A Mercedes ugyan hármat megnyert a 2017-es szezon első öt versenyéből, Monacóban azonban küszködtek, Lewis Hamilton csak a 13. helyre kvalifikált, végül ő egy 7., Valtteri Bottas pedig egy 4. hellyel zárt, miközben a Ferrari kettős győzelmet aratott.

Monaco után viszont a Mercedes a következő négy futamból hármat megnyert (és a teljesítmény alapján Baku is simán meglett volna), az akkori 17 pontos hátrányból pedig 39 pontos előnyt csinált a nyári szünetre a csapat.

A Mercedes technikai igazgatója, James Allison szerint a monte-carlói hétvége igen sokat segített a korábban kényes dívának bélyegzett 2017-as autó kiismerésében és problémáinka kezelésében:

“Monacóban az autónk igen kevés pozitívuma mutatkozott meg, ellenben előjött a legtöbb gyengesége” – mondta a szakember.

“Ez igazából nagyon hasznos volt, mert a ráirányította a figyelmünket a gondokra. Monaco előtt nyertünk pár versenyt és egy kivételével az összes pole a miénk volt. Egyértelműen gyors autónk volt, ami elhiteti az emberrel, hogy minden jó lesz, ezért hasznos volt, hogy szembe kellett néznünk a problémákkal a kellemetlen monacói élmény után.”

“Főleg, hogy milyen tisztán mutatkoztak meg a gondok Monacóban, mert így sokkal könnyebb volt azonosítani a háttérben rejlő problémákat és a megoldásaikat. Szóval két szempontból is segített: lökést adott és diagnózist is.”

Allison kiemelte, hogy Monaco után nem az új fejlesztések, hanem az autó működésének jobb megértése volt az igazi előrelépés:

“Monaco óta nem volt igazán gyenge futamunk. Pedig a következő futamra, Kanadába nem is vittünk semmilyen frissítést.”