A Ferrari Silverstone-ban egyértelműen lassabb volt a Mercedesnél, Lewis Hamilton fölényesen hozta a pole-t szombaton, ugyanakkor a maranellói csapatnál reménykedhettek a jó eredményben, hiszen Kimi Räikkönen a 2., Sebastian Vettel a 3. helyről rajtol, míg a másik mercis, Valtteri Bottas csak a 9. helyről kezdett.

A rajt után Räikkönen meg is tartotta a helyét, de Vettelt megelőzte a Red Bull-os Max Verstappen, akit a pályán nem is volt képes visszaelőzni, csak a bokszkiállásoknál került elé újra.

A futam hajrájáig aztán úgy tűnt, Hamilton mögött meglesz a 2-3. hely, de a fordított gumistratégián lévő Bottas elkapta Vettelt, majd Räikkönen után eredt, akinél két körrel a vége előtt egy sávban foszlani kezdett a bal első gumi, és amikor a bokszba ment, csapattársánál ki is durrant ugyanaz az abroncs.

A finn ferraris végül a 3. lett, míg Vettel csak a 7., így Hamilton a győzelemmel egyetlen pontra csökkentette hátrányát a bajnokságban.

“Szerintem senkit sem lehet igazán hibáztatni (a gumibajokért). Utólag könnyű okosnak lenni, de odakint úgy tűnt, nem lesz gond. Kiminek is hasonló problémája akadt, pedig neki öt-hat körrel frissebb gumijai voltak. Meglepetésként ért minket a dolog” – magyarázta a verseny után Vettel.

A kérdésre, hogy katasztrófaként értékelhető-e a Brit Nagydíj a bajnokságok szempontjából, a német nemmel felelt.

“Lehetett volna jobb az eredmény, az biztos. De hogy katasztrófa? Szerintem nem. Úgy gondolom, hogy jó volt az autónk, főleg a kanyarokban, a balansz is rendben volt.”

“A fékjeim kigyulladtak a rajtrácson, ami már eleve hátrányt jelentett a startnál, onnan nehéz volt a futam. Maxot nem tudtam megelőzni, végül a kerékcseréknél sikerült elé kerülnöm, aztán úgy nézett ki, meglesz a 3-4. hely, mert az világos volt, hogy hátulról érkezik Valtteri. Összességében sok apróság tette húzóssá a ma délutánt.”