: 12)

nszisz - 2010.01.21   13:40

Csak ellensulyos lengés csillapitóval,és michelin gumival tudott nyerni,de már egyik sincs,mit mutat meg?

10anita - 2010.01.18   18:25

Kevesen érnek a nyomába mert mindenki lehogyja XDDD

jani1026 - 2010.01.17   14:29

Remélem is idén visszanyeri régi fényét,:D és megmutataja mindenkinek hogy kevesen érhetnek a nyomába :D hajrá Alonso..

putzcross - 2010.01.16   11:19

sztem ezeken a dolgokon ő már túltette magát, mert vér profi és idén megmutatja a sok méltatlankadónak mit is tud!
GO ALONSO GO GO GO!!!

Davalos - 2010.01.15   15:16

hát igen biztos nagy hatással voltak rá ezek a sajnálatos dolgok. De majd idén remélem a régi Alonsot láthatjuk majd :)

További 7 hozzászólás »

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés



ELŐZŐ FUTAM

Brazil Nagydíj

Futam: 2011.11.27

Pilóták

Alex Rossi

Team Lotus

Feltámasztható az elsüllyedt Hummer

Az autó nem a jégre született, de ősi emberi tulajdonság dacolni a fizika törvényszerűségeivel. Mégsem jó ötlet négy papírlapra elosztani egy üresen 2,9 tonnás autó tömegét

Az autó nem a jégre született, de ősi emberi tulajdonság dacolni a fizika törvényszerűségeivel. Mégsem jó ötlet négy papírlapra elosztani egy üresen 2,9 ...

Szavazás

Melyik az eddigi legcsúnyább új F1-es?

Melyik az eddigi legcsúnyább új F1-es?

Spórolni tudni kell!

Laptopok
Már 52 900 Ft-tól
Tábla PC-k
Már 19 900 Ft-tól
GPS készülékek
Már 12 140 Ft-tól
Digitális fényképezők
Már 10 900 Ft-tól
Elektromos borotvák
már 1780 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Ha a motor szó szerint robban Feltámasztható az elsüllyedt Hummer Svéd téli közlekedés kétsávos főúton Ford-előny a Svéd-rali nyitányán Ford-előny a Svéd-rali nyitányán
Szárnyal a jeges Hummer-humor Harc a hó ellen GT-R 2012 start Még több 911 Azúj Porsche 911 menet közben
PV11_0023.mp4 Nissan Juke-R Dubai Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó