A Forma-1-es Brit Nagydíj péntek délelőtti szabadedzésén a ferraris Sebastian Vettel lett az első versenyző, aki a pályán próbálhatta ki a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) által kifejlesztett és 2018-as bevezetésre szánt fejvédőt, az ún. pajzsot.

Az alapvetően egy igen ellenálló anyagból készült, hajlított szélvédő nem jött be Vettelnek, egyenesen rosszul lett tőle.

“Kipróbáltam délelőtt, de egy kicsit elszédültem tőle. Előre nem valami jó a kilátás. Szerintem a görbület miatt van, elég nagy a torzítás. Emellett pedig még erős áramlatot is generál, az egyenesben előrenyomja a sisakot. Megvolt a tervezett programunk a pajzzsal, de nem tetszett, ezért leszedtük” – magyarázta, jelezve, hogy az eredetileg bejelentett három kör helyett miért csak kettőt ment vele.

Vettel emellett azért leszögezte, hogy szerinte a kiszállásnál, baleset esetén való menekülésnél nem jelentene túl nagy akadályt a pajzs.

“Nyilván nem könnyíti meg a dolgot. A beszállásnál semmit sem számít, és szerintem a kiszállás is inkább csak hozzászokáson múlik, nem központi kérdés. Egyszerűen csak hozzá kellene szokni.”