2008.05.06. 13:10

Szöveg: Baka Gábor

Hozzászólok

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Barrichellónak elege lett

Kulcsszavak: Rubens Barrichello, Ferrari


Rubens Barrichello vasárnap 257. rajtjával új rekordot állít fel, minden idők legtapasztaltabb Forma-1-es pilótája lesz. A brazil versenyző karrierjének bő egyharmadát töltötte a Ferrarinál 2000 és 2005 között, de ezalatt "mindössze" 9 futamgyőzelmet szerzett a folyamatosan bajnoki címet nyerő autóval.

Bár a Ferrarinál mindig egyenlő bánásmódról beszéltek, Barrichello nyilvánvalóan csak a második számú pilóta volt Michael Schumacher mögött, a brazil is ezt elégelte meg végül. Barrichello a botrányos 2005-ös Amerikai Nagydíjon döntötte el, hogy távozik, amikor annak ellenére, hogy csak hat autó körözött, és a német szupersztár nem volt bajnoki esélyes, neki mégis engednie kellett.

"A csapat szólt, hogy lassítsak a tempón, hogy Michael utolérjen, és megelőzhessen. Abban a pillanatban tudtam, hogy itt az ideje továbbállni. Az az amerikai verseny döntő volt" - mondta a brazil tévének a veterán.

Itt lett elege

"Amikor aláírtam, semmi nem szólt arról, hogy a pilótákat másképp kezelik majd. Belül gyakran voltam dühös, amiért mindenki ezt mondta, pedig egyenlőtlen küzdelem volt" - jellemezte a ferraris éveket Barrichello.

A brazil versenyzőt néha finomabban, néha azonban egészen otromba módon állították félre, hogy Michael Schumachernek előnyt adjanak, a két legemlékezetesebb eset a 2001-es és a 2002-es Osztrák Nagydíjon történt.



Osztrák Nagydíj 2001 - "Engedd el Michaelt!"




Osztrák Nagydíj 2002 - Ismétlés


VEZESS.HU TOP CIKKEK

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés



WEBÁRUHÁZHirdetés

ELŐZŐ FUTAM

Brazil Nagydíj

Futam: 2011.11.27

Pilóták

Rubens Barrichello

Rubens Barrichello

Williams-Cosworth

Szmogriadó: mi lesz 700 ezer autóval?

Mintegy 700 ezer, a rendszámján piros matricát viselő jármű közlekedik az országban. Megelőzendő a szmogriadós tiltást, ezek egy részét simán át lehetne soroltatni egy másik kategóriába.

Mintegy 700 ezer, a rendszámján piros matricát visel? járm? közlekedik az országban. Megel?zend? a szmogriadós tiltást, ezek egy részét simán át lehetne ...

Szavazás

Melyik az eddigi legcsúnyább új F1-es?

Melyik az eddigi legcsúnyább új F1-es?

Spórolni tudni kell!

Tábla PC-k
Már 19 900 Ft-tól
Digitális fényképezők
Már 10 900 Ft-tól
Legújabb okostelefonok
Már 16 890 Ft-tól
Elektromos borotvák
már 1780 Ft-tól
Autós CD/MP3 lejátszók
Már 5400 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Svéd téli közlekedés kétsávos főúton Ford-előny a Svéd-rali nyitányán Ford-előny a Svéd-rali nyitányán Szárnyal a jeges Hummer-humor Szárnyal a jeges Hummer-humor
Hóban-fagyban a ralisztárok Harc a hó ellen GT-R 2012 start Még több 911 Azúj Porsche 911 menet közben
PV11_0023.mp4 Nissan Juke-R Dubai Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó