2011.07.10. 15:55

Szöveg: Baka Gábor

138 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

F1: Alonso a csúcsra ért

Megvan az első Ferrari-győzelem

Kulcsszavak: Fernando Alonso, Silverstone, Brit Nagydíj, Ferrari
hirdetés


Vettel a rajtnál magabiztosan hagyta el a pole-ból induló Webbert, míg Button Massát előzte meg. Alonso az első pár kanyarban Webbert támadta, nem sikerült elvennie a második helyet az ausztráltól.

Hamilton a második körre már a 4. helyig kapaszkodott a tizedikről, míg Button gyorsan visszaesett a hatodik helyre, Massa és saját csapattársa is elé került. Schumacher is előrébb tudott lépni.

Az első körök helyezkedései után a pontszerző helyeken Vettel, Webber, Alonso, Massa, Hamilton, Button, di Resta, Kobajasi, Schumacher és Sutil sorakozott. A nagy kérdés az volt, hogy a néhol még vizes, de jelentős szakaszokon száraz pályán ki vállalja elsőként, hogy az átmeneti esőgumikról slickekre vált.

Schumacher volt az első próbálkozó, miután Kobajasival ütközött és eltörte az első szárnyát és így is, úgy is ki kellett mennie. Utána már sorra érkezett a bokszba a pilóták, mivel már használható volt a száraz gumi. A slicket elsőként bevállaló hétszeres bajnok gyorsan lépdelt előre a mezőnyben, de öröme nem tarthatott sokáig, ugyanis a Kobajasi-incidens miatt 10 másodperces stop&go büntetést kapott.

Később a japánt is ugyanígy büntették a versenybírók, amiért a csapat veszélyesen engedte rá Pastor Maldonadóra a kerékcseréje után. A sauberes végül motorhiba miatt kiesett.

A kerékcserék után a McLaren pilótái megelőzték a ferrarisokat, Hamilton Massát és Alonsót is maga mögé utasította, Button a brazilt hagyta ott. A pontszerzők sorrendje ekkor Vettel, Webber, Hamilton, Alonso, Button, Massa, di Resta, Sutil, Rosberg és Perez volt.


Hamilton viszonylag gyorsan elfogyasztotta a gumijait, Alonso megelőzte, a mclarenes ki is állt friss abroncsokért. A ragyogóan versenyző Paul di Resta szintén a bokszban járt, de a csapat nem volt felkészülve a cserére, a skót hosszú másodpercekig várta, míg a szerelők kihozták a garázsból a gumikat.

Az újonc a 16. helyre esett vissza, majd Sebastian Buemi előzése közben nekiment a Toro Rossónak, az defektet is kapott, ki is esett.

A következő körökben mindenki kereket cserélt, az élmezőny alaposan át is rendeződött: Hamilton megelőzte Webbert, Vettel lassú cseréje miatt pedig a német elé került Alonso. A ferraris átvette a vezetést, mögötte Hamilton, Vettel, Webber, Button, Massa, Rosberg, Perez, Heidfeld és Alguersuari állt.

Vettel hosszú körökön üldözte, támadta a lassú Hamiltont, de nem tudta megelőzni, ezért a Red Bull kihozta egy kerékcserére. A McLaren egy körrel később Hamiltont is kihívta, de a pályára csak a címvédő mögött ért vissza.


Utánuk Webber, Alonso és Button is a bokszban járt - a mclarenes a pályára már nem is tért vissza, mivel a még azelőtt kiengedték, hogy a szerelője rögzíteni tudta volna a jobb első kerekét, az angol a bokszkijáratnál félrehúzódott, kiszállt a versenyből.

Webber a 46. körben megelőzte az üzemanyag-spórolásra utasított Hamiltont, így Alonso és Vettel mögött felkapaszkodott a dobogós helyre. Hátrébb Sergio Perez és Nico Rosberg csatázott a 6 helyért.

Az utolsó két körre Massa teljesen felzárkózott Hamiltonra, míg Webber teljesen Vettel nyakára került, mindkét párosnál nyitva állt az előzés lehetősége az utolsó körben. Webbert a csapat a pozíció tartására utasították, a ferraris azonban az utolsó előtti kanyarban megtámadta Hamiltont, aki nagyon agresszíven védekezett, meglökte Massát, aki a célegyenes-ráfordítóban ki is sodródott, nem tudta megelőzni a McLarent.


Alonso győzelme beváltotta a Ferrari régóta hangoztatott várakozásait, azaz azt, hogy sikerült felzárkózniuk az élmezőnyhöz. Vettelnek a második hely is jó, hiszen két legközelebbi riválisa közül Button nullázott, Webber pedig csak harmadikként ért be, azaz a német előnye tovább nőtt a bajnokságban.

Hamilton negyedik helye még kérdéses, mögötte Massa lett az ötödik, Rosberg megtartotta a 6. pozíciót, Perez a 7., Nick Heidfeld a 8. hellyel hozott pontot a csapatának, Schumacher a büntetéssel együtt is a 9. helyig jutott, az utolsó pontszerző a Toro Rossó-s Jaime Alguersuari lett.

A világbajnokság két hét múlva a Német Nagydíjjal folytatódik.

Brit Nagydíj, Silverstone, 2011.07.10. 
  • Név
  • Csapat
  • Idő
  • Kör
  • Legjobb kör: 1:34.908 Fernando Alonso

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

138 hozzászólás

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Hirdetés




Red Bull MOBILE a Te Forma 1 Belépõd! Hirdetés

Minden új elõfizetõnk belépõt kap a Magyar Nagydíjra.

KÖVETKEZŐ FUTAM

Monacoi Nagydíj

Futam: 2012. 05 27. 14:00

Péntek / 2012.05.24
1. szabadedzés10:00
2. szabadedzés14:00
Szombat / 2012.05.26
3. szabadedzés11:00
időmérő edzés14:00
Vasárnap / 2012.05.27
Futam14:00

ELŐZŐ FUTAM

Pilóták

Timo Glock

Timo Glock

Marussia F1 Team

Toyota GT86 - Újra eljő a Kánaán

Végre, végre, végre!  2012-ben a Toyota GT 86-nak mindössze 200 lóerő elegendő megmutatni, milyen volt a sportautó, amikor a különféle szabályok és biztonsági elektronikák még nem homályosították el az vegytiszta vezetési élményt.

Végre, végre, végre! 2012-ben a Toyota GT 86-nak mindössze 200 lóerő elegendő megmutatni, milyen volt a sportautó, amikor a különféle szabályok és biztonsági ...

Szavazás

F1 2012 - öt futam, öt különböző győztes. Ki lesz a következő új klubtag?

F1 2012 - öt futam, öt különböző győztes. Ki lesz a következő új klubtag?

Spórolni tudni kell!

GPS készülékek
Már 12 190 Ft-tól
DVD lejátszók
Már 18 990 Ft-tól
Gyerekülések
Már 15 230 Ft-tól
Autós mélynyomók
Már 6900 Ft-tól
Akkumlátorok
Már 16 154 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
F1: A HRT idén nem veri a Marussiát Így szól a VW új raliautója Ha Chuck Norris autó volna Nézők mentették meg a ralisok életét Kék foltok a lány testén és a magyar David Hasselhoff
Autogram Promo Vezess 12.05.20. Autogram 2012 05 13 Opel Adam bemutatkozás Autogram 11. adás 2012.05.06 Autogram 10. adás 2012.04.29
Audi A3 evolúció CX-5 karakuri Mazda CX-5 AUTOGRAM PROMO 04_22 Kia Ceed 2012

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó