A Forma-1-es Amerikai Nagydíj hétvégéje egészen ígéretesen alakult Fernando Alonso számára, a spanyol a top10-be kvalifikált, a McLaren-Hondával pedig egész jó tempót autózva tartotta is magát a pontszerző bolyban a versenyen, azonban végül a 7. helyről búcsúzott egy újabb motorhiba miatt.

A spanyol utólag párhuzamot vont az austini futam és a májusi Indy 500-as indulása között, hiszen ott is jól ment, a 7. volt, amikor a Honda-motor megadta magát az autójában. És nem is ebben látta az egyetlen párhuzamot.

“Bizonyos értelemben hasonlított, az eredmény is ugyanaz volt. Az egyetlen, ami nem volt ugyanolyan, a versenyzők bemutatása volt, az csak gyenge másolat volt, a többi viszont stimmelt” – nyilatkozta a kétszeres világbajnok, utalva arra, hogy a nagydíj előtt újdonságként a világhírű ringszpíker, Michael Buffer konferálta fel kisebb-nagyobb hibákkal az F1-eseket.

Bár egyrészt biztató Alonso számára, hogy a kieséséig a a McLarennel a “best of the rest” volt a három nagycsapat mögött, ugyanezért nagyon fájdalmas is, hogy nem ért célba:

“Ezen a futamon semmit nem kaptunk ajándékba, megküzdöttem a 7. helyért. Jó volt az időmérő, jó volt a rajtom is. Keményen álltam a sarat a futamon. Szerintem azért voltam a 7. helyen, mert én voltam a hetedik leggyorsabb.”

“De odalett a lehetőség. Az elmúlt négy-öt futamon 20-30 pont úszott el, amivel jobban állhatnék egyéniben és a csapatnak is jól jött volna a konstruktőri versenyben. Kimaradt ez a lehetőség, Japánban az utolsó helyről indultam, aztán Mexikóban is onnan indulok majd, ez húzós” – utalt arra, hogy valószínűleg motort kell majd cserélni nála a következő versenyre.