Tulajdonostársai, a bahreini királyi családhoz kötődő Mumtalakat (50%) és a TAG-os Mansour Ojjeh (25%) tavaly év végén tették le Ron Dennist (25%) a McLaren-cégcsoport elnök-vezérigazgatói posztjáról.

Brit tudósítások szerint Dennis most teljes mértékben kikerül a McLarentől, eladja tulajdonrészét, búcsút int a cégnek.

A 70. évét februárban betöltött Dennis az 1960-as évek végén kezdett a Forma-1-ben dolgozni, majd alacsonyabb kategóriákban vitt versenycsapatot, mielőtt 1980-ban átvette volna az eredményes, de hanyatlóban lévő McLaren irányítását.

Dennis vezetése alatt a McLaren hét konstruktőri és tíz egyéni bajnoki címet szerzett olyan pilótákkal, mind Niki Lauda, Alain Prost, Ayrton Senna, Mika Häkkinen és Lewis Hamilton. Az üzletember 2008 végén az F1-ből háttérbe vonult, hogy felépítse a McLaren azóta szupersikeres utcai autós részlegét, majd a csapat élére 2014 végén tért vissza, hogy személyesen vezényelje a 2015-re újra beszálló régi sikerpartner Hondával való új korszakot. Ebbe is bukott bele.

A menesztése óta Dennis bekerült az Egyesült Királyság innovációs tanácsadói testületébe.

Dennis 25 százalékos részvénycsomagja 275 millió fontot (97 milliárd Ft) hoz számára, ami azt is jelenti, hogy az általa három és fél évtized alatt felépített cégcsoport összesen több mint egymilliárd fontot ér, ezzel az Egyesült Királyság egyik legértékesebb technológiai vállalata.

Hivatalos bejelentés a nap folyamán várható.