A múlt hét végén lendültek mozgásba a dolgok, a tegnap és ma pedig már a szerződések véglegesítése, aláírása folyik a McLaren-Honda-Toro Rosso-Renault négyszögben, hogy 2018-tól a két csapat a másik motorszállítóval folytassa a Forma-1-ben.

“A japán cég mostanra elfogadta a McLarentől való válást és azt, hogy 2018-tól a Toro Rossónak szállítson motort” – írja a spanyol Marca, amely közelről követi az eseményeket, hiszen a mezőny mindkét spanyol versenyzőjét, Fernando Alonsót és Carlos Sainzot is érintik a döntések.

A sportlap úgy tudja, szerdán vagy csütörtökön megtörténnek a hivatalos bejelentések is, melyek után a McLaren megkapja a Renault-motort, Alonso pedig emiatt szerződést hosszabbít velük – igaz, állítólag csökkentett fizetéssel, hiszen a wokingi csapat évi 100 millió dollárt bukik a Honda távozásával –, a Toro Rosso Hondára vált, míg az eddig a Red Bull kisebbik csapatánál versenyző Carlos Sainz pedig a renault-s szerződésbontás ellentételezésére a franciák gyári csapatához kerül.

Sainz a Marca szerint “legalább” kétéves szerződést kapott a Renault-tól, de 2018 helyett már a Maláj Nagydíjra át is ül hozzájuk – Jolyon Palmer helyére, ugyanis “a stílusa és az általa teremtett légkör miatt Helmut Marko (Red Bull-motorsportfőnök) úgy döntött, Szingapúron túl nem akarja a Toro Rossónál tartani”.