A reggeli sajtóértesülésekkel összhangban a Toro Rosso kedd délben bejelentette, hogy pilótát cserélnek a következő két futamra, a most következő Maláj Nagydíjra és az azt követő Japán Nagydíjra. A Red Bull kisebbik csapatánál az idén küszködő Danyiil Kvjatot állítják félre, helyére a tavaly a GP2-t megnyerő, idén a japán Super Formulában versenyző Pierre Gasly debütál a Forma-1-ben.

“A Red Bull azért alapította a Toro Rossót, hogy az utánpótlásprogramja tagjait a Forma-1-be juttathassa, és pontosan ezt tesszük most, amikor lehetőséget adunk Pierre-nek. Ő következik a sorban, a 2016-os GP2-es bajnoki cím megnyerésével és az idei versenyképes Super Formulá-s szerepléssel bizonyította, hogy érdemes is erre. Komoly esélye van, hogy megnyerje az utóbbi bajnokságot is, fél ponttal áll az éllovas mögött” – magyarázta a Toro Rosso főnöke, Franz Tost.

“A pilótacsere lehetőséget ad számunkra, hogy megalapozott döntést hozzunk a 201-as felállásunkról. Részben műszaki problémák, részben a saját hibái miatt Danyiil Kvjat idén nem volt képes megmutatni, mire képes, ezért is őt állítjuk félre erre a két futamra, míg Pierre-t versenyhétvégén mérhetjük fel” – folytatta Tost.

A 21 éves Gasly természetsen nagyon hálás a lehetőségért:

“Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki segített, hogy ilyen lehetőséget kapjak, főképp a Red Bullnak, Dr. Helmut Markónak és a Scuderia Toro Rossónak! Nagyszerű lehetőség ez számomra. Úgy érzem, készen állok, amennyire csak lehetséges, a Red Bull tartalékosi szerepe nagyon jó felkészülés volt. Mindent beleadok majd, hogy jól szerepeljek a Toro Rosso színeiben!”

Kvjat a csere után kezdhet aggódni a jövőjéért, hiszen ha Gasly elég jól szerepel az idei hétvégéken, a Toro Rossónál dönthetnek úgy, hogy megtartják a franciát, mellé pedig a jövőre érkező motorpartner, a Honda ülteti a saját neveltjét, Macusita Nobuharut.