2009.10.26. 16:30

Szöveg: Szántó Péter

24 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Botrányosan alulfizetett Button

Kulcsszavak: Jenson Button, Ross Brawn, fizetés, F1
hirdetés


Továbbra sem tudni, mi lesz Jenson Buttonnal, az angol pilóta régóta huzakodik csapatával fizetése miatt. A világbajnok jelentős emelést szeretne, Ross Brawn valamennyit adna is, de nem annyit, amennyit Button kér.

A csapattulajdonos szerint jól haladnak a megbeszélések, 99 százalékosra mondja, hogy Buttont rá tudja beszélni a maradásra. Nem lesz egyszerű dolga, mert évi hárommillió fontos (3,3 millió euró) fizetésével Button valóban a legrosszabbul fizetett pilóták egyikének számít, írja a brit Mirror.

Button annyira szeretett volna beülni a Brawn által tervezett autóba, annyira bízott a csapatban, amelynél hat évet töltött el, hogy az idény előtt két jobb ajánlatot is visszautasított és elfogadta a csapat által ajánlott fizetést. A hárommillió font azt jelenti, hogy a jelenlegi mezőnyben rosszabbul fizetett futamgyőztes nincs, ráadásul hárman is több pénzt kapnak azért, hogy nézőként figyeljék a Forma-1-et: a sérült Felipe Massa és Timo Glock, illetve a tanácsadó Michael Schumacher.

Még ha Button meg is kapja az emelést, amit kért, akkor sem lesz a legjobban fizetett pilóta Nagy-Britanniában: ez a cím Lewis Hamiltoné, akinek szerződése az idei nyolc és fél millió font után tízet garantál jövőre. Button az öt legjobban fizetett versenyző közé sem tud bekerülni világbajnokként, ezt a csoportot Kimi Räikkönen, Fernando Alonso, Jarno Trulli, Hamilton és Massa alkotja.

Button kevesebbet keres a fizetési listán szereplő 22 fős mezőny 15 tagjánál, Nick Heidfeld, Nico Rosberg és Glock személyében három olyan kollégája van, akik úgy keresnek többet nála, hogy soha nem nyertek futamot.

Az F1-es pilóták Mirror által becsült idei keresete

Pilóta
Fizetés (millió euró)
 Kimi Räikkönen
 28
 Fernando Alonso
 20,5
 Felipe Massa
 13
 Jarno Trulli
 12
 Lewis Hamilton
 9,2
 Robert Kubica
 7,5
 Sebastian Vettel
 7,5
 Mark Webber
 6,5
 Nick Heidfeld
 5,5
 Nico Rosberg
 4,9
 Giancarlo Fisichella
 4,9
 Rubens Barrichello
 4,2
 Heikki Kovalainen
 3,8
 Timo Glock
 3,8
 Jenson Button
 3,3
 Kazuki Nakajima
 1,6
 Romain Grosjean
 1,6
 Sebastien Buemi
 0,5
 Jaime Alguersuari
 0,5
 Adrian Sutil
 0,5
 Vitantonio Liuzzi
 0,4


VEZESS.HU TOP CIKKEK

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

24 hozzászólás

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK


Red Bull MOBILE a Te Forma 1 Belépõd! Hirdetés

Minden új elõfizetõnk belépõt kap a Magyar Nagydíjra.

WEBÁRUHÁZHirdetés

KÖVETKEZŐ FUTAM

Monacoi Nagydíj

Futam: 2012. 05 27. 14:00

Péntek / 2012.05.24
1. szabadedzés10:00
2. szabadedzés14:00
Szombat / 2012.05.26
3. szabadedzés11:00
időmérő edzés14:00
Vasárnap / 2012.05.27
Futam14:00

ELŐZŐ FUTAM

Pilóták

Sebastian Vettel

Sebastian Vettel

Red Bull Racing

Az új Ranger: modernebb, de nem puhányabb

A plafonról csurgó sár nagyon jól áll a kemény munkagépeknek

Balaton-környéki geochallenge-túra keretében mutatta be a Ford az új Ranger pickupot a hazai sajtónak. A GPS-pontok után kutatva úttalan utakon tapasztalhattuk ...

Szavazás

F1 2012 - öt futam, öt különböző győztes. Ki lesz a következő új klubtag?

F1 2012 - öt futam, öt különböző győztes. Ki lesz a következő új klubtag?

Spórolni tudni kell!

CD és MP3 lejátszók
Már 4690 Ft-tól
Tetőboxok
Már 14 000 Ft-tól
Tetőcsomagtartók
Már 5590 Ft-tól
DVD lejátszók
Már 18 990 Ft-tól
Gyerekülések
Már 15 230 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Balfék baleset Lamborghinivel Tűz és pánik a benzinkúton Tűz és pánik a benzinkúton Autó anyukáknak 600 lóerővel Beszélő autókat fejleszt a Ford
Autogram 2012 05 13 Opel Adam bemutatkozás Autogram 11. adás 2012.05.06 Autogram 10. adás 2012.04.29 Audi A3 evolúció
CX-5 karakuri Mazda CX-5 AUTOGRAM PROMO 04_22 Kia Ceed 2012 Porsche Panamera GTS

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó