2010.03.14. 18:30

Szöveg: Baka Gábor

14 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

F1: Hullottak az újoncok

Kulcsszavak: Hispania F1, Lotus F1, Virgin, Colin Kolles, Bahreini Nagydíj, Heikki Kovalainen, Mike Gascoyne
hirdetés


Míg a Hispania Racing és a Virgin autói sorra szálltak ki a versenyből, a harmadik újonc csapat, a Lotus minkét pilótája célba ért a szezonnyitó Bahreini Nagydíjon. Jarno Trulli a 17., Heikki Kovalainen pedig a 15. lett.

"Jó futam volt ez a csapatnak, nagyszerű eredmény mindkét autót célba juttatni. Az én autómmal semmilyen gond nem volt, tudom, hogy Jarnónál akadt valami, de így is végig tudta vinni, a fő cél pedig ez volt, úgyhogy teljesítettük. A csapat eddig minden célját megvalósította, fantasztikus. Ami a versenyemet illeti, jól rajtoltam és olyanokkal is küzdhettem, akikre nem számítottam. A gumik jók voltak, a kiállásom is jól sikerült, csak egy kicsit sok időt veszítettem az elengedésekkel. Ebből a szempontból alakítani kell majd a stratégián. Jó volt vezetni az autót" - foglalta össze Kovalainen.

"Nagyon büszke vagyok az egész csapatra, az itteniekre és a hinghami otthoniakra is. Először is hadd mondjak köszönetet mindkét pilótánknak! Nagyszerű versenyt futottak. Jarno egy kicsit küszködött az elején, de a lágyabb gumin már versenyképesebb volt. Elnézést kérünk Heikkitől a stratégiáért, Jarnótól pedig a hidraulikai problémáért, de összességében így is nagyszerű eredmény!" - mondta a Lotus technikai főnöke, Mike Gascoyne.

A Virgin mindkét autója műszaki hiba miatt búcsúzott, így a futam után nem tehettek mást, mint gratuláltak a riválisnak:

Branson és Fernandes - Virgin-Lotus: 0:1

"Lucas (di Grassi) a hétvégén korábban is előfordult hidraulikai probléma miatt esett ki, Timonál pedig néhány kör után megmagyarázhatatlanul megemelkedett a sebességváltó hőmérséklete, majd egymás után elfogytak a fokozatok, ezért ki kellett állnia. Szóval csalódottan távozunk az első futamunkról, de legalább a téli teszten tapasztalt problémák már nem jöttek elő. A legfontosabb, hogy igazolódott a tisztán számítógépes (CFD) tervezési koncepciónk, bebizonyítottuk, hogy így is versenyképes Forma-1-es autót építettünk - ennyi a hétvége pozitívuma" - magyarázta a Virgin technikai főnöke, Nick Wirth.

"Végül hadd gratuláljak a Lotusnak, amiért mindkét autójuk célba ért. Fantasztikus teljesítmény egy új csapattól, remélem, két hét múlva mi is a kockás zászlóig juttatjuk Timót és Lucast Melbourne-ben!" - tette hozzá.

Chandhok pár kanyart ment csak

A HRT-nél Karun Chandhok már az első körén búcsúzott, az indiai azzal magyarázta a kiesést, hogy szombati néhány köre alatt nem tudta kiismerni a pályát és így ráhajtott egy bukkanóra, ami megdobta az autót. Senna tovább bírta, az autója csak a 18. körben állt le, de a csapat egyelőre nem derítette ki a hiba okát.

"Elégedett vagyok a hétvége alakulásával. Sok értékes adattal távozunk,a második nagydíjon tovább fejlődünk majd. A csapat mai célja az volt, hogy két autót elindítson a pályán. Szeretnék mindenkinek köszönetet mondani, amiért megtettük ezt a történelmi lépést!" - mondta a futam után a Hispania csapatfőnöke, Colin Kolles.

VEZESS.HU TOP CIKKEK

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

14 hozzászólás

KAPCSOLÓDÓ LAP.HU OLDALAK

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK


Red Bull MOBILE a Te Forma 1 Belépõd! Hirdetés

Minden új elõfizetõnk belépõt kap a Magyar Nagydíjra.

WEBÁRUHÁZHirdetés

KÖVETKEZŐ FUTAM

Monacoi Nagydíj

Futam: 2012. 05 27. 14:00

Péntek / 2012.05.24
1. szabadedzés10:00
2. szabadedzés14:00
Szombat / 2012.05.26
3. szabadedzés11:00
időmérő edzés14:00
Vasárnap / 2012.05.27
Futam14:00

ELŐZŐ FUTAM

Pilóták

Fernando Alonso

Fernando Alonso

Scuderia Ferrari

Szemben a konvenciókkal

Kit?nik a tömegb?l: az új Mazda CX-5 elb?völ vonzó megjelenésével, és új mércét állít a vezetési élmény, a környezettudatosság és a funkcionalitás terén.

Szavazás

F1 2012 - öt futam, öt különböző győztes. Ki lesz a következő új klubtag?

F1 2012 - öt futam, öt különböző győztes. Ki lesz a következő új klubtag?

Spórolni tudni kell!

GPS készülékek
Már 12 190 Ft-tól
CD és MP3 lejátszók
Már 4690 Ft-tól
Tetőboxok
Már 14 000 Ft-tól
Tetőcsomagtartók
Már 5590 Ft-tól
Gyerekülések
Már 15 230 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Balfék baleset Lamborghinivel Tűz és pánik a benzinkúton Tűz és pánik a benzinkúton Autó anyukáknak 600 lóerővel Beszélő autókat fejleszt a Ford
Autogram 2012 05 13 Opel Adam bemutatkozás Autogram 11. adás 2012.05.06 Autogram 10. adás 2012.04.29 Audi A3 evolúció
CX-5 karakuri Mazda CX-5 AUTOGRAM PROMO 04_22 Kia Ceed 2012 Porsche Panamera GTS

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó