2012.07.21. 15:15

Szöveg: Baka Gábor

6 hozzászólás

Cikk nyomtatása

F1: Alonso duplázott az esőben

hirdetés


Bár a harmadik edzés végén nagyon csúnyán leszakadt az ég Hockenheimben, a Német Nagydíj két órával később kezdődő kvalifikációjára teljesen felszáradt a pálya, igaz, a felhők ott ólálkodtak a környéken.

A Q1 egyre borúsabb időben, de végig szárazon zajlott, az utolsó percekben Michael Schumacher továbbjutása volt a nagy kérdés, ugyanis az utolsó nekifutása előtt a 18., kieső helyen állt. A hétszeres bajnok végül hajszállal, 55 ezreddel becsúszott az első 17-be.

A kiesők szokás szerint a három mezőny végi kiscsapat pilótái és a Toro Rosso időmérőn rendre gyengén szereplő újonca, Jean-Eric Vergne voltak. A szakaszt egyébként Kimi Räikkönen zárta az élen, de a sauberes Sergio Perez is igen gyors, kört ment, második volt.

A második szakasz kezdetére el is kezdett esni, a köridők drasztikusan romlottak, mindenki intermediate, azaz átmeneti esőgumival ment ki. A vizes pályán sokan csúszkáltak, a két ferraris kis híján össze is akadt. Sergio Perez és Romain Grosjean a kavicságyat is megjárta.

Az első körök után senki nem is tudott javítani az egyre vizesebb aszfalton, többen is feltették a teljes esőgumikat, de azokkal sem lehetett gyorsulni, azaz aki az elején nem fért be a top10-be, az végleg ki is maradt, köztük például Nico Rosberg és Felipe Massa.

Rajtuk kívül búcsúzott Daniel Ricciardo, a két sauberes és Grosjean is. Rosbergnek (17.) és Grosjeannak (15.) nagyon rosszul jött az eső, hiszen sebességváltó-csere miatt amúgy is öthelyes rajtbüntetés vár rájuk vasárnap.

A Q3 szintén pocsék körülmények között indult, a Force Indiá-s Nico Hülkenberg rögtön ki is csúszott a fűre, de visszatért a pályára. A pilóták tojásokon lépdeltek, de így is mindenki járt a pályán kívül itt-ott - a teljes esőgumikon is 30 másodperccel rosszabb időket mentek a Q1-hez képest.

Az első nekifutásra Vettel, Alonso és a két Force Indiá-s ment jó időt, de aztán javultak a körülmények, előbb Hamilton, aztán Schumacher, Vettel, Webber, majd Alonso ugrott az élre, a pole sorsa az utolsó körre maradt, mindenki a pályán volt.

Érdekes módon az élmenők közül senki nem bírt Alonso idejével, a spanyol ellenben még lejjebb tudta szorítani a kört, betonbiztos pole-t hozott. Silverstone után duplázott, karrierje során a 22. rajtelsőségét szerezte. Vettel és Webber a 2-3. időt hozta a Red Bullnak, igaz, az ausztrál vasárnap öthelyes büntetéssel rajtol.

Schumacher 4. eredménye így a 3. rajkockát jelenti majd, mellőle honfitársa, Nico Hülkenberg indul. Mögöttük Maldonado és Button, Hamilton és Webber, az 5. sorból pedig Paul di Resta és Kimi Räikkönen startol majd.

A sauberes Perezt utólag Räikkönen és Alonso feltartása miatt megbüntették, a mexikói szintén öthelyes büntetéssel áll majd a rajtrácsra.

A Német Nagydíj vasárnap a szokásos időpontban, 14 órakor kezdődik Hockenheimben. A futamra száraz idő várható.

Német Nagydíj, időmérő edzés, Hockenheim, 2012.07.21.

Cikk nyomtatása

6 hozzászólás

Hirdetés




KÖVETKEZŐ FUTAM

Brit Nagydíj

Futam: 2013. 06 30. 14:00

Péntek / 2013.06.28
1. szabadedzés10:00
2. szabadedzés14:00
Szombat / 2013.06.29
3. szabadedzés11:00
időmérő edzés14:00
Vasárnap / 2013.06.30
Futam14:00

ELŐZŐ FUTAM

Kanadai Nagydíj

Futam: 2013.06.09

A futam végeredménye:

1.Sebastian Vettel1:37:09,143
2. Fernando Alonso+ 14,4
3.Lewis Hamilton+ 15,9
További eredmények
Leggyorsabb körPole pozíció
Mark Webber
1:16,182
Sebastian Vettel
1:25,425

Pilóták

F1: Kik és hogyan döntenek a Merci büntetéséről?

9 | 1

A Nemzetközi Automobil Szövetség nemzetközi bíróságát 2010-ben alapították, de eddig nem volt F1-es feladata. Csütörtökön lesz.

F1: Räikkönen szinte már Red Bullban ül

4

Egy finn szakértő szerint nagyon valószínű, hogy Kimi Räikkönen jövőre a Red Bullnál folytatja pályafutását.

F1: Cidriznek a Mercedes-fejesek

19

Cseppet sem nyugodtak a Mercedes felsővezetői a holnapi FIA-tárgyalás miatt. A vágóhdra csak a csapatfőnököt, Ross Brawnt küldik, ...

F1: Button kiáll a főnök mellett

1

Bár a McLaren továbbra is versenyképtelen, Jenson Button azt állítja, nem ingott meg a csapatfőnök Martin Whitmarsh iránti bizalom. ...

F1: Új tulajdonos Räikkönenéknél

3

Új résztulajdonost szerzett a Lotus, az Infinity Racing a csapat 35 százalékát kaparintotta meg.

Még többet innen: forma-1 ›

Szavazás

20-án tárgyalják a Mercedes és a Pirelli titkos tesztjét. Milyen büntetést érdemelne a csapat?

20-án tárgyalják a Mercedes és a Pirelli titkos tesztjét. Milyen büntetést érdemelne a csapat?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Van ellenszer a Volkswagenre? Golf bankrabláshoz, Lexus táncórára Golf bankrabláshoz, Lexus táncórára Mankós öreget  lökött fel a villamosvezető Luxuskabrió az Aston Martintól
Automata parkolás teszt - Peugeot 208

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

autó karbantartás szakértő

Tanácstalan vagy? Segítségre van szükséged? Szakértő bevonásával orvosoljuk az autóddal kapcsolatban felmerülő javítási és karbantartási kérdéseidet. www.alkatresz.vezess.hu

Autóalkatrész kedvezménnyel

Kérdezek tőle!

közlekedési jogi szakértő

Közlekedési joggal kapcsolatos kérdésed van? Kérdezd a Dr. Székely Ügyvédi Irodát! Szívesen válaszolunk bármely közlekedési büntetőjogi, szabálysértési, kártérítési, mediáció, KRESZ értelmezésével kapcsolatban!

Dr. Székely Ügyvédi Iroda

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó