2005.12.19. 13:18

Szöveg: vezess.hu

Hozzászólok

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Alonso a McLarenhez igazol!

hirdetés


Fernando Alonso nem hosszabbítja meg 2006 végén lejáró szerződését a Renault-val. A spanyol világbajnok 2007-től a McLaren csapatnál folytatja, ahol várhatóan Kimi Räikkönent pótolja.

"Eldöntöttem, hogy 2006 után elhagyom a Renault-t. Ebben az évben elértem életem célját a Renault-val. Úgy éreztem, itt az idő egy újabb kihívásra, arra, hogy másik csapattal is nyerjek. Jelenleg azonban még 2006-ra koncentrálok, és nagyon sikeres évet várok."- mondta a 24 éves világbajnok.

Alonso részben azért is távozhat, mert a pletykák szerint a Renault 2006 végén eladhatja az istállót. Azt feltételezik, hogy a kemény szanálóként ismert Carlos Ghosn, a Renault új elnöke szakítani kíván a Forma-1-gyel, a versenyág drágasága miatt. Ghosn egyszer azt nyilatkozta, hogy az F1 jó üzlet, de csak akkor, ha ők nyernek. Erre pedig sosincs garancia.

Állítólag Flavio Briatore, Alonso menedzsere az ifjú világbajnok eligazolása miatt nem engedte át Heikki Kovalainent a BMW-nek. Spekulációk alapján az idei Renault-s tesztszezonja után a finn Kovalainen lehet a csapatnál Alonso utóda, 2007-től. Alonso anyagilag szinte biztosan jobban jár a McLarennél, mint most. Becslések szerint jelenleg "mindössze" nyolc millió dollárt (1,7 milliárd forint) kap évente.

Egyelőre nem tudni, ki lesz Alonso csapattársa a McLarennél, de nagy valószínűség szerint nem Kimi Räikkönen. Őt egyre inkább a Ferrarival hozzák kapcsolatba, ahol Michael Schumacher vagy Valentino Rossi lehet a versenyzőtársa.

Alonso sorsa hasonlóan alakul, mint Michael Schumacheré, aki először szintén Briatore csapatban lett világbajnok (Benetton), majd után kezdett csak másik csapatnál (Ferrari).

VEZESS.HU TOP CIKKEK

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

Hozzászólok

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK


Red Bull MOBILE a Te Forma 1 Belépõd! Hirdetés

Minden új elõfizetõnk belépõt kap a Magyar Nagydíjra.

KÖVETKEZŐ FUTAM

Monacoi Nagydíj

Futam: 2012. 05 27. 14:00

Péntek / 2012.05.24
1. szabadedzés10:00
2. szabadedzés14:00
Szombat / 2012.05.26
3. szabadedzés11:00
időmérő edzés14:00
Vasárnap / 2012.05.27
Futam14:00

ELŐZŐ FUTAM

Pilóták

Michael Schumacher

Michael Schumacher

Mercedes AMG Petronas

Szemben a konvenciókkal

Kit?nik a tömegb?l: az új Mazda CX-5 elb?völ vonzó megjelenésével, és új mércét állít a vezetési élmény, a környezettudatosság és a funkcionalitás terén.

Szavazás

F1 2012 - öt futam, öt különböző győztes. Ki lesz a következő új klubtag?

F1 2012 - öt futam, öt különböző győztes. Ki lesz a következő új klubtag?

Spórolni tudni kell!

CD és MP3 lejátszók
Már 4690 Ft-tól
Tetőboxok
Már 14 000 Ft-tól
DVD lejátszók
Már 18 990 Ft-tól
Gyerekülések
Már 15 230 Ft-tól
Akkumlátorok
Már 16 154 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Balfék baleset Lamborghinivel Tűz és pánik a benzinkúton Tűz és pánik a benzinkúton Autó anyukáknak 600 lóerővel Beszélő autókat fejleszt a Ford
Autogram 2012 05 13 Opel Adam bemutatkozás Autogram 11. adás 2012.05.06 Autogram 10. adás 2012.04.29 Audi A3 evolúció
CX-5 karakuri Mazda CX-5 AUTOGRAM PROMO 04_22 Kia Ceed 2012 Porsche Panamera GTS

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó