2010.02.03. 19:00

Szöveg: Baka Gábor

40 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

F1: Alonso az élen kezdett a Ferrarival

Kulcsszavak: Vitalij Petrov, Nico Hülkenberg, Fernando Alonso, Valencia, teszt, Ferrari
hirdetés


Ünnepnap volt a spanyoloknak a mai, Fernando Alonso a valenciai teszt zárásaként a legjobb idővel mutatkozott be a Ferrari volánjánál. A háromnapos gyakorlás utolsó napján hivatalos közlés szerint  36 400 néző volt ott, összesen pedig kis híján 60 ezren figyelték a tesztet a helyszínen - másfélszer annyian, mint a tavalyi Török Nagydíjat.

A pálya felé tartó négy kilométeres kocsisorban való várakozásért cserébe Alonso teljesített is: miután a fényképészek hadán áttörve végre kigurult a bokszutcába, megkezdte a körözést, és végül a harmadik napon is az élre juttatta a Ferrarit. A spanyol 127 kört teljesített, Massa tegnap futott legjobbján 25 századot javítva 1:11.470-et hozott ki az F10-esből.

De la Rosa napja incidenssel indult

Ahogy hétfőn és kedden, ma is a Sauber lett a második, a valószínűleg a lehetséges szponzorok figyelmére is pályázó csapat autóját ma Pedro de la Rosa vezette megint. A spanyol veteránnak nem indult a legjobban a nap, ugyanis még délelőtt összeakadt a pályán a Williams újoncával, Nico Hülkenberggel. A lökdösődésben csak a Sauber sérült meg, de a kasztnit viszonylag gyorsan sikerült kijavítani.

A harmadik a Mercedes lett a visszatérő Michael Schumacherrel, de a W01-es legjobbja egy másodperccel elmaradt a Ferrari csúcsától. A németnek hidraulikai probléma miatt a vége előtt abba kellett hagynia a munkát. A csapatfőnök, Ross Brawn is elégedetlen volt egy kicsit.

"Nem könnyű ezt megítélni, tegnap teli tankkal jónak tűntünk, de most egy kicsit lassúak vagyunk, nem a legjobb az autó viselkedése, egyensúlya, de ezeket kijavíthatjuk a következő, jerezi tesztre. Persze a többi csapat is haladni fog, belátjuk, hogy nem vagyunk olyan gyorsak, mint a Ferrari vagy tegnap Lewis (Hamilton a McLarennel). Úgy tűnik, van még dolgunk" - nyilatkozta az angol a pályán.

Button elsőre nem villantott

Schumacher mögött egy másik helyi kedvenc, a Toro Rossó-s Jaime Alguersuari végzett, a kis spanyol ma próbálta ki először az STR5-öst.

A címvédő Jenson Button nem mutatott túl sokat a McLarennel. Az angol a felvezetőköre után a délelőtt túlnyomó részét a garázsban töltötte, főként az üléspozíciójával bajlódtak sokat, végül 82 kört tett meg, de legjobbja másfél másodperccel gyengébb volt Alonsóénál.

Alguersuarihoz és Buttonhoz hasonlóan a táblázat alján végző Vitalij Petrov és Nico Hülkenberg is ma vezette csapata új autóját először. A tavaly a GP2-ben másodikként végző renault-s orosznak ráadásul ez volt a legelső Forma-1-es vezetése is, míg az épp őt verő Hülkenberg már az előző két évet is a Williams tesztpilótájaként töltötte, így talán nem lehetett igazán elégedett azzal, hogy 126 kör után is a leglassabb volt.

Petrov gyorsabb volt a rutinos Hülkenbergnél

"Nicóval ma azon dolgoztunk, hogy a lehető legtöbbet hajtsuk az FW32-est, végül több mint 500 kilométert tettünk meg. Az elmúlt három napban hosszú etapokon a beállításokon dolgoztunk, az autó fő rendszerei megfelelően működnek. Természetesen vannak még gyermekbetegségek, amelyeket Jerezig meg kell oldanunk, de jó volt újra pályára lépni, és elkezdeni a munkát az új motorszállítóval, a Cosworth-tel" - mondta a Williams technikai főnöke, Sam Michael.


Teszt, Valencia, 2010. 02. 03.

#PilótaCsapat (autó)
IdőKör
 1. Alonso
 Ferrari (F10)
 1:11.470
 127
 2. de la Rosa
 BMW Sauber-Ferrari (C29)
 1:12.094
  80
 3. Schumacher
 Mercedes GP (W01) 1:12.438  82
 4. Alguersuari
 Toro Rosso-Ferrari (STR5) 1:12.576  97
 5. Button
 McLaren-Mercedes (MP4-25) 1:12.951  82
 6. Petrov
 Renault (R30)
 1:13.097  75
 7. Hülkenberg
 Williams-Cosworth (FW32) 1:13.669 126

VEZESS.HU TOP CIKKEK

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

40 hozzászólás

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK


Red Bull MOBILE a Te Forma 1 Belépõd! Hirdetés

Minden új elõfizetõnk belépõt kap a Magyar Nagydíjra.

WEBÁRUHÁZHirdetés

KÖVETKEZŐ FUTAM

Monacoi Nagydíj

Futam: 2012. 05 27. 14:00

Péntek / 2012.05.24
1. szabadedzés10:00
2. szabadedzés14:00
Szombat / 2012.05.26
3. szabadedzés11:00
időmérő edzés14:00
Vasárnap / 2012.05.27
Futam14:00

ELŐZŐ FUTAM

Pilóták

Fernando Alonso

Fernando Alonso

Scuderia Ferrari

Szemben a konvenciókkal

Kitűnik a tömegből: az új Mazda CX-5 elbűvöl vonzó megjelenésével, és új mércét állít a vezetési élmény, a környezettudatosság és a funkcionalitás terén.

Szavazás

F1 2012 - öt futam, öt különböző győztes. Ki lesz a következő új klubtag?

F1 2012 - öt futam, öt különböző győztes. Ki lesz a következő új klubtag?

Spórolni tudni kell!

GPS készülékek
Már 12 190 Ft-tól
Tetőboxok
Már 14 000 Ft-tól
Tetőcsomagtartók
Már 5590 Ft-tól
Autós mélynyomók
Már 6900 Ft-tól
Akkumlátorok
Már 16 154 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Balfék baleset Lamborghinivel Tűz és pánik a benzinkúton Tűz és pánik a benzinkúton Autó anyukáknak 600 lóerővel Beszélő autókat fejleszt a Ford
Autogram 2012 05 13 Opel Adam bemutatkozás Autogram 11. adás 2012.05.06 Autogram 10. adás 2012.04.29 Audi A3 evolúció
CX-5 karakuri Mazda CX-5 AUTOGRAM PROMO 04_22 Kia Ceed 2012 Porsche Panamera GTS

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó