Lewis Hamilton nyerte a 2017-es Forma-1-es Brit Nagydíjat, megelőzve csapattársát, Valtteri Bottast és a ferraris Kimi Räikkönent (beszámoló itt).

A nemzetközi sajtó főként a Mercedes-pilóta hazai sikerét taglalta a vasárnapi futam másnapján, illetve azt, hogy a háromszoros világbajnok egy pontra csökkentette hátrányát a vb-pontversenyben vezető, Silverstone-ban defekt miatt csak hetedik Sebastian Vettellel szemben.

Olaszország

La Stampa: “A Ferrari kipukkadt. Hamilton elvitte a show-t.”

La Repubblica: “Ismét felborult a világ egyensúlya, most a Ferrari retteghet.”

Corriere della Sera: “Hamilton nyert. Vettel és a Silverstone nevű rémálom.”

Gazzetta dello Sport: “Hamilton az angol király, sötét nap a Ferrari számára.”

Anglia

BBC: “Az igazi dráma Hamilton mögött zajlott, aki könnyedén szerezte meg 57. futamgyőzelmét. Húsz ponttal Vettel mögött kezdte a silverstone-i versenyt, ahol minden összejött neki.”

The Independent: “Hamiltont sokan bírálták, mert a hét során elbliccelt egy promóciós eseményt Londonban. Ezzel a megsemmisítő győzelemmel viszont biztosan megbocsátanak neki, a Mercedes-pilóta ismét sínen van.”

The Guardian: “Vettel jól leplezte csalódottságát, de Hamilton angliai tempója alaposan feladta neki a leckét a következő, magyarországi futamra, amely az utolsó lesz a nyári szünet előtt.”

Mirror: “A közönségkedvenc faképnél hagyta riválisait, és elhallgatta kritikusait.”

Spanyolország

El País: “Senki sem tudta meglepni odahaza Hamiltont. Ezúttal a pálya is a brittel volt, akinek kétség sem fért a diadalához.”

El Mundo: “Szerencsére nem maradtak el az érzelmek. Max Verstappen nagyot párbajozott Vettellel, akinek meg kellett hajolnia a félelem nélkül versenyző holland agresszivitása előtt. Az ideges és meglepett németnek sokba kerülhet ez a verseny. A Ferrari lassan kivérzik.”

La Vanguardia: “Silverstone Hamiltoné.”

Ausztria

Kurier: “Ennél simább futamot nehéz elképzelni. Pole pozíció, végig éllovas helyezés, leggyorsabb kör, győzelem. Hamilton volt a hétvége embere, aki ötödször nyert otthon.”

Der Standard: “Silverstone-i erődemonstrációjával Hamilton újra izgalmat vitt a címért folyó versengésbe. Egyre erősebb a nyomás Vettelen, akit gumiproblémái visszavetettek a cél előtt.”

Franciaország

L’Equipe: “Hallgatnak a kritikusok. Hamilton ezúttal makulátlan teljesítményt nyújtott, és ötödször nyerte meg a hazai F1-futamot. Tegnap senki sem panaszkodott a vezetési stílusára.”

Szeretne Forma-1-es benzint a kocsijába?