2011.10.29. 13:45

Szöveg: Baka Gábor

7 hozzászólás

Cikk nyomtatása

F1: Alonso nem zárja ki a győzelmet

hirdetés


Míg Felipe Massa szerencsétlen balesettel végezte az Indiai Nagydíj időmérőjét, Fernando Alonso Jenson Button előtt, a 4. helyen zárt és mivel Lewis Hamilton büntetés miatt a másodikról az ötödik rajkockába lép vissza, a spanyol harmadikként rajtol majd vasárnap.

"Azt hiszem, számunkra jól sikerült a kvalifikáció és a hétvége eddig. Felipe volt a leggyorsabb a tegnapi edzéseken, az időmérőn sem volt sok gondom, sima volt a szombat. Jenson előtt vagyok, ami kellemes meglepetés, Lewis büntetésével együtt pedig még jobb lesz a rajtrács. Általában a vasárnap, a versenytempó az erős oldalunk, szóval bizakodó vagyok" - mondta a kétszeres bajnok.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

KAPCSOLÓDÓ LAP.HU OLDALAK

"Fontos, hogy az első két sorban legyünk, mert általában küszködünk szombaton, de sokat javulunk a futamra. A harmadik hely jobb eredményre ad lehetőséget, hiszen máskor az ötödik-hatodik helyről kezdünk és már későn érünk az élmenők közelébe. A fő, hogy a dobogón végezzünk, de a futamgyőzelem sem teljesen kizárt, hiszen Szuzkában is azért küzdhettem, és ott az ötödik helyről indultam."

Alonso szerint előzni is lehet majd, pontosabban a versenyíven kívüli porosabb felület nem jelent túl nagy hátrányt: "A pálya mindkét oldala ugyanolyan rossz, nincs tiszta ív."

Massa a furcsán véget ért Q3 után a kerékvetőre panaszkodott, amelyik eltörte a felfüggesztését.

"Az egy gyors kanyar, ahol alacsonyak a kerékvetők, aztán egyszer csak ott ez a magas virsli. Ilyen sebességnél az autó leszorítóereje nagy, komoly erő nyomja az aszfaltra, így előfordulhat a felfüggesztés törése, amikor valami ilyen betondarabnak megyünk. Ez történt velem is."

"Nem hajtottam rá keményen, csak kicsit érintettem a kerékvetőt, de a felfüggesztésem nem bírta. Ez a futamon is gond lehet majd. Ilyen kanyarba rendes kerékvetők kellenének, legfeljebb szűkebben. Ezen szerintem változtatni kellene. Fontos lenne ezt megtárgyalni. Holnapra már nem lehet változtatni, de jövőre jobb lenne az ilyen rázókövek nélkül" - magyarázta a brazil.

"Csalódott vagyok, mert szerintem jó esélyem volt rá, hogy élen álló srácok közé kerüljek, de a baleset miatt nem volt lehetséges. Biztos vagyok benne, hogy jobb lett volna a köröm, sokkal jobb a mostaninál. Így meg még egy szett lágy gumit is elvesztettem."

Cikk nyomtatása

7 hozzászólás

Hirdetés




KÖVETKEZŐ FUTAM

Monacoi Nagydíj

Futam: 2013. 05 26. 14:00

Péntek / 2013.05.23
1. szabadedzés10:00
2. szabadedzés14:00
Szombat / 2013.05.25
3. szabadedzés11:00
időmérő edzés14:00
Vasárnap / 2013.05.26
Futam14:00

ELŐZŐ FUTAM

Spanyol Nagydíj

Futam: 2013.05.12

A futam végeredménye:

1.Fernando Alonso1:39:16,596
2. Kimi Räikkönen+ 9,3
3.Felipe Massa+ 26,0
További eredmények
Leggyorsabb körPole pozíció
Esteban Gutierrez
1:26,217
Nico Rosberg
1:20,718

F1: Mégsem lesz nagy gumimódosítás

7

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) csak minimális, biztonsági jellegű módosításokat engedélyez a Pirelli számára, talán nem ...

F1: Vettelék építési területen csapatnak - videóVideó

4

Sebastian Vettel és David Coulthard már körbementek az épülő szocsi pályán. Szokatlan verseny volt.

F1: Ecclestone-nak júniusig nem kell izgulnia

Csak júniusban lesz új hír Bernie Ecclestone vesztegetési ügyéről.

F1: Dupla pontszerzésekkel verhető a McLaren

2 | 1

A Force India nagyon szeretné maga mögött tartani a McLarent a konstruktőri versenyben. Ehhez dupla pontszerzésekre van szüksége ...

F1: A Ferrari is kiakadt a gumikon

6 | 5

A Spanyol Nagydíjon igen eredményes Ferrarinál a Lotushoz hasonlóan nagyon rossz néven veszik, hogy a Pirelli hamarosan módosít ...

Még többet innen: forma-1 ›

Szavazás

Ki nyeri a Spanyol Nagydíjat?

Ki nyeri a Spanyol Nagydíjat?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
A rámpa a gyengék fegyvere Fiatalokhoz szól a Volvo F1: Vettelék építési területen csapatnak - videó Kacsák vetettek véget az üldözésnek A Renault beszáll a villany-F1-be
5 km/h-s sebess korlatozas Patyon

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Kérdezek tőle!

autó karbantartás szakértő

Tanácstalan vagy? Segítségre van szükséged? Szakértő bevonásával orvosoljuk az autóddal kapcsolatban felmerülő javítási és karbantartási kérdéseidet. www.alkatresz.vezess.hu

Autóalkatrész kedvezménnyel

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó