2010.08.11. 10:30

Szöveg: Horváth Zsolt

100 hozzászólás

Cikk nyomtatása

Barrichello megbocsátott

hirdetés


Nem kért bocsánatot személyesen Michael Schumacher Rubens Barrichellótól azok után, hogy a Magyar Nagydíjon 300 km/órás tempó mellett majdnem a bokszutca falához szorította ellenfelét, amikor az megelőzte őt. A brazil pilóta erről hazájában beszélt, ahova a Forma-1 nyári szünetében utazott. Mint mondta, csak a sajtóból értesült róla, hogy a német, akinek hat évig csapattársa volt, másnap sajnálatát fejezte ki az eset miatt.

Schumacher az internetet üzent

"Nem kaptam telefonhívást" - mondta a 39 éves pilóta, aki élete 300. versenyére készül az augusztus végi Belga nagydíjon. "De nem bánkódom. Az élet megy tovább. Persze van véleményem, de csendben maradok. A közös időnkben (a Ferrarinál) nem lehetett semmilyen személyes ellenségeskedés a pályán, mert akkor a végén még sérülést okozhattunk volna egymásnak. Nagyon tisztelem a bajnoki címei miatt, de nem nagyon szeretném őt barátnak."

Barrichello az általa őrült manővernek nevezett eset után Magyarországon úgy nyilatkozott, nem keresi a személyes megbeszélést Schumacherrel, mert "az nem oldja meg a dolgokat".

"Az élet a másokkal szembeni tiszteletről és a megbocsátásról szól" - mondta ezúttal az újságíróknak, aki hozzátette még, hogy nem haragszik senkire tartósan. Vagyis ha jól olvasunk a sorok között, a Williams versenyzője megbocsátott ellenfelének.

Cikk nyomtatása

100 hozzászólás

Hirdetés




KÖVETKEZŐ FUTAM

Monacoi Nagydíj

Futam: 2013. 05 26. 14:00

Péntek / 2013.05.23
1. szabadedzés10:00
2. szabadedzés14:00
Szombat / 2013.05.25
3. szabadedzés11:00
időmérő edzés14:00
Vasárnap / 2013.05.26
Futam14:00

ELŐZŐ FUTAM

Spanyol Nagydíj

Futam: 2013.05.12

A futam végeredménye:

1.Fernando Alonso1:39:16,596
2. Kimi Räikkönen+ 9,3
3.Felipe Massa+ 26,0
További eredmények
Leggyorsabb körPole pozíció
Esteban Gutierrez
1:26,217
Nico Rosberg
1:20,718

F1: Senna, Monaco igazi királya - videóVideó

142 | 3

Az igazi elismerést maga Ron Dennis adta, akinek könnyek jelentek meg a szemében a film megtekintése után.

Ha Monacói Nagydíj, akkor Ayrton Senna. A háromszoros világbajnok brazil igazán elemében volt a hercegségben, összesen hatszor ...

F1: Monacóban érinteni kell a falat!

Felipe Massa versenymérnöke azt mondja, minden tiszteletet megérdemel az összes pilóta, aki a monacói pályán versenyez, sehol ...

F1: Ész is kell a győzelemhez!

Bernie Ecclestone-nak tetszenek a Pirelli idei gumijai, mert végre ész is kell a győzelemhez.

F1: A múltjára építene Maldonado

Bár a Williams jelenleg versenyképtelen, Pastor Maldonado bízik benne, hogy a Monaco-érzéke segíti majd a hétvégi futamon.

F1: Monacóban villantana a francia ifjonc

5

A caterhames Charles Pic reméli, hogy a Francia Nagydíj híján hazai pályának számító Monacóban a lassanként javuló autóval elcsíphet ...

Még többet innen: forma-1 ›

Szavazás

Ki nyeri a Spanyol Nagydíjat?

Ki nyeri a Spanyol Nagydíjat?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Motorgyilkos drift, lángokkal, robbanással F1: Senna, Monaco igazi királya - videó F1: Senna, Monaco igazi királya - videó F1: Senna, Monaco igazi királya - videó F1: Senna, Monaco igazi királya - videó
Nicolas Cage kínai autót reklámoz

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Kérdezek tőle!

autó karbantartás szakértő

Tanácstalan vagy? Segítségre van szükséged? Szakértő bevonásával orvosoljuk az autóddal kapcsolatban felmerülő javítási és karbantartási kérdéseidet. www.alkatresz.vezess.hu

Autóalkatrész kedvezménnyel

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó