Hosszas várakozás után a McLaren tegnap bejelentette, hogy szerződést hosszabbítottak Fernando Alonsóval, a spanyol 2018-ra is marad a csapatnál. A megfogalmazás alapján mi is úgy véltük, hogy a kétszeres világbajnok óvatos, és 2019-re nyitva tartja a lehetőségeit, de a spanyol újságírói kérdésre Austinban tisztázta, hogy nem csak egy évre írt alá.

“Nem. A szerződés részleteit sosem szoktam nyilvánosan fejtegetni, most sem fogom megtenni, de hosszú távú szerződésről van szó, majd meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok. Izgatottan várom az új szezont, egészen új elvárásokkal és azzal a határozott szándékkal, hogy visszajuttassam a McLarent oda, ahova való. Bárcsak már itt lenne az Ausztrál Nagydíj!”

És hogy mi tartott eddig a megegyezésen?

“Egyik oldalról sem volt sürgős a dolog. Amint visszatért a hitem a McLarenben, amint sikerült aerodinamikailag, a kasztni tekintetében jó irányba állni… De nyitva tartottam a lehetőségeket. Mindenkivel tárgyaltam, aki tárgyalni akart, de a legmeggyőzőbb a McLaren volt. A motorhelyzetet meg kellett oldani, végül eldöntötték, hogy a Renault-ra váltanak, ezután még kellett pár hét, hogy mindent megtudjak a motorról. Nekem is döntenem kellett, és a maradás mellett döntöttem, mert szerintem nagyon versenyképesek lehetnek jövőre.”